Találkozás a hazaszeretetben

A bánya volt az egyik legismertebb határmódosítás oka, ám a helyi folklór szeretettel kiszínezi Somoskőújfalu 1924. évi visszatérését Magyarországra. Ablonczy Balázs családi körben hallott hasonló történeteket még gyerekkorában. Trianon-legendák című kötete után most itt a folytatás a Jaffa Kiadó gondozásában: a Száz év múlva lejár? – Újabb Trianon-legendák.

20220509 Nyíregyháza A magyar történelem egyik legmeghatározóbb traumáját mutatja be a trianoni békeszerződésről szóló vándorkiállítás, amely 14. helyszínként érkezett Nyíregyházára, és május 27-éig látható a Váci Mihály Kulturális Központ előtti téren. Fotó: Dodó Ferenc DF Kelet-Magyarország Fotó: Dodó Ferenc Forrás: Kelet-Magyarország

– Hogyan alakulnak ki a legendák?
– Kell hozzá valóságmag. Az összeesküvés-elméletek hirdetőinek igazuk lehet abban, hogy a magyar szabadkőművességen belül voltak politikailag radikális irányzatok. Ugyanakkor voltak olyanok is, amelyek továbbra is megpróbálták összeegyeztetni hazát és haladást. Mackensen hadserege tényleg átkel Erdélyen – a tábornok haza akarja juttatni a katonáit bármi áron –, de hogy „összeszedi Erdélyben a székelyeket”, na, az már Tormay Cécile fikciója a Bujdosó köny­vében.

Balassagyarmat polgárai, vasutasai és katonái valóban kikergették a csehszlovák megszállókat a városból és környékéről. De mit kerestek ott a cseh csapatok? A kézenfekvő válasz erre az, hogy hát el akarták foglalni egész Felvidéket!

Mi a mögöttes történet? Mert mindig volt valami konkrét tétje, stratégiai oka is annak, ha átlépték a demarkációs vonalat. Ez lehetett ipartelep, bánya, és ne feledkezzünk meg a vasút szerepéről – az Egy vágánnyal kevesebb című fejezetben is szólok róla –: az Ipolyság–Losonc vasútvonalra kiemelkedően fontos területként tekintett a csehszlovák fél. Kevés szó esik arról, hogy a Tanácsköztársaság bukása után, 1919 augusztusában a csehszlovák csapatok visszatérnek Balassagyarmatra, és a vasútvonalat újra az ellenőrzésük alá vonják. Csak 1919 végén vonulnak majd ki a területről.

– Hogyan változott meg azoknak a közösségeknek az önképe, amelyek hirtelen a határzónában találták magukat?
– Zajta, Susa, Somoskőújfalu…, és hosszan sorolhatnánk azon településeket, amelyek az ország margójára szorítva rettenetesen rosszul jártak. A határ mentén élők elvágódtak hagyományos piacaiktól. Megindult körükben az elvándorlás. A gazdasági hátrány a szociális, oktatási ellátórendszer leépítésében is megmutatkozott. Az államszocializmus felelőssége, hogy ezeket a történeteket nem lehetett kibeszélni, mert a politika megmondta, mit oktass, és azt is, hogy mi az a tudás, amelyet megszerezhetsz. Nem volt lehetőség tudományos viták során összecsiszolni az érveket. „Föld alatt” terjedtek a legendák, gyerekkoromban magam is hallottam ezekből jó néhányat.

 

A tábornok ostora

– A rendszerváltozás után szinte újra kellett építeni a helyi identitást.
– Ezzel magyarázható a történeti alapokat sok esetben nélkülöző rítusok felértékelődése. A jól elmesélhető történetek megerősítik a helyi közösségek összetartozását. Kellenek persze hozzá olyan tanítók, költők vagy helytörténészek – én bárdnak nevezem őket összefoglaló néven –, akik elmesélik és továbbadják a legendákat a következő nemzedéknek. Szerepük vizsgálatára nem is annyira a történettudomány, inkább a szociológia vagy a kulturális antropológia lenne alkalmas. Például az egyik legismertebb határmódosításnak, amely Magyarország javára történt, a bánya volt az oka, ám ettől még Somoskő és Somoskőújfalu 1924. februári visszatérését a helyiek nagyon erősen Krepuska Géza fülészprofesszor nevéhez kötik.

A legenda úgy szól, hogy a professzor megműtötte a határmegállapító bizottság brit tagját, aki hálából közbenjárt Magyarország érdekében. A somoskőújfalui általános iskola ma Krepuska Géza nevét viseli.

– A vesztes fél nyilván azzal tudja csökkenteni kiszolgáltatottságát, ha megőrzi a cselekvőképességét. Politikusaink érvelhettek volna hatékonyabban, vagy a nagyhatalmi logika szerint legfeljebb a győztesek rokonszenvére számíthattak?
– Szétválasztanám, mit gondolt erről a közvélemény és a politikai elit, utóbbi tudott-e érvelni, ha nem is alkuba, de legalább párbeszédbe keveredni a döntéshozókkal. Voltak persze közös reakciók: például azt, hogy Apponyi Alberttel vérforraló módon beszéltek a békekonferencián, igazságtalanságként élte meg a politikai elit és az átlagpolgár egyaránt. Apponyinak messzebbre kellett tekintenie, nagyhatalmi konstellációkban gondolkodnia, hiszen ezekben a helyzetekben viszonylag kevés szerepet játszott a személyes érzelem és a szimpátia. Az lehet, hogy Bandholtz tábornok utálta a románokat, és megakadályozta, hogy kifosszák a Nemzeti Múzeumot – a lovaglóostort egyébként nem említi naplójában –, de ettől még nem kaptuk vissza sem Erdélyt, sem a Felvidéket. A személyes szimpátiának is megvannak a határai. A nagyhatalmi logika ebben az esetben felmérte: ha fölosztják az Osztrák–Magyar Monarchiát, akkor a helyébe létre kell hozniuk valamit, ami működőképesnek tűnik.

Ablonczy Balázs. Fotó: Havran Zoltán

– Trianon tényleg annak tűnt?
– Párhuzamként A hét mesterlövész című film jut eszembe, amelyben elhangzik egy történet a cowboyról, aki meztelenül beugrott a kaktuszbokorba. Amikor megkérdezik, miért tette, azt válaszolja, hogy pillanatnyilag jó ötletnek látszott. Hasonlóan működőképes történetnek nézett ki a Osztrák–Magyar Monarchia fölosztása, bár voltak államférfiak, többek között magyar politikusok is, akik azt mondták: vigyázat, nem lesz jó! De a véleményük megerősítéséhez nem volt nagyhatalmi támogatásuk. Mire a magyar delegáció megérkezik Ver­sailles-ba – egy éve folyt már a békekonferencia –, érzékelhető a kifáradás. Ezzel nem sajnáltatni akarom a résztvevőket, de tény: az Egyesült Államok már el is hagyta a helyszínt, a német, az osztrák és a bolgár békét aláírták. Kik vannak még hátra? A magyarok és a törökök. És a magyarok ekkor jönnek azzal, hogy bizonyos területeket szeretnének visszakapni. A magyar békedelegáció a wilsoni elvek értelmében elfogadja a népszavazást – Apponyi, aki egy évvel korábban ugyanezt rettenetesen ellenezte volna, most úgy gondolja, hogy hatalmas engedményt tesz ezzel a kijelentésével. Csakhogy a wilsoni elvek pártfogója, Amerika ekkor már nincs ott Párizsban.

– Az Apponyi-beszédnek többféle változata kering az interneten. Van közte hamis?
– Terjed egy mém, amely a Pécelen 2020 augusztusában felavatott Apponyi-mellszobrot is díszíti:

Önök most megásták Magyarország sírját, de Magyarország ott lesz a temetésén mindazon országoknak, amelyek most itt megásták Magyarország sírját.

Ez az idézet nem más, mint a fake news klasszikus példája történelmi kontextusban. Bár jól rezonál a trianoni traumával kapcsolatos érzésekre, ám a megszólítottak jóindulatának megnyerésére kicsit sem alkalmas. Nem is mondott ilyet Apponyi, sem Párizsban, sem másutt.

 

Trianon érzelmi kérdései

– A Lendület-Trianon 100 kutatócsoport 2020-as közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek 94 százaléka „igazságtalan és túlzó” békének tartja a trianonit, miközben alig hét százalék azok aránya, akik a békeszerződéssel kapcsolatos négy egyszerű kérdésre választ tudtak volna adni. Milyen tanulságokat lehet levonni ebből?
– Trianon mára érzelmi kérdéssé vált: hiányzik a tényanyag mögüle. Pedig a tanárok elkötelezettek – több segédanyagot, óraszámot szánnának a téma tárgyalására –, de arról is beszámolnak, hogy a 2000 után születetteknek ez már történelem. Ha személyes, családi történeteikben nem tudnak Trianonhoz kapcsolódni, akkor inkább elfordulnak tőle, mert érzik, hogy konfliktusra okot adó téma. Mohácshoz és Világoshoz hasonlóan a veszteség szinonimájává vált. Innentől a politikai döntéshozók felelőssége is a folytatás. Tíz évvel ezelőtt a nagyjátékfilmben láttam volna a megoldást, de gyakorló apaként úgy érzékelem, ez a hajó már elment: a fiatalok nem ülnek végig két órát. Talán TikTok-videókban vagy sorozatokban kellene gondolkodnunk, hogy ne váljon Trianon végérvényesen tananyaggá?!

Borítókép: A Trianon 100, Összetartoztunk – összetartozunk című vándorkiállítás Nyíregyházán, 2022. május. Látószögek (Fotó: Kelet-Magyarország/Dodó Ferenc)