Noémi nem osztozik

Nem, Az arany ember lényege nem a „nemi szerepek” osztogatása.

Magyarország, 1962. augusztus 1. A főszereplők, Pécsi Ildikó Noémi és Csorba András - a marosvásárhelyi magyar színtársulat tagja - Timár Mihály szerepében Jókai Mór Az aranyember című regényéből készülő szélesvásznú színes filmnek, Senki-szigeti egyik jelenete forgatásán, a Duna-kanyar egyik kis szigetén. A forgatókönyvet írta és a filmet rendezi Gertler Viktor, az operatőr Forgács Ottó. MTI Fotó: Bojár Sándor Fotó: MTI/Bojár Sándor

S akkor Jókai. Mert egy újabb vita egyik szereplője ismét ő.

Nem, Az arany ember lényege nem a „nemi szerepek” osztogatása.

A regény – mint Kovács Kálmán írja – a személyes élménykör mozzanataitól (hajózás, kertészkedés, kukoricapattogtatás stb.) „a szerelmi szenvedély, a gyermekvágy elemi erejű feltöréséig, megalkotja az ősi, paradicsomi boldogság lenyűgöző színjátékát”. A főhős, Timár Mihály döntéskényszerben van. A „modern polgári társadalom átkaként felfogott pénz hatalmát” (Szörényi László) megjelenítő mű „cselekménye (Fábri Anna szavával) egy választási folyamat ábrázolása”. A kezdeti mesehős erkölcsileg tudatos, morális és létezési konfliktust átélő kereskedővé válik, s a maga legjobb énjét kereső elvarázsolt lélek: romantikus és modern is ez a regény. Vívódó, belső monológokban tépelődő címszereplőjével Jókai kijáratja „a katarzis iskoláját” (Barta János). A pszichikai pokoltűzben égett Timár lelki purgatóriumát, Paradicsomba érkezését festi.

Tímea nem a „férjet engedelmesen szolgáló” gép, hanem a hálás lelki obeliszk. Hálás, hiszen Timár őt és a kincset a biztos haláltól, a pusztulástól menti meg. „Obeliszk”, mert ő az átkos kincshez társuló hideg nő. A hajós később „kinövi” a szokványos romantikus hérosz alakját. Agyafúrt üzletemberré válik, minden arannyá változik a keze nyomán – mint a legendás fríg királynak, Midásznak –, ám vereséget is szenved. Éppen magánéletében, Tímeától, az „élő alabástromszobor” feleségtől. Deheroizálja a romantikus bűvészt: csodálja őt, de nem szereti. Timár így alakul át realizált, szubjektív, sőt kiábrándult emberré. A feleség nem élheti mellette a neki való életet, még akkor sem, ha az ő – passzív – hatására alakul át a férj mesehősből valódi alakká: érezteti a férfival: szeretete teher a számára. S szinte gyermek még, ez okból is marad zárt, megközelíthetetlen, feloldódásra képtelen ebben az életformában. Lénye által a pénz mindennapiságát a keleti mesék atmoszférája lengi át. Az ő sorsából is kibontakozik, hogy korszerű létezési konfliktusok egész sorát érinti ez a mű. Vas István is utal korszerű viszonyrajzokra: Jókai „a pózokba és tiszta szerelmekbe bele tudta csempészni, látszólag kifogásolhatatlanul, a férfiak és nők, s a nők és nők kapcsolatának százféle, nem mindennapi fortélyát, leleményes érzékiséggel átfűtött helyzetét”.

S vajon miféle „nemi szerep” az Athalie-é? Másról van szó az ő életében is. Mint Krisztyán, Athalie is modern lélek. Bonyolult démon: lefojtottságai mellékutakon törnek felszínre (pl. a gyűlölet az álmaiban). Krisztyán, mint Athalie, maga a rossz lelkiismeret. Timár önjelölt bírája egyszersmind a modern embernek nyugtot nem hagyó belső feszültség, vélt vagy valós bűneink számon kérője. Napjainkban nem találkozunk-e ilyen élethelyzetekkel, ilyen sorsú, lelkületű emberekkel?

Timár romantikus „véletlen” folytán, de inkább spirituális lényként, „hatodik érzékével” sejti meg, mi az igazi szerelem, az igazi boldogság. „Véletlen” – pontosabban: nem szándékos –, hogy éppen ott vet horgonyt, ahol olyan emberek laknak – Noémi és Teréza –, akik saját eredeti életformájukban léteznek, a nekik való életet élik. (Rajtuk kívül itt csaknem minden szereplő a nem neki való életet éli.)

Hogy „Noémi szerelmes, de osztozik a férfin”? Nem, Noémi nem osztozik: szeret, szívéből, s szerelme viszontszereti őt – szívéből. Emlékezzünk: Tímár kezdetben, mondhatni, szerelmes Tímeába: megszereti a megmentett s ígérettel vállalt lányt. Ám érzelme viszonzatlan marad. Házassága, ráébred, látszatházasság. Attól fogva részéről is eltéphető-eltépendő kötelékké válik ez a kapcsolat. Élete – nem neki való élet. Noémi lesz gyönyörűsége, ő hozza lelkiismeret-furdalás őrölte, önkereső, elvarázsolt lelkébe a Szerelmet, vele érkezik meg Tímár életébe „Júlia”. Kivel osztozna tehát Noémi? A névleges házasságban élő, férjével csak tiszteletből, tisztességből érintkező Tímeával?

Nincs „osztozás”. Kizárólagos szerelem van. Nincs tehát ez ügyben mit kérdeznie Noéminek.

Az író megadja hősének azt a boldogságot, melyet ő nem érhetett el. Noémi egy másik gyermeket is szül neki. Timár, aki „az egész világot meglopta”, elköveti az egyetlen olyan „tolvajlást”, amelyet nem kell szégyellni: „Meglopta az istent magát, lelopott tőle az égből egy kis angyalt”, gyermekét… A gyermekszemekben az író földöntúli sugárzást lát, e kis élet a béke és a boldogság letéteményese.

Jókai, a „romantikus álmodozó” regénybeli „Senki szigete” nemcsak a romantikus álmodozóké, hanem (az első monográfus, Zsigmond Ferenc értelmezése szerint) örök tárgya az önző célok hajszolásában megfáradt, vezeklésben megnemesedett szívű emberek vágyainak és álmainak: a boldogságvágy szimbóluma. S lelki azilum. A teremtett világban megtalált menedék biztonsága. A magunk teremtette bensőséges, testi-lelki-szellemi otthon mindnyájunk megvalósítható eszménye...

Az emberlényt biblikus mélységben ismerő Jókai Mór modern emberábrázolására példa – a szerelem szentségét valló – Az arany ember. Mint minden nívós mű, ez is meghosszabbíthatja, mélyítheti a mai, egyszersmind örök emberi problémákról szerzett élettapasztalatainkat, mint az elvágyódás és exodus, a csodálat vagy szeretet, látszat- és igazi élet, szeretet és szeretethiány összefüggései, az eltévesztett élet belátása s a „nekem való élet” igényének ébredése, a végső hely meglelésének óhaja, igazi énünk, a hiteles lét keresése.

Az emberi létezés őshelyzeteit (szerelem, születés, boldogság stb.) elemző vallomásos mű – lírai próza: Az arany ember Jókai „legpoétikusabb regénye”, mondja Mikszáth Kálmán, „oly szép, mint egy hajnali álom”. A hajnali álmoktól pedig nem illik megfosztanunk a diákokat. Mert vannak köztük ma is, akik értik a Márai-maximát: „Gondold meg, hogy csak az ember olvas.”

A szerző Jókai-díjas művészeti író, középiskolai tanár

Kiemelt kép: MTI/Bojár Sándor