Most először citáltak egy tagállamot az Európai Bíróság elé az unió alapértékeinek lehetséges megsértése miatt. Ezekről az Európai Unióról szóló szerződés második cikke rendelkezik, kimondva: „Az unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul.” Távolról sem egyértelmű azonban, hogy miért sérti meg a második cikkben kifejezésre juttatott értékeket egy olyan törvény, amely megtiltja a meleg, leszbikus és transznemű személyek, illetve kitalált karakterek megjelenítését minden olyan médiafelületen, amelyet gyermekek is nézhetnek. A magyar törvénnyel szembeni ellencsapás kétségkívül arra utal, hogy Budapest és Brüsszel között nyilvánvaló értékütközés áll fent. De a legfontosabb különbség valójában nem a második cikkben megfogalmazott értékekkel, hanem azzal kapcsolatos, hogy végső soron ki a felelős a gyermekek szocializációjáért és neveléséért.
Az EU intézményei márpedig sem morális, sem jogi fennhatósággal nem rendelkeznek a családi élet és a gyermeknevelés kérdései felett. Nem tartozik Brüsszelre, hogy beavatkozzon és megkérdőjelezze a stratégiát, amelyet egy nemzetállam kormánya a gyermekek szocializációjával és nevelésével kapcsolatban elfogad. Az Európai Bizottság állítása – miszerint a törvény „hátrányosan különböztet meg embereket a nemi irányultságuk és azonosságuk alapján” – téves feltételezésre épül. Nevezetesen arra, hogy az LMBTQ-anyagok hiánya a tantervben definíció szerint hátrányosan különbözteti meg a fiatalok egy részét. E logika szerint a tantervnek nem annyira a nevelés a célja, hanem a nemi identitás minden formájának megerősítése. Az identitáspolitika világnézete alapján ez érthető állásfoglalás. Ám a pedagógia álláspontjáról nézve az iskolák feladata a gyermekek nevelése, nem pedig nemi identitásuk megerősítése.
