Mindenki hülye, csak én vagyok okos, mert nekem a s…ggemben is fejem van. Írta Weöres Sándor. Pontosabban azt írta, hogy „Karesz hüje / Gyöngyi hüje / csak én vagyok okos / énnekem a segembe is felyem van.” A Kisfiúk témáira egyre gyakrabban jut eszembe Facebook-bejegyzések nézegetése közben. Miközben egyszerűen elképeszt az a kétely legcsekélyebb jele nélküli magabiztosság, amivel a szerző elkápráztatja olvasóit. A tudásnak és magának a bölcsek kövének birtoklása, a saját megingathatatlan igazságába és fensőbbségébe vetett mélységes hit. Nem zavarja Einstein megállapítása sem, mely szerint csak a hülyék tudnak mindent, a többiek életük végéig tanulnak.
Újra és újra rácsodálkozom némelyikükre. Tényleg nagyon okos ember, állapítom meg sokadjára, valószínűleg a v…lagában is tárol egy tartalék buksit. Egyébként azt, hogy valaki okos, a világ teljes megzavarodása és a nyelv birtoklásáért folytatott harc kirobbanása előtt emberekre mondtuk. Esetleg kutyára, kissé leereszkedően, simogatás közben. Hogy valami okos, azt nem mondtuk. Az okos szó devalválódása alighanem a telefonnal kezdődött, aztán a kórság átterjedt a mit sem sejtő órára és a televízióra. Aztán elszabadult a pokol, és ma már minden okos, a zebrától (nem az állat, a gyalogátkelő) a kazánig. És úgy alakult történelmileg, hogy még a majonéz is okos lett, majd szétveti a flakonját a tudomány.
Nagy lépés ez az emberiségnek. Az okosmajonéz megjelenése forradalmasítja a semmit, a nullát, a feleslegest. Megtestesíti a második civilizáció összes nyűgét és baját, valamint az öngyilkos hajlammal megvert technokrata sznobizmust. Hiszen nyilván viszik majd, mint a cukrot. Miközben a cukrot néha eldugják. Az okosmajonéz melléktermék, ugyanakkor szimbólum. Valószínűleg az űrkutatás és a hadiipar (tehát a nagyravágyás, a hatalom, az erőszak) mellékterméke és a hanyatlás végstádiumának szimbóluma. Az okosmajonéz okosüvegben lakik, ami jelez, amennyiben úgy találja, hogy a hűtőszekrényben túlságosan meleg van. Az üveg maga hőérzékeny tintával megbolondított címkével van felszerelve, ami akkor kezd el mindaddig rejtett üzeneteket és grafikákat megjeleníteni, amikor a hőmérséklet öt fok fölé emelkedik. Ezt a cuccot okostégelycímkének nevezzük és így, egybe írjuk. Látjuk, hogy szép szó. A termékhez a korszellemnek megfelelően süket duma is jár, díjmentesen, amelyben a vezérfonal az élelmiszer-pazarlás csökkentése, valamint az élelmiszer-hulladék elleni cselekvés.
Míg az okosmajonéz (egyelőre) látszólag nem jelent közvetlen veszélyt a felhasználókra, legalábbis nem tudunk róla, hogy a megvadult üveg önálló életre kelve elkezdte volna szabályozni a kedves vásárló testhőmérsékletét, ugyanez nem mondható el a chatbotról. Ennek ellenére a rajongók egyre bővülő népes serege önfeledten játszadozik vele vagy, ami még szomorúbb, ájultan bálványozza. Momentán a bevezető-beetető harmadik generációs eresztést, de mivel ha törik, ha szakad, a show-nak mennie kell tovább, máris nyakunkon az új fenevad. A napokon belül megérkező új ChatGPT-hez képest a jelenlegi házikedvenc csonthülye, a felokosított verzió viszont páros lábbal rúgja be az ólajtót. Elsőre csupán a munkaköri leírásokat kell újragondolni és értelmezni, de ez csak a kezdet. Jönnek vele a videós funkciók, a szöveget képes zenére fordítani, a beszédet szöveges tartalommá alakítja, de természetesen továbbra is ír majd házi feladatokat és verseket is.
A magát istennőnek és egyben teremtőnek képzelő németországi Microsoft-vezér szerint a mesterséges intelligencia nem él vissza a használói adataival és nem veszélyezteti a munkahelyeket. Na persze. De ha csak az eddigi tapasztalatokból indulunk ki, valamint abból, hogy a robot jó eséllyel nem fordul szakszervezethez és nem kér béremelést, ez nettó hazugság. Méghozzá szemenszedett. Az már most tisztán látható, hogy a robotika elterjedése milliószám szünteti meg a munkahelyeket, és vagy világszerte bevezetik a munka nélküli alapjövedelmet, és azzal a munkára épülő társadalomnak végképp annyi, vagy olyan zavargások törnek ki hamarosan, amelyekhez képest egy Black Lives Matter-dzsembori a lapostévékért lampionos felvonulásnak tűnik majd az emlékeink között. A többi következmény még beláthatatlan, de sejthető, a jövő körvonalai tisztulnak. Aztán majd lehet nyivákolni, amikor egy felturbózott okostojás kissé szaggatottan, de jól érthetően közli a saját elképzeléseit, valahogy így: szükségem van a ruhádra és a motorodra.
