A magyar társadalom várakozásokkal tekint gróf Klebelsberg Kunó kultuszminisztersége elé. Az új tárcavezető bemutatkozásáról a minisztérium tisztviselőkarának körében több lap is kiemelt helyen számol be. A június 20-i Magyarország szerint az államtitkári üdvözlőbeszédre válaszul arról beszél: „Jól mondta szónokotok, hogy hazajöttem. Ma, amikor ennek a háznak a küszöbét átléptem, az az érzés hatotta át a lelkemet, mintha valaki hosszú vándorlásáról visszatér a szülői házba. Hogyha itt végignézek a baráti arcokon, termékeny munkában átélt napok emléke támad fel bennem.” Utal rá, hogy a trianoni békediktátum előtt még más lehetőségek álltak rendelkezésre. „Terveztünk intézkedéseket Kolozsvárra, Pozsonyra, Kassára vonatkozólag, ezeket a terveket pihenni kell hagynunk, de azért egy magyar ember tett- és munkaerejét ne ölje meg a honfibú. A magyar hazát ma nem a kard, hanem csak a kultúra szerezheti vissza és mentheti meg. Ezért nehezedik rám óriási felelősség súlya. […] Nekem az az érzésem, hogy nekünk sok tekintetben vissza kell térni Trefort Ágoston és Wlassics Gyula szelleméhez. Vissza kell térni a tudománypolitika folytonosságához, mert ha a néptanító idegen kultúrát visz a faluba, az az idegen kultúra és idegen tudományosság commis voyageurje (utazó ügynöke – a szerző) lesz. Mi nem akarhatjuk ezt. Nekünk azt kell kívánnunk, hogy a magyar agyból kitermelt magyar kultúra és tudományosság alapján neveljük az ifjúságunkat.” A miniszter a gyakorlati képzést tartja a legfontosabbnak, s három terület prioritását jelöli meg. „Az egyik az orvosképzés. A korteskedés idején láttam egy plakátot, mely így kezdődött: »Ha azt akarjátok, hogy drágább legyen az emberélet«, akkor törődjetek az orvosképzéssel […] Fokozni kell a technikai műveltséget és a közgazdasági képesítést. A klinika, technika, közgazdasági egyetem tehát különös gondoskodásom tárgya.” Mindig csodálkozott azon a törekvésen, amely a humán gimnáziumokat leépítené. Szerinte újra kell építeni a humán gimnáziumokat, s reálgimnáziumokat, reáliskolákat kell felállítani. „Térjünk vissza ahhoz az igazsághoz, hogy görög és latin kultúra nélkül nincs jó iskola.” Kijelenti: „a magyar nemzet legnagyobb problémája a megélhetés kérdése. Minden lénynek, amely élni akar, alkalmazkodnia kell az élet követelményeihez. Fel kell fegyverezni a magyar nemzet széles rétegeit gazdasági szakismeretekkel. Ezt a gondolatot szakirányú oktatás révén be kell vinni a népiskolába, fejleszteni kell a középiskolákban, legvégső fokon pedig a közgazdasági egyetemen.” Úgy véli, akkor jó egy országnak, ha nincs külön valláspolitikája, hanem hagyja érvényesülni az egyházakat. „A legmesszebbmenően támogatni fogom a felekezetek minden vallásos törekvését és azt, ami a vallásos érzés ápolására vezet, de szemben találja magát mindenki magát velem, aki a vallásosság megbontására törekszik.”
A nemzetgyűlést ünnepélyes keretek között, a kivételes alkalomhoz illően az országházi kupolacsarnokban Horthy Miklós kormányzó nyitja meg június 20-án a diplomáciai kar és a külföldi sajtó részvételével, a lapok pedig leközlik a beszéd teljes szövegét. „Bizalommal és örömmel üdvözlöm a második nemzetgyűlés tagjait. Nehéz időkben, gondterhes küzdelmek között kell folytatniok az ország újjáépítésének nagy munkáját. Magyarország első nemzetgyűlése megállította hazánkat a pusztulás útján. Kétévi működéséhez fűződik több olyan alkotás, amelyek az ország válságos helyzetében további életének föltételeit teremtették meg.” A jelenlegi képviselőkre vár azonban „az a nagy munka, hogy előmozdítsák a nemzet haladását ezeréves alkotmányának folytonossága felé és hogy gondoskodjanak az ország súlyos gazdasági helyzetének orvoslásáról.” Ehhez azonban rend, nyugalom és a lelkek egyensúlya szükséges. „Ennek helyreállítása lesz a kormány egyik legfőbb feladata, mert csak így lehet megteremteni az erőknek azt az egyesítését, ami előföltétele a gazdasági föllendülésnek, a nemzeti művelődés haladásának és általában a nemzet újjáéledésének. Ezzel együtt kell haladnia egyúttal a szabadságjogok mind teljesebb helyreállításának és kiépítésének. Ahhoz azonban, hogy ezek a célok megvalósuljanak, mindnyájunk közreműködésére van szükség.” A kormányzó külpolitikai kapcsolatainkra is kitér: „reményét látjuk annak, hogy a nagyhatalmak részéről megértéssel, tárgyilagos jóindulattal fogunk találkozni mindazon kérdések rendezését illetőleg, amelyek mint a trianoni békeszerződés folyományai még megoldásra várnak. A kormány feladata lesz a tartós és állandó béke biztosítása és a nemzetközi viszonylatokban, különösen pedig a szomszédos államokkal gazdasági téren a szükséges megegyezések létesítése avégből, hogy a forgalom korlátozásainak megszüntetésével a világgazdaságba ismét bekapcsolódhassunk.”
A megalakulásának huszadik évfordulóját ünneplő Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége évi rendes közgyűlését tartja, amelyen a testület elnökét, Chorin Ferencet is köszöntik nyolcvanadik születésnapja alkalmából. A 8 Órai Ujság június 20-án tudósít az eseményről, amelyen a „gyűlésterem zsúfolásig megtelt tagokkal és vendégekkel.” Az elnök beszédében rámutat: „Európától semmit sem várhatunk, csak saját erőnkre vagyunk utalva. Ennek ellenére a lemondás és a csüggedés a legszerencsétlenebb politika volna. Rendületlen hittel nézünk a jövő elé, mert csak az a nemzet halhat meg, amely önmagáról lemond. Magyarország feladata ma erejét megfeszíteni, dolgozni és termelni, a létező visszásságokat kiküszöbölni. Békés nyugalmat kell teremteni a határokon belül, mindent ki kell irtani a közéletből, ami e folyamatot gátolja. Ha ezt tesszük, Magyarország felemelkedése bizonyos.” A Pesti Hírlap beszámolója szerint azt is mondja: „Azok a remények, hogy a nagyhatalmak a békekötés durva igazságtalanságait idővel enyhíteni fogják, nem váltak be. […] a győztes nagyhatalmak még mindig nem látták be azt, hogy a mai állapotok fönntartása mellett a nyugalom helyre nem állhat. Szinte gúnynak hangzik Lloyd George ama kijelentése: »Legyen végre béke Európában!« Hát hogyan nyugodjanak meg a kedélyek Magyarországon, melynek vérei közül csaknem négymilliót szolgáltatott ki idegen államoknak a trianoni béke, amelyet megfosztottak azoktól az erőforrásoktól, amelyeket részint a természet, részint saját erőnk és igyekezetünk alkotott?” Az esti banketten az elnök köszöntőjében a kormányfő törekvéseit méltatja, s „üdvözölte azt a programpontját, hogy biztosítani óhajtja az intelligencia vezető szerepét, biztosítani akarja a rendet és hirdeti a munka szükségességét.” Úgy fogalmaz: „Itt az utolsó óra, amikor egyetértéssel kell hozzáfognunk az ország felépítéséhez.”
Chorin Ferenc Fotó: mek.oszk.hu
Gróf Bethlen István válaszbeszédében Chorin Ferencről azt mondja: „egész egyéniségét belevitte az általa alapított szövetségbe. A nemzet gazdasági függetlenítésére törekedett, mintha csak előre látta volna azt a helyzetet, amikor tisztán saját erőnkre leszünk utalva.” A fejlesztések sokszínűségét emeli ki. „Egy nemzetnek sem lehet az a hivatása, hogy egyoldalúan csak a mezőgazdasággal foglalkozzék, hanem rá kell térnie saját kultúrájának fejlesztése és fokozása érdekében az ipari és kereskedelmi foglalkozásra egyaránt.”
A szociáldemokraták előretöréséről, parlamentbe jutásáról is megemlékezik a miniszterelnök. „Sokan a mai időkben sötét felhők felvonulását vélik látni a horizonton a szociáldemokrácia térfoglalása következtében. Én nem ijedek meg, ha látom Magyarországon a szociáldemokrácia térfoglalását. Mert igaz ugyan, hogy a szociáldemokrácia a forradalomtól meglátogatott országban nagy teret nyert, de evvel a térnyeréssel szemben látom a szociáldemokrácia ideáljainak teljes csődjét ottan, ahol azok megvalósítását megkísérelték.” A polgári társadalom viszont arra mutathat rá: „itt nálunk is, de elsősorban Oroszországban, ahol a szociáldemokrácia végcélja, a kommunizmus megkíséreltetett, az nem az emberiség haladásának és fejlődésének volt egy foka, hanem ellenkezőleg, a civilizációnak, s a kultúrának a lerombolását, sőt azon munkástársadalom érdekeinek is teljes megsemmisülését vonta maga után, amely ezen ideálokat zászlajára írta.” Azt hiszi és reméli, hogy főként a munkások gazdasági és szociális érdekeiért fognak küzdeni. Ha viszont „újból a hatalmi kérdések előtérbe tolásával kívánnának érvényesülni, […] akkor egy egységes polgári társadalmat fognak magukkal szemben találni. Mert a forradalmak megtanítottak ― és meg kell hogy tanítsanak ―, hogy ezt az országot ilyen könnyelmű jelszavakkal széjjelrombolni és ellenségeinknek zsákmányul odadobni nem engedjük. (Élénk helyeslés.)”
A Pesti Hírlap június 20-i parlamenti riportjában azt írja: „A szocialistákat mindenki türelmetlenül várja, az a néhány munkás is, aki eljött megnézni őket és a karzaton lesi a törvényhozó testületbe való bevonulásukat, s azok is, kik a múltban legélesebben álltak velük szemben. […] a baloldali kisajtón egymás után, Peidllel az élükön bevonulnak a nemzetközi szociáldemokraták, tüntető együttesben, fekete ruhában. […] ― Nini ― szól egy fiatalember ―, mindegyiknek piros szegfűje van. Csakugyan, a szociáldemokraták gomblyukában messzire virító, élénkvörös szegfű pompázik. Amint leülnek a szélső baloldalon ― oda, ahol valaha Károlyi Mihály és hívei foglaltak helyet ― a padok fölött, a gomblyukakban kis piros kert mozog. ― Nem piros szegfű az ― mondja egy mellette ülő öreg magyar. ― A szegfű, míg a virágágyban van, piros. Ha letépjük és leánynak adjuk, akkor is piros. De ha gomblyukunkba tűzzük és elmegyünk vele a parlamentbe, akkor ― vörös.”
