Az említett lengyel lap egyik publicistája még márciusban írta, pár héttel a háború kitörése után: „Bajban ismerszik meg az igaz barát.” Írta ezt azzal kapcsolatban, hogy a magyar miniszterelnök nem helyeselt bizonyos lengyel katonapolitikai lépéseket. Ezután arról elmélkedett, hogy most majd kiderül, mennyit ér a Jaroslaw Kaczynski vezette Jog és Igazságosság párt által a magyarokkal létrehozott szövetség. Ez bizony a lengyel balosok látványos beismerése volt arról, hogy fogalmuk sincs a lengyel–magyar barátság erejéről, igazi tartalmáról.
A Kaczynski pártelnök és Orbán Viktor miniszterelnök közti szövetség nem arról szól, hogy mindenben követjük egymást, hiszen eltérő a földrajzi helyzetünk, a gazdasági érdekeink, s ezek természetszerűen a politikánkat is befolyásolják. Alapnak tekinthetjük, hogy azonos szövetségi rendszer tagjai vagyunk, és ezen túlmenően régi barátok. Mi nagymértékben függünk az orosz energiaforrásoktól, míg lengyel barátaink kevésbé. Eltérően ítéljük meg az oroszellenes szankciók keleti és nyugati hatásait, és más a véleményünk az ukrán „demokráciáról”, amely sokféle szenvedést okozott és okoz a kárpátaljai magyarságnak. Ezek a nézetbeli különbségek bőven beleférnek a barátságba.
A lengyel baloldal sajnos a Rzeczpospolitát is felhasználja arra, hogy éket verjen a lengyel és a magyar konzervatív-keresztény erők közé, hogy aláássa a lengyel–magyar barátságot.
Márpedig ez két keresztény nemzet régi, kipróbált barátsága. A magyar kormány népszerűségi indexe nem tükrözi a hazai és a lengyel baloldali vágyálmokat, az csak a lengyel lap és a Demokratikus Koalíció vezette globalista lakájellenzék álhíreiben romlik.
Az európai balliberális tábor egyik jellemző vonása éppen az, hogy idegenkedik a nemzetektől és a kereszténységtől. Ennélfogva eminens érdeke e két tényező gyengítése, rombolása. Ezt a célt szolgálja a liberális lengyel lap, amikor az orosz–ukrán háború függvényében bírálja a magyar kormányt és a magyar társadalom csalódásáról ábrándozik. Ami viszont örök igazság marad: „Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát!”
























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!