Új feladatok várnak a haderőre

A katonai költségvetés növelésére nem csak a NATO elvárása miatt kerül sor.

Tata, 2021. június 8. Áder János köztársasági elnök (elsõ sorban, b2) alakulatlátogatás keretében megtekinti a Zrínyi honvédelmi és haderõfejlesztési program beszerzéseit, köztük egy Leopard 2A4-es harckocsit az MH 25. Klapka György Lövészdandár szomódi lõterén Tatán 2021. június 8-án. Az elsõ sorban balról Lõrincz Gábor dandártábornok, az MH 25. Klapka György Lövészdandár parancsnoka, Kun Szabó István vezérõrnagy, a köztársasági elnök fõhadsegédje (j2) és Ruszin-Szendi Romulusz vezérõrnagy, a Magyar Honvédség új parancsnoka (j). MTI/Máthé Zoltán Fotó: Máthé Zoltán

Napjainkban heves – bár nem mindig szakmai – vita folyik arról, hogy szükség van-e hadseregre, illetve ki ellen és mi célból fegyverkezünk, amikor nincs ellenség a közelben, és miért kell erős hadsereg, amikor a NATO úgyis megvéd minket.

A választ kezdjük egy egyszerű – bár talán kissé populista, leegyszerűsítő – felelettel: azért, amiért a világ gyakorlatilag valamennyi állama fenntart haderőt. Ez a válasz azonban – bár igaz – nem elegendő.

Egy államnak alapvető feladata, hogy állampolgárait, azok biztonságát és javait megvédje minden lehetséges módon, minden lehetséges fenyegetéstől. Ilyenek léteznek napjainkban is. Nem kevés és bizonyos tekintetben növekvő számban. Igaz, minimálisra csökkent annak a veszélye, hogy egy másik állam támadást intéz Magyarország ellen, de azt nem mondhatjuk, hogy az esélye nulla. A biztonság olyan terület, ahol mindig a legrosszabb forgatókönyvre kell készülni, és a potenciális fenyegetés képességeihez, nem szándékaihoz kell igazodni.

Ezt fogalmazza meg a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program: „A program elsődleges célja egy korszerű eszközökkel felszerelt, a kor biztonsági kihívásaira adekvát válaszokat adó honvédség létrehozása úgy, hogy biztosítva legyen a társadalomból építkező hátország is, amely önként, de tudatosan gondolkodik és tesz az ország biztonságáért.”

A potenciális veszélyekre készülni nehezebb feladat, mint egy konkrét ellenség ellen, hiszen kevés információnk van róluk. A hagyományosnak nevezhető fenyegetések mellett újak jelentek meg, mint például a kibertámadás, a terrorizmus, a tömeges népvándorlás stb. Innen már csak egy lépés annak felismerése és elfogadása, hogy ezt a haderőt kellőképpen fel kell szerelni, ki kell képezni, valamint biztosítani kell a haderő számára a kor követelményeinek megfelelő fegyverzetet és technikai eszközöket.

A haderő feladatai is jelentősen módosulnak: egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert mind a nemzetközi műveletekben, mind itthon a civil–katonai kapcsolatok, és egyre közelebb kerül egymáshoz a haderő és a rendfenntartó szervek feladatrendszere. Ezt persze nem vadonatúj jelenség, hiszen mindenki számára természetes, hogy egy természeti katasztrófa kezelésében nagymértékben támaszkodunk a hadseregre. De amikor hasonlóképpen igénybe vesszük a hadsereget egy pandémia, egy terrortámadás vagy éppen a tömeges illegális migráció kezelésében, akkor kétségek támadnak: legális-e ez, megengedhető-e, hogy a hadsereget belső veszélyek elhárításában alkalmazzuk?

Az elmúlt időszakban sokan ellenérzésüket fejezték ki amiatt, hogy a hadsereget belső célokra alkalmazták, mint például a pandémia idején és – szerencsére már mondhatjuk – kezelésében. Ezzel kapcsolatban el kell mondani, a felvetés jogos, hiszen a hadsereg újszerű alkalmazásáról van szó, ami szinte lehetetlennek látszott, bár hasonlóra korábban is sor került – például a hadsereg alkalmazására katasztrófahelyzetekben (árvíz). Akkor a közvélemény rendkívül hálás volt a katonáknak. Ma azonban ez másképp van. Ennek egyik oka a társadalom mély megosztottsága. Ebben a helyzetben nem meglepők a már-már ellenséges reakciók.

Meggyőződésünk, hogy a XXI. században el kell fogadni kiindulópontként, hogy a haderőnek – bizonyos speciális körülmények között – szerepe lehet a belső rend fenntartásában is, ahogy ezt a trendet láthatjuk számos nyugati demokráciában is.

Tegyünk egy kísérletet röviden.

A pandémia kezelése a szokottnál nagyobb fegyelmet és szervezettséget igényelt, méghozzá olyan helyzetben, amikor az ehhez szükséges szakképzett állomány nem állt kellő mennyiségben rendelkezésre. Ez igaz az egészségügyi szakszemélyzetre, de igaz a rendfenntartó szervek állományára is. Az egészségügyi intézményekben segédkező katonák szakképzett egészségügyi személyzetet pótoltak. Ami a járőrözést illeti, mindenki tudja, hogy kevés a rendőr. Minél több rendőrt foglalnak le járőrözési feladatokra, annál kevesebb marad a klasszikus rendfenntartó feladatok ellátására. A katonákat más, nemzetközi feladatokra is igénybe veszik, olyanokra, amik nem tartoznak a katonaság rendeltetésszerű feladatai közé. Ezek közül a legjobb példa a békefenntartás, amiről Dag Hammarskjöld ENSZ-főtitkár azt mondta, hogy a „békefenntartás nem katonai feladat, de csak katonák tudják elvégezni”.

Jogos kérdés az is, hogy egy NATO-tagállamnak miért van szüksége erős hadseregre, amikor a NATO kötelezettséget vállalt minden tagjának megvédésére bármely konfliktus, támadás esetén. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy valóban minden tagállam számíthat segítségre, amennyiben olyan helyzet áll elő. Ámde ez azt is jelenti, hogy minden tagállamnak készen kell állni arra, hogy adott esetben maga is a megtámadott állam(ok) segítségére siessen. Ehhez pedig megfelelő haderőre van szükség, mégpedig olyanra, amelyik képes a többi tagállam haderejével együttműködni egy ilyen esetben.

Ennél is fontosabb talán, hogy a NATO segítségnyújtása csak akkor lehetséges, ha a megtámadott tagállam képes biztosítani ennek feltételeit saját területén, beleértve, hogy ellenáll a támadásnak addig, amíg a NATO segítsége megérkezik és utána képes az immár közösen végrehajtott (had)műveletekhez a megfelelő helyi támogatást nyújtani.

Mindez természetesen pénzbe, sok pénzbe kerül. A katonai költségvetés növelésére nem csak a NATO elvárása miatt kerül sor: a NATO – amerikai nyomásra és megkésve – ráébredt arra, hogy a kiadásoknak egy bizonyos szintje alatt nem képes alapvető feladatainak az ellátására.

Ennek nyomán alakult ki az az elvárás, hogy a tagállamok legalább GDP-jüknek évi két százalékát költsék honvédelmi célokra. Sajnos látni kell azt is, hogy a feladatok megszaporodása miatt ez hosszabb távon bizonyosan nem lesz elég. Amikor elérjük ezt a szintet és kiderül, mire elég az így rendelkezésre álló forrás, akkor majd el kell gondolkodni, mit módosítunk: elvárásainkat saját biztonságunkkal szemben vagy teherviselési hajlandóságunkat.

Ezeknek a kérdéseknek különös aktualitást ad a Magyar Honvédség élén bekövetkezett váltás. Nem érdemes kitérni a különböző összeesküvés-elméletekre. Inkább arról lehet szó, hogy a haderő fejlesztésének folyamata most egy olyan szakaszba érkezett, amikor nagyobb súllyal esik a latba a szerzett rutin és ennek nyomán a nemzetközi kapcsolatokban erőteljesebb szerepvállalás, valamint a civilekkel történő kommunikáció és együttműködés. Az új parancsnok bemutatkozása ebben a tekintetben sokat jelent, hiszen nem emlékszem arra, hogy a honvédség vezetője ilyen intenzíven szerepelt volna a sajtóban.

A másik indikáció – a nemzetközi szerepvállalásra – a miniszterelnök minapi bejelentése, hogy fontolóra vesszük magyar katonák szerepvállalását a törökökkel együttműködve a kabuli repülőtér védelmében.

A feladat jelentőségét és fontosságát nehéz lenne megkérdőjelezni. Biztosan sokan megteszik mégis, hogy mi dolgunk van nekünk Kabulban, különösen, amikor mindenki éppen kivonul onnan, valamint hogy miért kell a honvédségnek ilyen veszélyes feladatokat vállalnia.

Nos, a mi dolgunk Kabulban az, hogy a NATO részeként biztosítsuk a jelenlegi afgán kormányzat túlélését az előretörő tálibokkal szemben. Ehhez biztosan szükség lesz külső segítségre is mind katonai, mind gazdasági téren. A repülőtér működőképességének biztosítása ehhez elengedhetetlen. Ami a veszélyességet illeti, igen: a katonák általában veszélyes feladatokat látnak el. A török hadsereg talán a lehető legjobb partner egy ilyen feladat végrehajtásában. És ha a feladat másik oldalát nézzük: örömünkre szolgálhat, hogy a honvédség ismét alkalmas ilyen nehéz, veszélyes feladat végrehajtására.

A szerző biztonságpolitikai szakértő, egyetemi oktató

(Borítókép: Áder János köztársasági elnök alakulatlátogatás keretében megtekinti a Zrínyi honvédelmi és haderőfejlesztési program beszerzéseit 2021. június 8-án Tatán. Fotó: MTI/Máthé Zoltán)