„Egy újabb vita margójára” írom ezt az elemző cikket. Mert voltak korábbiak is. Azokat kisarkított állítások, esztétikai képtelenségek váltották ki, pl.: „Jókait azért nem tanítom, mert szerintem nem elég jó”, „Van, amiben Rowling ügyesebb Jókainál” (főzésben, horgolásban, ugrókötelezésben? – vághatnának vissza ironikus kérdéssel a minőségi irodalom nevében a Jókai-értők). Meg hogy Herczeg Ferencet, Szabó Dezsőt, Wass Albertet nem kell tanítani, sőt. Vajon olvasta-e valaki közülük például Herczegtől Az aranytrombitát vagy a Lószőr-vitéz megrendítő novelláját? (Utóbbi Móra Kincskereső kisködmönje nyitó fejezetének, a Szépen szóló muzsikának motívumelődje.) Vagy Herczegnek a teremtett világ épségét és szépségét féltőn óvó tárcaesszéjét, a Fekete szüret a Badacsonyon c. parabolát, melyet az ima szakrális hangja hat át? (2014-ben írtam elemzést e műről, ezért is örülök, hogy tananyaggá vált.) S megnyugtató, hogy például Szerb Antal nem avuló oeuvre-je is tananyag! Örökbecsű, szépírói igényű irodalomtörténeti munkáit is többet kellene idéznie az iskolának. Eddigi negyven érettségi elnökségem alatt nemigen hallottam felelőtől a nevét. Emlékszem, magam őt idézve kezdtem, Ady-tételt húzván, hajdan, szóbeli matúrámat: „Ő volt az, akiben teljes lett az idő, akinek elébe futottak az előfutárok, aki kimondta a szó, amit ki kellett mondani…”)
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/12/z4M_EQwJDloigNQC-bgdWXt8gwCl416Gl_oDj6bA7C0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIzODczYmRmNjUyODRkMGU5ZjMyYjM0OTAxMDMyZWU0.jpg)
Béke karácsonyra
Ki kellene mászni a lövészárkokból – legalább egy éjszakára.