Ellenszövetség szerveződik Németországban a 2025-ös Bundestag-választásokra a CDU listavezetője ellen a balodali Die Linke, a szociáldemokraták, a Zöldek, a liberális FDP, valamint az Alternatíva Németországnak (AfD) részvételével. Ifjúsági segédcsapataik, soraikban az Antifával és a Grüne Jugenddel, magától értetődően egymás mellett ülnek a hajóban Friedrich Merzcel szemben. Nehézségek csak abból adódnak, hogy kire oszthatják a közös ellenjelölt szerepét. Mindenesetre az illetőnek eléggé kapitalizmusellenesnek és antiatlantistának kell lennie.
A Die Linke, az SPD és a Zöldek Saskia Eskent preferálják. Az FDP favoritja Christian Lindner, az AfD pedig szintén úgy látja, hogy egy FDP-s jelölttel többséget szerezhet ez a szomorú szövetség, de akkor már Wolfgang Kubickit fogadnák el a leginkább a szabad demokraták közül. A pártok dobókockával hoznak majd döntést, az eredmény egyelőre nem ismert.
Fikció lenne-e mindez vagy sejtés? Ami Németországban jelenleg elképzelhetetlen, Magyarországon megtörtént – a jó Európai Unió segítségével. A magyaroknál egy, a szocialistákból, a kommunista MSZMP utódaiból, a liberálisokból, a zöldekből és az antiszemitizmusát a ruhatárban felejtő Jobbikból álló összpárti szövetség alakult Orbán Viktor ellen. Mindenki egy ellen indul, akármit is gondoljanak ezek a pártok szabadságról, a demokráciáról, a gazdaságról és a társadalomról. Természetellenes dolog ez. Az ellenkezője annak, amiért Közép-Európa népei 1989-ben harcoltak. Szégyen Magyarország és szégyen az Európai Unió számára.
Az ARD német közszolgálati televízió híradójának, a Tagesschaunak a honlapja 2021 júniusában így írt: „A jobbikos Brenner Koloman bagatellizálja a konfliktuslehetőségeket. Számos területen vannak természetesen véleménykülönbségek, de az oktatásban ezek marginális jelentőségűek. A gazdaságpolitika ezzel szemben már keményebb dió, a dolog természetéből adódóan.”
Miközben az európai baloldali, illetve a német médiában élvezettel terjesztik Orbán képzelt vagy valós gaztetteit – épphogy csak kisgyerekeket nem eszik reggelire –, a demokráciaelméleti szempontból összeomlással felérő magyarországi zöld–barna–tarka baloldali szövetség köré tűzfalat vontak. Aki maga nem néz utána alaposan, annak halvány esélye sincsen rá, hogy akár csak félig komolyan megértse a magyar helyzetet az április 3-i választások előtt. A hivatalos EU-világ jó, Orbán gonosz, a közép-európaiak, ha baloldali-zöld az észjárásuk, akkor jók, továbbá minden magyarnak Miklós a keresztneve és mindannyian a Horthy családnevet viselik. Ez a ferde és tisztességtelen kép jelenik meg a fősodorbeli médiában.
De a tűzfalon rések is vannak: senki sem tökéletes. A Budapester Zeitung jóvoltából nemrég a német olvasók is értesülhettek Márki-Zay Péter zöld–barna–tarka csúcsjelölt fonyódi elszólásáról: „De azt, amit Orbán Viktor egy személyben megtestesít, ezt a szivárványkoalíciót, a liberálisokat, a kommunistákat, a konzervatívokat és a fasisztákat, ezt mi a szövetségben külön-külön képviseljük.” Vagy úgy. A zöld–barna–tarka vezér nyilvánosan elismeri, hogy zöld, barna és tarka vezér. Miközben Orbánt éppen ezzel vádolja, maga ölti magára a foltos inget. Így működik Magyarországon az EU-féle dölyfös politika. Lehet persze azt mondani, hogy Márki-Zay ezt nem így értette. De akkor hogyan? Hogy mit tesz, azt viszont látjuk. Szélsőbaloldaliakat és szélsőjobboldaliakat, zöldeket és liberálisokat vezet egy mélyen rágalmazó választási kampányba. Máté evangéliumában (7,16) ezt olvassuk: „Gyümölcseikről ismeritek fel őket!”
Németországban 1933 előtt volt egy hasonló választási kampány. A LeMO (Lebendiges Museum Online) történelmi portálon ezt olvassuk: „A sztrájkra – amelyet az órabér a Berlini Közlekedési Vállalatnál tervezett két pfenniges csökkentése váltott ki – a kommunista Forradalmi Szakszervezeti Ellenzék és a Nemzetiszocialista Üzemi Sejtszervezet szólított fel. A mélyen ellenséges Németország Kommunista Pártja és a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) együttműködése egyedülálló volt a weimari köztársaságban. Walter Ulbricht kommunista Reichstag-képviselő (az NDK későbbi vezetője) és Joseph Goebbels, a náci párt berlini gauleitere egymás mellett ágáltak a pulpituson az egyik tömeggyűlésen. Közvetlenül az 1932. november 6-i Reichstag-választások előtt mindkét párt felismerte a munkaharcban az alkalmat, hogy politikai ellenfelének szavazótáborából szerezzen új szavazatokat. Az NSDAP mindenekelőtt arra törekedett, hogy hosszú távon növelje a bizalmat a munkásság körében. A náci párt polgári szavazóit viszont elijesztette a kommunistákkal való együttműködés. Az általuk lakott negyedekben a nemzetiszocialisták november 6-án sokkal nagyobb szavazatveszteséget szenvedtek el 1932. július 31-éhez képest, mint a munkásnegyedekben.”
Három hónappal később a weimari köztársaság már történelem volt. A szélsőbaloldaliak és a szélsőjobboldaliak több mint egy évtizedes, könyörtelen harca az első német demokrácia ellen nem csak Németország számára végződött katasztrófával. A magyaroknak és a németeknek most okosabbaknak kell lenniük.
A szerző a szászországi SPD-képviselők vezetője volt, 2019-ben kilépett a Német Szociáldemokrata Pártból
Borítókép: Márki-Zay Péter (Fotó: Teknős Miklós)
