Izzadság szaga lengte be a hétvégén a baloldal pártkasszából bérelt politikai színpadait. Egyszerre demonstrálta minden ellenfelét legyűrni kész bicepszeit a Kárpátok Cicerója, a Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc, a momentumos Donáth Anna, a liberálisok SZDSZ-kék munkaruhába öltözött, visszatérő nagyasszonya és az LMP-s társelnök Ungár Péter is, aki zöldebbnek akart mutatkozni a legzöldebbeknél, miközben bőszen elítélte a törzsi csapatsportokat, vagyis az összefogás helyett inkább az egyéni harcművészet oltárán tette le az esküt az egyre jobban gyérülő közönsége előtt.
A Jobbik pedig állítólag már nevet is váltana ehhez a közelharchoz, annyira lényegtelenné vált, mit írnak a zászlójukra a szurkolók. Egyedül csak szegény Kunhalmi Ágnes, az MSZP árván maradt, olykor csukott ajtóknak nekiugró légtornásza beszélt valami együttműködésféléről meg ellenzéki előválasztásról, hátha megkapja még egyszer a pártja a parlamenti küszöb eléréséhez szükséges forintos labdát. Úgy viselkedett, mint aki még mindig nem képes felfogni, hogy nem focizni, hanem inkább a bokszringbe hívják ellenzéki partnerei.
A nagy helyezkedés főszereplője természetesen megint Gyurcsány Ferenc volt, akinek a beszéde előtt valóban úgy mutatták be a pártjába az utóbbi időkben átcsábított baloldali politikusokat a DK kongresszusán, mint ahogyan a mindent eldöntő mérkőzést megelőzően az ökölvívóknál szokás kikiáltani a kiütéssel padlóra küldött „nagy kihívókat”.
Gyurcsány egyébként úgy beszélt, ahogyan mostanában szokott, ebben nem volt sok meglepetés. Erősnek szánt mondataiból fokozatosan bukott elő a gyalázkodás, majd mindezt fékevesztett, elvakult küklopszként spékelte meg egy-két jól bevált rákosista jelmondattal, hogy teljes legyen a zavar. Ezúttal azonban nem a kígyók kígyóztak a levegőben, hanem az elszabadult bokszkesztyűk, nekiment a kormány mellett az ellenzéki riválisoknak is, akik szerinte nem tanultak a legutóbbi választási kudarcból. Miközben elítélte a baloldali elvbarátok pártellenes és politikaellenes populizmusát, a kormány konstruktív kritikája helyett megint ő ütötte meg a legdurvább populista hangnemet, amikor Putyin kiszolgálójának nevezte Orbán Viktort, és gyakorlatilag legyilkosozta az egész jelenlegi magyar kabinetet. De nem kímélte korábbi szövetségeseit sem, kijelentette, hogy ők az egyedüli harcosok a baloldalon, akik fel tudtak állni a Márki-Zay Péter által okozott kiütés után. Sőt még meg is erősödtek a termetes jobbhorogtól.
Egyértelműsítette azt is, hogy nem lesz kegyelem azoknak, akik esetleg a kormánypártokhoz dörgölőzve keresik az önálló irányt. Mint mondta: nincs középút – aki nincs a kormánnyal, az csak vele és árnyékkormányával lehet, mert kell, hogy az Orbán-kabinet ellenfeleinek valahol mégiscsak „otthona” legyen. Egyértelmű kommunista beszéd. Aki nem csatlakozik, azt bedarálják, mert minden bizonnyal aljas „kriptoorbánista”.
Nem véletlen, hogy a Gyurcsány-párt legnagyobb baloldali ellenlábasa, a momentumos Donáth Anna mindenekelőtt a szorongásairól beszélt a pártvezetőség előtt elmondott, közhelyes allegóriákkal teletűzdelt önanalízisében.
Le kell szállnunk a régi ellenzéki vonatról! – adta ki az utasítást párttársainak, akik ezek után nyilván fellélegeztek, hiszen rendkívül unalmas lehetett számukra, hogy egy holtvágányon veszteglő szerelvényen ülnek, még ha eddig azt is képzelték, száguld velük az expressz. Aztán hirtelen bevitt egy balegyenest a DK elnökének is, mondván, aki azt reméli, hogy már a választások előtt leválthatja a kormányt, „hazudik reggel, éjjel meg este”.
De mielőtt azt képzeltük volna, hogy ezek után újabb szellemes utalások jönnek az őszödi beszédre, csalódnunk kellett, hiszen ismét előkerültek a szóvirágok. Egy lírai ellentét ingoványos talajára lépett például a beszélő, aki arra buzdította híveit, menjenek ki a „fényre”, mert az „árnyékból nem lehet kormányt buktatni”. Ettől pedig nyilván azonnal remegni kezdett a lába a DK egész árnyékkormányának. És ez a páni félelem csak fokozódhatott, amikor Donáth Annától azt is megtudhatták, hogy valójában az utóbbi időben a kutya nem vette észre azt, amit a Momentum csinált. Ez persze tévedés lehet, hiszen választók híján a kutyák nyilván észlelték az aktivistáikat, és a kerítés mögül jól meg is ugatták őket.
Az önvallomás sajnos itt még mindig nem ért véget, hiszen a Momentum európai parlamenti képviselője leszögezte azt is, hogy azért nem álltak ki az értékeik és az igazságaik mellett, mert ettől óvták az ellenzéki egységet. A tagság tehát végre megtudhatta, hogy tulajdonképpen vannak nekik értékeik, igazságaik is vannak, de erről valójában halvány lila gőze sincs senkinek, mert a csúnya Gyurcsányék, illetve a bohókás Márki-Zay Péter betapasztotta az igazi liberálisok száját. Mostantól azonban majd jönnek a nagy igazságok, amelyektől az ellenzéki oldalon mindenki kirepülhet a ringből.
A baloldali kongresszusok megszólalói közül Ungár Péter, az LMP társelnöke tűnt a legkevésbé indiszponáltnak, legalábbis az alapján, ami a párttagok előtt elmondott beszédéből kiszivárgott. A fentiek ugyanis hűen igazolták azt, amit Ungár zárt körben felvázolt a beosztottjainak, történetesen hogy az egész ellenzéki vircsaft bohóckodás, moralizáló picsogás, önsóhajtozás csupán. Megpróbált ugyanakkor ő is adni egy balcsapottat Gyurcsánynak és a többieknek, de csak a levegőbe kaszált, mert ahogy bevallotta, amit csinálnak, az valójában teljesen érdektelen: „van árnyékkormány, van kontúrkormány, minden van”, de ez valójában senkit sem érdekel.
Úgy tűnik azonban, hogy az önmagát „zöldpártnak” nevező formáció vezetője ennek ellenére nem vonta le a megfelelő következtetést, hiszen megpróbált a kötelek mögül beszólogatni a szorítóba, és az öklét rázni a kívülállók között, ahelyett, hogy végleg elhagyná ezt a sportcsarnokot. A Momentumnak például azt kiabálta, hogy nem is igazi zöldpárt, a DK-nak meg azt üzente, hogy nem kérik felvételüket hozzájuk a klubba, mert nem akarnak senkinek a „zöldtagozata” lenni, akkor már inkább jöjjön a választói leszázalékolás.
És hogy milyen következtetésre lehet jutni ebből a cirkuszból így, alig több mint egy évvel az önkormányzati és az európai parlamenti választás előtt? A naivabbak talán azt is gondolhatják, ennek a baloldalnak esze ágában sincs megnyerni az önkormányzati választást, hiszen ahhoz összefogásra lenne szükség. De ki akarná vezetni az önkormányzatokat, amikor meg kell húzni a nadrágszíjat, mert nyakunkon a válság? A küzdelem tehát valójában a vaskos jövedelmekkel és kényelmes külföldi szolgálati lakosztályokkal járó EP-képviselői helyekért folyik, amelyekért pedig már biztosan külön fognak elindulni a választáson a pártok.
Aki azonban így gondolkodik, vélhetően messze jár a valóságtól. Igazából most azért folyhat ugyanis az ádáz harc a baloldalon, hogy ki tud annyira megerősödni, önálló hangot megütni, önálló bázist építeni, hogy Gyurcsány ne tudja megragadni a torkát. Azt mindenki tudja, hogy a helyhatósági voksoláson csak akkor nem lesz elkerülhetetlen az együttműködés, ha a DK-n kívül vannak még egyáltalán számottevő baloldali pártok. Ha nem lesznek ilyenek, mert komoly ütemben folyik majd a leszalámizás Gyurcsányék részéről, nem lesz előválasztás, nem lesz visszaléptetés. Nem kell kidolgozni a stratégiát sem, az erősebb mindent visz elve érvényesül.
Persze az is lehet, hogy a DK meg sem akarja várni a választást, ahogyan arra Donáth Anna is utalt, és minden eszközt bevet majd, hogy a háborús válságot kihasználva megbuktassa a kormányt. Addig pedig, míg nem sikerül a puccs, a baloldali vetélytársakat kell ellehetetleníteni. Ennek érdekében a bokszkesztyűt ledobva egyszer csak kardot ránthat majd a szemlőhegyi Hegylakó, mert „csak egy maradhat”. A többi balra forgó fej pedig a porba hull.
Borítókép: Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára (Fotó: MTI/Demecs Zsolt)
