A Raffay-csapda és egyéb cselvetések

Ungváry a legjobb termékértékesítőket meghazudtolóan felkínálja a más portékáját a közvéleménynek.

Budapest, 2020. február 11. Ungváry Krisztián történész beszédet mond a Budapest 75 évvel ezelõtti ostromában elhunyt civilek, katonák emlékére tartott megemlékezésen, az I., a II. és a XII. kerületi önkormányzat rendezvényén a Kapisztrán téren 2020. február 11-én. MTI/Balogh Zoltán Fotó: Balogh Zoltán

Ennél fontosabb, hogy amint látom, Ungváry nemcsak besétált Raffay csapdájába, de a zár is rákattant a lábára, ahogy kell. A legviccesebb, hogy ennek a dühös kis embernek, akit időnként pofon ver a valóság, fogalma sincs arról, hogy foglyul ejtették. Rögvest meg is magyarázom, mire gondolok.

Raffay nyilvánvaló célja, hogy a hazai szabadkőművesség szerepéről, befolyásáról, a Károlyi-puccsban játszott szerepükről ne csak neki, a kutatónak, de a szélesebb közvéleménynek is tudomása legyen. Megírta könyveit, aki akarta, elolvasta (e sorok írója is), de végtére is szakmunkákról van szó, és nem Vámos Miklós a szerző, hogy a Tescóban is terjesszék a munkáit a fehérrépa és a szilvabefőtt között. Ezen a ponton lép be a képbe Ungváry, aki a legjobb termékértékesítőket meghazudtolóan felkínálja a más portékáját a közvéleménynek. Raffay könyvei, munkássága, igazsága vagy tévedése akár meg is állhatna természetes kiterjedésénél, befolyása pedig korlátozott maradna, ha nincs az izgága és dühös emberke, aki mindenki érdeklődését felszította minapi cikkével.

Innentől a történet könnyen kiszámítható. Raffay elérte a célját, mert néhány hétig téma lesz a szabadkőművesek szerepe, a magyar szellemi életben már júliusban alig akad majd ember, aki ne hallott volna erről a vitáról. A mostani sorozat itt, a Magyar Nemzetben ugyanennek az érdeklődésnek a jelzése. Megvitatjuk, megbeszéljük majd, hogyan lehetséges, hogy Romsicstól Ungváryig, sőt rajtuk is túl egyetlen történésznek sem jutott eszébe, hogy beballagjon a levéltárba, és a szabadkőművesek saját irataiból tájékozódjon.

Ungvárynak nyilván fogalma sincs róla, mert az indulatánál tovább nem lát (ez mindig a buta elbizakodottság jele), de a szellemi életben, akárcsak a közéletben, soha nem az tematizál, aki ordít, hanem akinek a témái­ról beszélünk. Aki pedig tematizál, annak nem kell magyarázkodnia, az hátradőlhet, és végignézheti, ahogyan a neki fontos ügy tovaterjed a közbeszédben. Amiről pedig beszélnek, vitatkoznak az emberek, abból meggyőződés válik, beépül a világképbe. Akinek pedig meggyőződése, világképe van, azt nem lehet megfélemlíteni, elhallgattatni. Ha innen nézzük, ebben az ügyben Raffay és Szakács cselvetése sikerült, mert nem sikerült a szokott falkamentalitással agyonnyomni a témát, elhallgatni a liberális fősodortól eltérő narratívát.

Mindeddig szándékosan kerültem, hogy magáról az ügyről, a szabadkőművesek szerepéről szót ejtsek. Mégis muszáj röviden emlékeztetnem az ügy körül balról támadt riadt csendre. Elkerülhetetlen, hogy nekik, a Romsics FC balszárnyának is valamit ­mondaniuk kell majd a szabadkőművesekről (a mostani ijedt kifakadás, miszerint ez „mese”, aligha tartható). Amíg a központi utasításra várunk, mindenesetre szögezzük le: szabadkőművesek márpedig voltak 1918-ban Magyarországon. Már a századfordulón is voltak. Ha például Ablon­czy Balázs olvasta volna Raffay könyveit, még a különbségtételre is képes volna, és nem nyilatkozná a Népszavának: „Azokban az időkben alapvetően a szabadkőművesség is nemzeti álláspontra helyezkedett.”

Ablonczy utólagos torzításával ellentétben a valóság az, hogy a régi típusú szabadkőművesség alkalmasint hazafias és értékmegőrző is lehetett, a radikális szárny és csatolt részei (például a Galilei Kör) azonban nyíltan a társadalmi béke felborítására törtek, vadul nekimentek az egyháznak, a hagyományos közösségeknek, életformának, a köztiszteletben álló személyeknek, fellázították a nemzetiségeket és kiárusították az országot külföldre, ahonnan pénzt, hatalmat, összeköttetést reméltek titkos céljaikra. Nem, ez nem rémmese, ez a rögvalóság. A hazafiatlan, országvesztő szabadkőművesek már jóval 1918 előtt hálózatot építettek, amely jobban hasonlított egy kommunista-anarchista sejtre (tulajdonképpen az is volt), mint bármilyen demokratikus képződményre.

Elgondolkodtunk már azon, miért tudott olyan könnyedén átlibbenni a szociáldemokratáktól a kommunistákhoz Pogány József? A bolsevikok vezetője, Kun Béla is szociáldemokratának indult. Kunfi Zsigmondról pedig konkrétan anyukája (gondolom, az öreg Kunfiné) sem tudta volna megmondani 1919-ben, hogy szociáldemokrata vagy kommunista. És miért van az, hogy a polgári radikálisok, Jászi Oszkár és a többi csodabogár némileg kommunistának tűntek és tűnnek ma is, utólag, száz esztendővel később?

Nos, azért, mert ezek csak klubok. A tapasztóanyag a szabadkőművesség a közös falazás idején. A szabadkőművesség köze­gében, oltalmában szocializálódtak mindahányan. Évekkel a Károlyi-puccs előtt megismerkedtek, közösen szervezkedtek, segítették, támogatták, kaserolták egymást. Hajszálpontosan úgy, mint a maiak.

Persze a szabadkőművesség sem akkor, sem ma nem a kezükben gyertyával egyensúlyozó csuklyás alakok alkalmi összejövetele a katakombák mélyén. Akkor és most is asztali beszélgetések, konferenciák, tanulmányutak és táborok mélyén fészkelő gondolatokat terelgetnek össze a mozgalom irányítói. Egészen naivnak vagy végtelenül ostobának kell lenni ahhoz, hogy bárki azt képzelje: a modernizmus, a globalizmus apostolai 1918-ban vagy 2020-ban nem abszolút tudatosan, tervszerűen rejtik el magukat és irányítják a háttérből a régi Európa és a régi ember elleni hadjáratot. Aki nem hisz a régi és a mai szabadkőművesek (bár ma másképp nevezik magukat) felforgató munkájában, aki nem észleli a harcot, a régi és az új világ összecsapását, azzal tényleg nem érdemes vitát kezdeni. Az tényleg benyel mindent a világon, mert gondolkodni, következésképpen elemezni is képtelen.

Zárásként csak annyit, hogy Ungváry termékértékesítő foglalkoztatását komolyan meg kellene fontolniuk mindazoknak, akik frissen megjelent könyveiket, tudományos munkásságukat óhajtják egy kicsit megszellőztetni. Kétségtelenül ügyes a fiú, ha pimasz is. De ettől eltekintve százalékot nem kér, ingyen, szerelemből hülye, ami kész nyereség.

Ezt viszont tényleg csak halkan súgom, nehogy valami újabb aláírásgyűjtésbe kezdjenek, mert az már tényleg kikezdené a rekeszizmaimat. A hócipőm már régen megtelt velük.

A szerző író, újságíró

További írások a témában:

Soha nem volt célom, hogy tőlem emberek rettegjenek

Az alvilágban sötét van

Ungváry Krisztián vitamódszere elfogadhatatlan

Ungváry a magasból

A szellemi alvilág: Szakács Árpád

Féltik a hálózat hegemóniáját

Romsics szabadkőműves meséi