Átalakítások az egészségügyben: a vállalkozó orvosokkal is tárgyalni kell

a kormány még a november 18-i hatályba lépés előttre ígéri a jogosnak tartott felvetésekre a megfelelő módosításokat.

Fotó: Havran Zoltán

Az orvostörvény okozta turbulenciák még nem múltak el, a kormány még a november 18 -i hatályba lépés előttre ígéri a jogosnak tartott felvetésekre a megfelelő módosításokat.

Eddig nem körvonalazódott nyilvánosan, hogyan érintik a változások a hazai egészségügyi ellátórendszer egyik legnagyobb orvoscsoportját, a vállalkozó orvosokat. Pedig ez a csoport nagyszámú orvost reprezentál, a háziorvosoktól a vállalkozó szakorvosok tömegein keresztül a foglalkozás-egészségügyig, ahol gyakorlatilag a teljes szektort a vállalkozó szakorvosok látják el. Talán kevésbé ismert, hogy az egészségügyi vállalkozók döntő többsége a közfinanszírozott ellátórendszerben dolgozik, a háziorvosokkal együtt durván 19 ezer orvos érintett ebben, valamilyen vállalkozási formában. (Ezek az orvosok természetesen a magánszektorban is értékesítik szakértelmüket. Mintegy 1700 orvosról gondoljuk ma azt, hogy kizárólag a magánszektorban tevékenykedik.)

Az első fontos megállapítás tehát, hogy a vállalkozó orvos tevékenysége nem egyenlő a magánorvoslással. Azért hangsúlyozom ezt ilyen primitív módon, mert egyes hangadó körökben a magánegészségügy egyfajta pejoratív kategóriává vált, s a miniszterelnökre mutogatva próbálják rombolni e szektor működési környezetét. Holott a jelzett személy kijelentései sohasem a szektor ellen szóltak, hanem azt a természetes óhajt fejezték ki, hogy annak működési környezetét tisztítsuk meg a szürkezónáktól, teremtsünk tiszta adózási viszonyokat és a valós életre jól reflektáló szabályokat a köz- és a magánfinanszírozott ellátások szétválasztására.

A második fontos megállapítás, hogy az orvosi vállalkozások nem a harácsoló orvos kapzsisága okán jöttek létre. Az elmúlt harminc év politikai tehetetlensége, az egészségügyi szektor komprehenzív szabályozásának elmaradása és gazdasági környezetének negligálása spontán folyamatok tömegét termelte ki. Ezek egyike az orvos vállalkozásba kényszerítése volt. Emlékezetes a háziorvosok vállalkozóvá minősítése – vajon melyik épelméjű háziorvos volt akkortájt boldog tőle? A jó üzleti érzékkel rendelkező kollégák természetesen az azóta eltelt években kitanulták a vállalkozói lét csínját-bínját, egyesek kifejezetten sikeres üzletmenetet alakítottak ki. De a háziorvos kollégák döntő többsége nem boldog ettől a helyzettől, s kiszolgáltatottan várja, hogyan fogja a kormány őket is bevonni az orvostörvény hatálya alá.

Nyilván kulcskérdés a jövedelmi viszonyok normalizálása, s e vállalkozások helye az új területi ellátási rendszerben. Ugyanezt a vállalkozó szakorvosokról is elmondhatjuk, akik szintén a környezeti kényszerítő hatások okán váltak „üzletemberré”, eladva szakértelmüket egyszerre akár öt-tíz kórháznak (amelyek enélkül nem tudnák végrehajtani közfeladataikat). Legjellemzőbb a szövettani vizsgálatokat végző patológus vállalkozások működése: a kirívóan alacsony számú magyar patológus-állomány ma már csak ilyen formában tudja ellátni az állami ellátórendszer szövettani igényeit.

Vajon az új törvénykezéssel mi lesz velük a továbbiakban? S az ugyanezen az úton járó radiológusok, aneszteziológusok, vagy egyes vidékeken a klinikai szakorvosokkal? (Ismerek olyan ortopédust, aki egy adott régióban egyedül látja el két kórház és két szakrendelő szakmai feladatait. A törvény hatályba lépése után mi lesz vele, s ha kilép a rendszerből, akkor az eddig általa ellátott betegekkel?)

Mert ne felejtsük el, hogy mindez, amiről most szó van, az a betegekről szól. Ha a kormány nem tudja megoldani az intézményrendszer újraszervezésén belül az orvosi egzisztenciák biztonságos átalakítását, akkor mindenféle reakció az orvosok részéről a közfinanszírozott betegek sorsán csapódik le.

A magyar egészségügyet jól ismerők számára egyértelmű, hogy a vállalkozó orvosokra a továbbiakban is jelentős ellátási felelősség hárul. A velük való szerződések megkötése nélkül a területi betegellátás sok szakmai és földrajzi területen ellehetetlenül. Bízom abban, hogy a kormány foglalkozik ezzel a kérdéssel, s életrevaló megoldásokkal fog előrukkolni, még időben (bár nem ártana ezekről a kérdésekről némiképp szélesebb konzultációs körrel is beszélgetni – de be kell vallanom, hogy igazából nem ismerem a jelenlegi konzulensek számát vagy kompetenciáját.)

A foglalkozás-egészségügy az a terület, amit az orvos-vállalkozások jelentőségének demonstrálására a leginkább felhozhatunk. Hazánkban mintegy négymillió munkavállaló kötelezett évente foglalkozás-egészségügyi vizsgálatra. Hatalmas tömegű vizsgálat, már ha ez valóban orvosi vizsgálatnak, nem pedig pecsét-automaták robottevékenységének felel meg. Ha ez egy valódi orvosi vizsgálat, akkor annak eredménye törvény szerint az EESZT-ben rögzítésre kerül, s ebben az esetben vajon miért nem írunk elő itt szakmai protokollban rögzített vizsgálati menetet? Ez a vizsgálat egy hihetetlen esély a kormány népegészségügyi céljainak realizálására, hiszen lényegében olyan szűrővizsgálatról van sz , amely (az egyes szűkebb szakterületek munkavédelmi feladatain túl) kardiorespiratórikus vagy onkológiai hajlamszűrésnek is kifejleszthető lenne. Az így kiszűrt dolgozók szakvizsgálatára beutalási jogot kellene adni az „üzemorvosnak“, aki a tüdő-CT vagy a terheléses EKG vizsgálat eredményét (gyorsan) megismerve intézhetné tovább a dolgozó (vagy már a beteg) sorsát. Ezt az orvosvállakozó réteget meg kell szólítani, szakmai vezéreiket az új struktúra kialakításába be kell vonni, s vállalkozásaikat népegészségügyi bástyává kell tenni, megadva hozzá pénzt, paripát, fegyvert.

Az orvosvállakozások egészen a legutóbbi hónapokig egységes érdekvédelmi szervezettel nem rendelkeztek. A néhány hazai magánklinikát tömörítő ismert szervezet maga sem veszi célba a szektor nagy tömegét alkotó orvosvállalkozások befogadását és képviseletét, tevékenysége kimerül néhány hangadó cégvezér önigazoló marketingakciójában. A Vállalkozások Országos Szövetsége (VOSZ) Egészségügyi Szekciójának megalakulásával ez év elején létrejött az a formáció, amely fórumot biztosít a háziorvostól a szakorvosi vállalkozásokon át a sokszakmás ellátó vállalkozásokig a közös fellépésre, egy erős érdekvédelmi szövetség keretein belül. A VOSZ a kormány jelentős és konstruktív partnere volt az elmúlt években, s szándéka szerint ezt kívánja folytatni az új Egészségügyi Szekció aktív támogatásával és helyzetbe hozásával is. A VOSZ elnöksége kinyilvánította szándékát erre, s az ezt követő belépési kampány eredményeképp a VOSZ tagjai között mintegy 800 egészségügyi vállalkozás vagy vállalkozásokat tömörítő orvosszervezet azonosítható. Számuk folyamatosan gyarapszik, jellemzően az egyszemélyes orvosi egzisztencia-vállakozások adják az újonnan belépő tagok döntő többségét. Rendkívül pozitív folyamat ez, s lehetőséget ad egy legitim érdekvédelmi szövetség kereteit felhasználva a szektor érdemi képviseletére ezekben a turbulens időkben, amikor a szektor sorsát várhatóan évtizedekre meghatározó törvényhozási folyamatok zajlanak.

Sokan gondoljuk azt, hogy a közfinanszírozott ellátórendszerben alkalmazott orvoskollégák mellett nem nélkülözhető az orvos-vállalkozások szerepe a rendszer működőképességének fenntartásában. Ennek a kérdésnek a vizsgálatát elvégezni még nem késő, eredményeit akár önálló rendeleti formába öntve is a hatályba lépő törvény mellett az egészségügy átalakítása fontos elemévé kell tenni. E folyamatban a kormány természetes partnere megítélésünk szerint a szektor legerősebb képviseleti szervezete, a VOSZ Egészségügyi Szekciója.

A szerző az Országos Gerincgyógyászati Központ alapító főigazgatója, a Budai Egészségközpont igazgatója