Hiánypótló kisfilm a pozsonyi csatáról

A magyar államalapítás kezdeti évtizedeinek eddig mélyen elhallgatott diadalainak egyik csúcsa a pozsonyi csata.

Ópusztaszer, 2017. június 18. Hagyományõrzõ íjászok a Nyílzápor elnevezésû, a 907-es pozsonyi csata 1110. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen 2017. június 18-án. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Fájdalmas hiányt pótol a Magyarságkutató Intézet pozsonyi csatát bemutató animációs filmje. A magyar államalapítás kezdeti évtizedeinek eddig mélyen elhallgatott küzdelmeinek, diadalainak egyik csúcsa a pozsonyi csata, amelyről ez idáig kizárólag hagyományőrző előadásokon, rendezvényeken emlékezhettek meg a nemzetben gondolkodók. Azzal, hogy a Magyarságkutató Intézet a csata témáját ilyen alapos háttérismereteket nyújtó filmben feldolgozta, gyakorlatilag hivatalosan áttörte a Kárpát-medencei hun–szkíta–avar–magyar jogfolytonosság elé állított vasbeton falat.

A film érdeme továbbá, hogy a pozsonyi diadal kapcsán határozott utalás történik a nyugati típusú és a Kárpát-medencei állam- és társadalomszervezés jelentős különbségére. A nyugati típusú társadalom szervezeti kereteit a hűbéri jogviszony alakította ki, amelyben az adományt/birtokot hűbéri jog szerint (more theutonico) lehetett elnyerni. Ennek lényege, hogy az adományozóhoz személyes hűség kötötte az adományozottat, s ami így kialakult, az egy személy iránti teljes és feltétlen odaadás volt, amely egyben magánjogi viszonyokat is kialakított.

Az adományozó, a hűbérúr halála magában foglalta azt a lehetőséget, hogy közjogi kapocs hiányában az állam a darabjaira hullik, majd új hűbéri-hűségi viszonyok alapján újraszerveződik. A magyar társadalom szervezeti kereteit ezzel ellentétben az a közjogi szellem alakította, amely szerint az adomány/birtok nem egy személynek (vezérnek, királynak) tett személyes szolgálatért, hanem a közösségnek, a hazának, később a Szent Koronának tett szolgálat jutalma.

Hajnik Imre, a XIX. század kiváló jogtörténésze szerint „a magyar földbirtokos azonban, kinél a germán jellemben gyökerező önmagának-odaadása egyes személy érdekének, szolgálatainak ennek számára való felajánlásának készsége nem létezett (…) nem barátkozhatott meg soha azon felfogással, hogy birtokát kizárólag bizonyos egyén kegyelmének köszöni. Azon közszellem, mely a magyar jelleméből folyólag a magyar társadalomban uralkodott, és azon közjogi kapocs, melyet a Szent István-féle királyság létrehozott és fenntartott, a magyar birtokosban azon felfogást keltette, hogy birtokára nézve nem annyira a király személyének van lekötelezve, miután a szolgálatok (…) nemcsak a királynak, hanem egyszer­smind az országnak, a hazának és a Koronának (nobis et regno nostro vel coronae regiae majestatis) tétettek.”

E közjogi szellemiség, amely már a vérszerződésben is jelen van – „az eskü második szakasza így hangzott: Hogy ami jószágot csak fáradalmaik árán szerezhetnek, mindegyiküknek része legyen abban” – következménye, hogy bár a pozsonyi csatában egyes források szerint Árpád vezér hősi halált halt, a Kárpát-medencei államszervezés mégis töretlenül folytatódott. A vezér halálának továbbá nem lett következménye a csata elvesztése sem. Talán nem túlzás párhuzamba állítani ezt az ősi, közjogias szellemiséget a nemzeti konzultáció gyakorlatával, amelynek lényege, hogy az országot jelenleg vezető nemzeti kormány a jelentősebb közügyekben hozott döntés során előzetesen kikéri az állampolgárok véleményét. Önként adódik itt is a vérszerződés harmadik szakaszával való megfeleltetés: „semmi esetre ki ne essenek a vezér tanácsából”.

Aki ezekkel az elvekkel tisztában van, megérti, hogy a nemzeti oldal szétverésére miért tökéletesen hatástalan technika a folyamatos „orbánozás”. Nemzeti karakterünk alapvonása ugyanis, hogy a vezető személye másodlagos az ország, a nemzet ügyeihez képest. Ha egy vezető mellett a nemzet kitart, az nemcsak a vezető személyének szóló privát szimpátia, hanem annak elismerése, hogy a köz ügyei jó kezekben vannak.

Meggyőződésem, hogy már ez a film által közvetített két üzenet – a hun–szkíta–avar–magyar jogfolytonosság melletti kiállás, valamint a Kárpát-medencei közjogias viszonyokon alapuló állam- és társadalomszervezésre való utalás – elég ok arra, hogy ne vegyük a kelleténél komolyabban a hol tudományosnak álcázott, hol gúnyolódó, hol egyenesen pimaszkodó kritikákat, amelyek a Magyarságkutató Intézet pozsonyi csatáról szóló animációs filmjét célba vették.

A szerző az Eurázsiai Összefogásért Alapítvány elnöke és a Kökpár Világszövetség alelnöke