Szereljük le a térdelés kultuszát!

Ha a válogatottunk tagjai az őszi mérkőzés előtt nem térdelnek le, az napokig témát szolgáltat majd a balliberális sajtónak.

Watford, 2020. június 20. A Leicester City és a Watford játékosai térdelnek a rendõri erõszak áldozatává vált afroamerikai George Floyd emlékére az angol elsõ osztályú labdarúgó-bajnokság 2020. június 20-i mérkõzése elõtt Watfordban. MTI/EPA/Andy Rain Fotó: Andy Rain

Amióta a Black Lives Matter mozgalomtól átvett térdelés kultusza elsősorban az angol sportolók miatt – élükön Lewis Hamilton Forma–1-es pilótával és a labdarúgókkal – megérkezett Európába, egy-egy versenyen, mérkőzésen a politika rendre háttérbe szorítja az esemény alapvető értelmét, a sportélményt. Ha az angol válogatott vagy az angol klubcsapatok ellenfelei térdelnek, akkor a sajtó egy részének az a hír, ha a riválisok nem állnak be a sorba és fittyet hánynak az Egyesült Államokban kitalált kampányra, akkor azon csámcsog a balliberális média.

Így volt ez a napokban lejátszott Anglia–Lengyelország világbajnoki selejtező után is. Azzal, hogy a legnagyobb sztárjuk, Lewandowski nélkül felálló lengyeleknek a mérkőzés hajrájáig volt esélyük a pontszerzésre, keveset foglalkoztak, azzal annál inkább, hogy a csehek után a lengyelek sem térdeltek le a mérkőzés előtt. Hasonló volt a helyzet az Arsenal–Slavia Praha 1-1-es döntetlennel zárult Európa-liga-negyeddöntő meccsel is. A csehek amúgy bravúros pontszerzése jószerivel eltörpült a sajtóban amellett, hogy a Slavia játékosai a kezdő sípszót megelőzően nem ereszkedtek térdre az Arsenal focistáival együtt.

Abba most nem mennék bele mélyebben, hogy a Black ­Lives Matter mozgalom (George Floyd halála után új erőre kapó) térdeléskultuszának mennyire van helye labdarúgópályákon. Röviden: nincs. Azzal sem foglalkoznék bővebben, hogy a különböző versenysorozatok szervezői – akik amúgy elvileg üldözik a politikát a pályákról, a sportból – miért nem lépnek fel a letérdelés ellen. Nyilván azért nem, mert ha megtennék, könnyen rájuk süthetnék, hogy nem ítélik el a színes bő­rűek elnyomását. A BLM-mozgalom aktivistáit pajzsként maguk előtt tartó balliberális véleményformálók pedig a sportolók mellé állnának, és ezzel az üldözőkből azonnal üldözöttek lennének.

A Magyarország–Anglia világbajnoki selejtezőig még hónapok vannak hátra, de sok helyen már most az a téma, hogy vajon a mieink a csehek és a lengyelek útját járják-e, vagy letérdelnek. Esetleg előfordulhat az is, hogy a csapat zöme állva marad, de a Bundesligában játszó játékosok egyike-másika, akár a klubja elvárásához igazodva, fél térdre ereszkedik. Hogy melyik forgatókönyv valósul meg, legkésőbb a szeptember 2-i budapesti mérkőzés kezdetekor kiderül. Bízom benne, hogy a V4-es országok ebben is összetartanak.

Egy biztos: ha a válogatottunk tagjai az őszi mérkőzés előtt nem térdelnek le, az napokig témát szolgáltat majd a balliberális sajtónak. Ezen a ponton kezdtem el azon gondolkodni, hogy miként lehetne kifogni a szelet a BLM-mozgalom vitorlájából, és hogyan lehetne elvenni az angol térdelők kedvét attól, hogy tovább csinálják Európában is a cirkuszt. Arra jutottam, hogy csináljuk mi is azt, amit ők: valami módon hívjuk fel mi is a saját problémáinkra a figyelmet. Ezzel egyrészt a magunk gondjait helyezhetjük reflektorfénybe, és közben a térdelés is másodlagossá válik. S ha ezt mások is megteszik utánunk, akkor egy idő után a ma még térdelők is állva maradnak, mert akciójuk értelmét veszíti. S hogy mit tehetnének a mi fiaink a szeptember 2-i mérkőzés kezdete előtt?

Erre több ötletem is van. Formálhatnának például kört, és kimutathatnának minden irányba. Felhívhatnák ezzel a világ közvéleményének figyelmét az igazságtalan trianoni békediktátumra, hogy mi vagyunk az egyetlen ország, amelyet saját maga vesz körül. Megállhatnának a játékosok oldalra feltartott kézzel, keresztet formálva, és felhívhatnák a figyelmet a világ számos pontján tapasztalható keresztényüldözésekre. Kifeszíthetnének a fiúk egy „Autonomy” feliratot, amivel a határon túli magyarok önrendelkezése mellett állhatnának ki. „Békésebb” megoldással a játékosok formálhatnának a kezükkel szívet, hogy minket nem a rasszisták elleni harc, hanem a szeretet vezérel.

Bármit is tennének, nemes ügyet szolgálnának, és mellesleg elvinnék a show-t a BLM-mozgalom kampánya elől. S persze nem mellékesen, megverhetjük az angolokat is. A világ figyelmét azért ezzel is magunkra tudnánk irányítani, de ami biztos, mi, magyarok nagyon tudnánk örülni a három pontnak.

(Borítókép: A Leicester City és a Watford játékosai térdelnek a rendőri erőszak áldozatává vált afroamerikai George Floyd emlékére az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság 2020. június 20-i mérkőzése előtt Watfordban. Forrás: MTI/EPA/Andy Rain)