Száz éve történt az első királypuccs

IV. Károly vissza akart térni a magyar trónra, de Horthy Miklós megakadályozta.

IV. Károly látogatása Pozsonyban 1918 júliusában a főrabbi áldásától kísérve. Az év végén már a légió volt az úr Fotó: ullstein bild Dtl. Forrás: Getty Images

Noha utólag divatos a Horthy-rendszert a névadó Horthy Miklós kormányzóvá választásától fogva egyfajta monolit egészként kezelni, valójában éppen száz éve az országot súlyos belső feszültség jellemezte: a két tábor lényegé­ben a legitimisták és a szabad királyválasztók között oszlott meg. Előbbiek Habsburg IV. Károlyt vissza akarták hozni a magyar trónra, utóbbiak viszont távol akarták tartani őt attól. A legitimisták fő érve volt, hogy IV. Károly 1918. november 13-án az ­eckartsaui nyilatkozatban pusztán felfüggesztette uralkodói jogainak gyakorlását, azonban formálisan nem mondott le, azaz hatalma továbbra is legitim.

Az 1920-ban választott nemzetgyűlés visszatért a királyság formájához, illetve az októberi forradalom minden intézkedését semmissé nyilvánította. Az 1920. I. tc. a király személyéről csak annyit deklarált, hogy a „királyi hatalom gyakorlása megszűnt”, és hogy az ebből fakadó „következményeket” a nemzetgyűlés majd később állapítja meg. Mindez bonyolult, ám ellentmondásosnak nem nevezhető helyzetet teremtett: IV. Károly egyszer sem mondott le uralkodói jogairól, felfüggesztési nyilatkozatát törvényes magyar nemzetgyűlés egyszer sem fogadta el. Következésképpen IV. Károly Magyarország törvényes uralkodója volt 1921-ben.

Károly 1921. március 24-én hagyta el a svájci Pranginst. Számos verzió maradt fenn arról, hogyan jutott el Svájcból Magyarországra: a legvalószínűbb, hogy Bázelbe ment, majd hamis papírokkal, festett hajjal és bajusszal jutott Bécsbe, onnan pedig március 26-án Szombathelyre. Ott felkereste Mikes János püspököt, illetve tárgyalt az éppen ott tartózkodó Vass József vallás- és közoktatásügyi miniszterrel és a legitimista Lehár Antallal is. Vass tudta, hogy a közeli Iváncon tartózkodik Teleki Pál miniszterelnök, ezért érte küldetett: ő állítólag azt hitte, hogy merénylet történt Horthy ellen, és ezért rángatják oda késő éjjel. A későbbi külügyminiszer, Bánffy Miklós emlékirata szerint (ő maga nem találkozott Károllyal) a király németül kérdezgette Telekit, Vasst és Mikes püspököt, hogy mivel nyerje meg Horthyt: tegye-e herceggé vagy adja-e neki a Mária Terézia-rend nagykeresztjét? Amennyiben ez igaz, úgy megdöbbentő naivitásról árulkodik a feltételezés, hogy egy olyan férfi, mint Horthy, feladta volna az ország legmagasabb közjogi méltósága pozícióját. A hatalom Károlynak veleszületett teher volt, amelyet keresztként viselt; Horthynak erővel szerzett privilégium, amit nem tervezett kiadni kezéből.

Teleki Vass kíséretében indult Budapestre, ám útközben – állításuk szerint – lerobbant az autójuk, így Károly hamarabb ért a Várba. A király és a kormányzó legutóbb akkor találkoztak, amikor Horthy két és fél évvel korábban felmentését kérte Károlytól az osztrák–magyar flottaparancsnoki tisztsége alól. Károly és Horthy tárgyalásáról több verzió maradt fenn olyan elbeszélőktől, akiknek Horthy számolt be az eseményekről: ezek szerint a király és a kormányzó hol megállapodtak arról, hogy amennyiben az antant követelné azt, Károly távozik az országból, hol nem; Károly hol felajánlotta Horthynak a Mária Terézia-rend nagykeresztjét, hol nem; Horthy hol egyedül, hol Khuen-Héderváry Sándor és Teleki társaságában beszélt a királlyal, hol nem. Horthy azt állította emlékiratában, hogy Károly kinevezte Otranto és Szeged hercegévé, ám ezt ő nem fogadta el.

Abban minden verzió kiegyezik, hogy Horthy az ország szomszédok általi megszállásával fenyegette a királyt. Emlékirata szerint kijelentette, hogy ha helytartói feladatait elvégzettnek tekintené, helyét átadná Károlynak. Prónay Pál naplójában azt az ironikus megjegyzést írta Horthy Károlynak tett ígéreteiről, hogy a kormányzóról Othello jutott eszébe, „aki talán így magyarázhatta szerelmét Desdemonának”. (William Shakes­peare Othellójában a szerelmes mór megfojtja romantikus érzelmeinek célpontját). Ezután Károly a Várból Szombathelyre utazott, minden jel szerint nem tájékoztatva a kormányzót arról, hogy egyelőre nem tervezi elhagyni az országot.

A tárgyalások ekkor még tovább folytak, ám ezeknek menetéről máig keveset tudunk. A király szombathelyi tartózkodása során megerősített őrizetet élvezett, mert pletykák keringtek arról, hogy a kormány meg akarja gyilkoltatni. (Erre semmilyen bizonyíték nem volt.) Beniczky Ödön állítása szerint Teleki Szombathelyről azt táviratozta Horthynak, hogy Károly elutasította ajánlatát, miszerint a trónért cserébe nevezze ki a kormányzót a hadsereg főparancsnokának. Semmit sem tudunk erről az ajánlatról, annak feltételeiről, illetve arról, hogy egyáltalán valós-e a Horthy sértett ellenfelétől származó információ. Ha ez igaz volna (bár erősen kétséges), az is csak Horthy politikai képességeinek bizonyítéka: támasztott egy nyilván tarthatatlan feltételt – a hadsereg irányításának megtartását –, hogy aztán a király elutasító nyilatkozatát felhasználhassa.

Mivel azonban utóbbi felhasználása nem történt meg, az egész irat tartalma vitatható, dacára annak, hogy a híresztelésnek a múlt rendszer történetírása teljes hitelt adott. Windischgrätz Lajos emlékiratában azt állította, hogy Horthy akkor lett volna hajlandó átadni a hatalmat, ha Károly elfoglalja Bécset, azonban ez is kétséggel kezelendő. A két, legitimista oldalról terjedő pletyka azt a célt szolgálhatta, hogy Horthyt ingadozó, döntését végül saját elgondolásaiból meghozó, nem pedig a külső nyomás alatt megtörő egyénként mutassák be.

De volt-e külső nyomás? Károly arra számított, hogy a szomszédos államok passzívak maradnak. Ez egyébként a britek korábbi, puccs előtt elképzelt forgatókönyveinek felelt meg. A belgrádi brit követség szerint a szomszédos államok álláspontja már 1920. december végén is az volt, hogy tiltakoznának a Habsburg-restauráció esetében, de nem támadnák meg Magyarországot. A nagyhatalmakat tekintve a budapesti külképviseletek március 28-án – Károly fővárosból való távozása után – értesültek a királylátogatásról. Végül csak Thomas Beaumont Hohler brit főbiztos járult Horthy elé, akitől a kormányzó menlevelet kért a királynak.

Érdemes jelezni, hogy Károly ekkor még Magyarországon tartózkodott, és a tárgyalások még folytak közte és a kormány között, így elmondható, hogy Horthy valószínűleg nem akarhatott semmilyen eredményre jutni, ha a tárgyalások lezárása előtt már a király eltávolításának részletein ügyködött. A nagyantant hatalmak egyébiránt nem jelezték, hogy közbeavatkoznának. Fouchet francia főmegbízott arról jelentett, hogy Horthy kért tőle egy nagyhatalmi állásfoglalást a restauráció ellen, amelyet ifj. Andrássy Gyula és Bethlen István aztán megmutathattak Károlynak Szombathelyen. A francia kormány április 3-án követelte, hogy Károlyt távolítsák el az országból.

Valószínű, hogy a király kételkedett az antantnyomás valósságában, s végül a francia állásfoglalás – de nem fenyegetés – hatására április 6-án visszatért Svájcba. Látogatásának legközvetlenebb eredménye a Teleki-kormány bukása volt, melyet Bethlen kormánya váltott április 14-én.

A szerző történész

A borítóképen: IV. Károly látogatása Pozsonyban 1918 júliusában a főrabbi áldásától kísérve

Forrás: Getty Images