A külpolitikai realizmus mestere

A rendszerváltás idején, 1989-ben fogalmazta meg a hegeliánus–marxista előzmények után Francis Fukuyama, hogy elértünk a történelem végére. Az amerikai politológus kritikájának ma már nincs komoly sportértéke, hiszen volt öbölháború, arab tavasz, afganisztáni ki- és bevonulás, délszláv polgárháború és most itt az ukrajnai háború. Az ígéret szerint a liberális demokrácia győzött az államformák evolúciós versenyében, és szükségszerűen elterjed, elterjedése pedig békét és jólétet hoz mindenki számára, aki elég felvilágosult.

Azonban nem így lett. A fenti események mellett megérkezett a 2008-as válság és az azt követő stagnálás Európa sok országában. Kialakult a „multikultival” és a globalizációval szembeni elégedetlenség a magországokban – lásd Donald Trump sikerét az Egyesült Államokban vagy a brexitet az Egyesült Királyságban –, és ezek az elégedetlenek sikereket értek el. Ennek ellenére a mainstream nyugati politika, média és egyetemi világ bünteti azokat, akik a liberális világrend vagy a Pax Americana végéről vagy csak a válságáról beszélnek.

Nem világos, hogy ha a liberalizmus megoldás az emberiség problémáira, akkor miért állnak ellen neki egész országok? Miért vannak elégedetlenek, válságok? A nyugati válasz szerint a megoldás a még több liberalizmus, a polgárok átnevelése. Emellett a gyakorlatban a liberális politika cinikusan együtt tud működni vallási fanatikusokkal (Szíriában, Irakban) vagy nácikkal (Ukrajnában).

John J. Mearsheimer azon kevés politikai gondolkodó egyike, aki az uralkodó paradigmával szemben kitartóan hirdette, hogy a liberális paradigma téves, és az egyre nagyobb béke helyett egyre több konfliktust provokál ki: a Szovjetunió összeomlása után alig pár évig nem állt háborúban valakivel az Egyesült Államok.

Mearsheimer a mai amerikai külpolitikai gondolkodás egyik meghatározó alakja. A realista irányzat egyik legfontosabb mai képviselője Henry Kissinger mellett. Korábbi könyvei is feltűnést keltettek, mint Az Izrael-lobbi és az amerikai külpolitika (The Israel Lobby and U. S. Foreign Policy) vagy a Miért hazudnak a vezetők: az igazság a hazugságról a nemzetközi politikában (Why Leaders Lie: The Truth About Lying in International Politics).

Most kiadott könyve, A nagy téveszme, részben a külpolitikai realizmus nézeteinek az összefoglalása, részben az elmúlt tizenöt év nemzetközi eseményeinek, az egypólusú világrend megszűnésének értelmezése. A könyv egy korábbi írásának, nevezetesen a Bound to Fail. The Rise and Fall of the Liberal International Order című műnek a kiterjesztése. Azt állítja, hogy az 1990 után kialakult liberális világrend magában hordozza saját bukásának forrásait, akármennyire is Trumpot vagy másokat hibáztat a liberális világrend előnyeit élvező globális elit.

1990 után a hatalom eloszlása egyenetlen lett, egypólusú lett a világ, és ekkor az Egyesült Államok külpolitikájában a realizmust – a szereplők hatalmi érdekeinek beszámítását és az egyensúlyra törekvést, valamint az ideológiai szkepszist – felváltotta egyetlen pólus ideológiai és geopolitikai nyomulása, mivel érdemi ellenállásba nem ütközött. E nyomulás része volt a nemzetközi szervezetek terjeszkedése, az egyéni jogok számonkérése (lásd K. Sikkink, The Justice Cascade: How Human Rights Prosecutions Are Changing World Politics), a határok felszámolása, a világkereskedelem terjesztése stb.

Azonban e politika elégedetlenségeket váltott ki, sok helyen felértékelte a nemzeti érdeket és a nacionalizmust, mint a korábbi univerzalista ideológia, a kommunizmus. A liberális világrend ideológiai nyomulása ugyanis a helyi társadalmak átalakítását jelentette, amit a köznyelv demokráciaexportnak nevezett el (lásd például az arab tavaszt vagy az ukrán nemzetépítési kísérletet).

A liberális világrend azonban már a fénykorában is szenvedett el kudarcokat (Szomália, Haiti), de 2005 után érték látványos kudarcok, mint az arab tavasz, Afganisztán (Amerika eddigi leghosszabb háborúja stb.). Ráadásul a liberális világrend magországainak belpolitikájában is komoly kihívások jelentek meg (Trump, brexit, populizmus). Általában az önrendelkezés, a szuverenitás felértékelődött a világban, a liberális világrend érdekében a nemzetközi szervezetek szakértő bürokratái által végzett társadalommérnöki tevékenységére, nevelő-szabályozó-szankcionáló politikájára adott reakcióként.

Az ideológiai és geopolitikai nyomulás indoklása az volt, hogy a liberális demokráciák békések, ezért a liberális demokráciákat kell terjeszteni világszerte a béke és a jólét érdekében. A globális ideológiai és politikai nyomulás azonban helyi ellenállásokat, a nacionalizmusok megerősödését váltja ki. Másrészt a megerősödő országok egyre inkább hajlamosak szembeszállni az Egyesült Államokkal. Az egypólusú világrend megszűnésével, hangsúlyozza Mearsheimer, vissza kell térni a politikai realizmushoz: a szereplők érdekeinek elfogadásához és bekalkulásához. A külpolitikai modus vivendi ugyanis jobb, mivel békésebb, mint az ideológiai és geopolitikai terjeszkedés.

Másrészt a realizmus jobban szolgálja a liberálisok által is hirdetett célt: az egyéni szabadság védelmét. Téves az a hamis emberkép, mely szerint az ember jó szándékú és képes univerzális, racionális konszenzusra. A liberális (ideologikus) külpolitika szükségképpen ideológiai konfliktusokba bonyolódik, és az okozott érdeksérelmek miatt geopolitikaiakba. A konfliktusok pedig egyre inkább militarizálják a liberális világrend fenntartására törekvő államokat, elsősorban az Egyesült Államokat, azaz a liberális külpolitika otthon a szabadság szűküléséhez vezet, egy nem liberális államhoz.

A realista politika lemondás a világuralom bármilyen változatáról, legyen az Pax Americana vagy Pax Sovietica, és a realista politika agnosztikus: nem világnézeti alapon válogatja a szövetségeseit, és nem igyekszik valamilyen ideológia képére alkotni a különböző országok társadalmát. Bár nem ígéri az örök békét, mégis egy viszonylag békés, erőegyensúlyokon alapuló világot tesz lehetővé.

John J. Mearsheimer A nagy téveszme. Liberális álmok és nemzetközi realitások című könyve hamarosan magyarul is megjelenik. A szerzővel november 8-án a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen és november 9-én a Corinthia Hotelben találkozhatnak az érdeklődők.