Kiverte a biztosítékot liberális körökben, amikor múlt év végén egy jobboldali értelmiségi napjaink liberális ideológiáját a nácizmushoz, Soros Györgyöt pedig Adolf Hitlerhez hasonlította. Annál is inkább, mert ahhoz voltak szokva, hogy csak ők nácizhatnak le bennünket, nemzeti konzervatívokat.
Az alábbiakban azt kívánom bemutatni, hogy napjaink liberalizmusa – a progresszív liberalizmus – rengeteg közös vonást mutat mind a kommunizmussal, mind a nácizmussal. A három egy tőről fakad, mindhárman ugyanannak a politikai-ideológiai családnak a tagjai. A nemzeti konzervativizmus ugyanakkor ezek ellentéte.
A nyugati világot ma a progresszív liberalizmus uralja, ezen ideológia mentén történik az államvezetés és a társadalomszervezés Észak-Amerika és Nyugat-Európa országaiban. Az ideológia egyik vezéralakja és finanszírozója Soros György. Közben Magyarország és Közép-Európa több országának kormányzása, a magyar és a közép-európai élet szervezése deklaráltan nem a progresszív liberalizmus, hanem a nemzeti konzervativizmus jegyében történik.
Miben hasonlít tehát egymáshoz a nácizmus, a kommunizmus és a progresszív liberalizmus, és mi különbözteti meg ezektől a nemzeti konzervativizmust?
A nácizmus, a kommunizmus és a progresszív liberalizmus ugyanannak a történelmi sormintának a különböző elemei. Az első elem a sorban a felvilágosodás és az általa előkészített francia forradalom, amely hadat üzent a megelőző másfél ezer év államvezetési és társadalomszervezési gyakorlatának, és amely a múlt felszámolását, egy új világ létrehozását tűzte ki célul. A francia forradalom óta néhány évtizedenként újra meg újra fellángol a múltat – a francia forradalom előtti világban gyökerező intézményeket és értékeket – eltörölni kívánó forradalmi hevület. Mintha az eredeti, a francia forradalom egy befejezetlen forradalom lenne, amit újra meg újra meg kell kísérelni végleges sikerre vinni. Ilyen kísérletek voltak a kommunizmus, a nácizmus, és ilyen a progresszív liberalizmus társadalomátalakítási kísérlete is.