1945. augusztus 6-án az Amerikai Egyesült Államok légierejének egyik B−29-es bombázógépe atombombát dobott Hirosima városára. A pusztító erejű robbanás lerombolta a japán települést, a halottak száma pedig − becslések szerint – elérhette a 140 ezret, ide számítva a sugárzás későbbi áldozatait is. A Hirosima, majd Nagaszaki elleni atomtámadás napjainkig példa nélküli a világtörténelemben.
Ha nem tudnánk, hogy a japán elnökség szervezte a G7-ek idei hirosimai csúcstalálkozóját, azt mondanánk: a helyszínválasztás nagy melléfogás volt. Ezzel kapcsolatban még a morbiditás és a cinizmus is megfogalmazódna bennünk, hiszen a G7-ek legbefolyásosabb tagja épp az atombombákat egykor bevető Amerika.
Ám ezt a találkozót nem az Egyesült Államok, hanem Japán szervezte Hirosimába azzal a szándékkal, hogy ráirányítsa a figyelmet a nukleáris fegyverekkel való fenyegetés veszélyeire, valamint a G7-ek elkötelezettségét a katonai agresszióval és a nemzetközi rend megbontásának kísérletével szemben.
Nos, valóban időszerű a világot fenyegető atomháború veszélyeire való figyelmeztetés. Ám itt lenne az ideje tárgyilagosan definiálni, hogy mit értünk katonai agresszión és a nemzetközi rend megbontásán. Minthogy a munkaülések egyik fő témájának Oroszország Ukrajna elleni agresszióját jelölték meg, nem volt kétséges, hogy a résztvevők ezt a kérdéskört mely nézőpontból elemzik. A résztvevők sajnos elfelejtették tisztázni, hogy a fennálló nemzetközi rend mióta tekinthető rendnek. Azóta, hogy a Szovjetunió összeomlott és vége lett a hidegháborúnak, vagy azóta, hogy a NATO hozzáfogott a bővítésnek nevezett keleti terjeszkedésnek, kiváltva ezzel Oroszország (újabban pedig Kína) haragját.
Amint az várható volt, katonai agresszión nem az ukrajnai orosz kisebbséggel szemben elkövetett háború előtti atrocitásokat, valamint Ukrajna NATO-csatlakozási szándékának bejelentését, hanem Ukrajna fegyverrel való megtámadását kell érteni. Természetesen a nemzetközi rend megbontása sem az ukrán belpolitikába való amerikai beavatkozással, Oroszország határainak közelében történt amerikai fegyverrendszerek, támaszpontok telepítésével kezdődött, bár ezek időben megelőzték az orosz agressziót.
A hirosimai G7-csúcs szerint minden rossz az „előzmények nélküli” orosz agresszióval kezdődött. Ennek megfelelően a nemzetközi rendet Oroszország Ukrajna elleni agressziója bontotta meg. Ebből következik, hogy a világot fenyegető atomháborút is az oroszok provokálják, nem pedig az Amerika és a NATO-tagországok részéről Ukrajnába özönlő modern fegyverek, illetve az azokra szánt dollármilliárdok.
Ez a találkozó egyértelműen az oroszellenesség jegyében zajlott, s ennek adott nyomatékot Volodimir Zelenszkij meghívása is.
A G7-tagok bővíteni kívánják az Oroszország elleni szankciók körét azzal a leplezetlen szándékkal, hogy annyi kárt okozzanak az oroszoknak, amennyit csak tudnak. A szankciós korlátozások kiterjednek az orosz háborús erőfeszítések szempontjából hasznos ipari gépek, szerszámok és technológiák exportjára, továbbá a fém- és gyémántkereskedelemre, hogy még erősebben csökkentsék az ezekkel összefüggő orosz bevételeket.
Arról persze egy szót sem ejtettek a résztvevők, hogy Európa a szankcióáradatba szép csöndben belegebed.
Rendkívül figyelemre méltó a G7 Kínával kapcsolatos stratégiai bűvészmutatványa. Az Egyesült Államok nem is oly régen még ellenséges színben tüntette fel Kínát, mondván, hogy a kínai haderőfejlesztés sérti az USA nemzeti érdekeit, a biztonságot és a „nemzetközi szabályokon” nyugvó rendet. Kína védelmi minisztériuma akkor azzal utasította vissza az amerikai vádakat, hogy éppen az Egyesült Államok jelent fenyegetést a nemzetközi rendre és a világbékére. A kínai közleményben szerepelt: számos bizonyíték áll rendelkezésre, amelyek szerint az USA a regionális bizonytalanság katalizátora, a világbéke legfőbb akadálya.
Most a G7-hatalmak tettek ugyan egy halvány célzást arra, hogy Kína fenyegetést jelent a gazdasági biztonságra, ugyanakkor elismerték, hogy a világ második legnagyobb gazdaságával szükséges az együttműködés előmozdítása. A találkozó közleményének a Reuters által közölt tervezetében olvasható, hogy a G7-hatalmak nem akarnak kárt okozni Kínának, nem akarják meghiúsítani Kína gazdasági előrehaladását és fejlődését. Olvasható továbbá, hogy szükséges a béke a Tajvani-szorosban, és Kínának nyomást kellene gyakorolnia Oroszországra, hogy véget vessen az ukrajnai agressziónak.
Politológusok, biztonságpolitikai szakértők évek óta hangoztatják:
az USA Oroszországgal és Kínával szembeni ellenséges magatartása egymás mellé állította a két ázsiai országot, ami jól tükrözi az amerikai politika elképesztő butaságát.
Lehet, hogy nagyhatalmi önteltségből adódik a „mi még ezt is megengedhetjük magunknak” hozzáállás? Nem tudjuk. Mindenesetre kellett pár év annak felismerésére, hogy el kellene távolítani Oroszországtól Kínát. Úgy tűnik, Hirosimában jött el ez a pillanat. Nagy kérdés, hogy eredményes lesz-e a Kínával kapcsolatos köpönyegfordítás.
A szerző író, újságíró
