Az Alkotmánybíróság a 24/2014. (VII. 22.) AB-határozatban ismét az eutanáziával összefüggő kérdésben döntött. Az indítványozó több ponton is vitatta az egészségügyi törvény alkotmányosságát. Különösen az újraélesztést visszautasító döntéssel kapcsolatos szabályozást kifogásolta. Az AB érdemben az indítvány egyetlen elemével foglalkozott, éspedig azzal, amely az élő végrendeletet érintette:

 Az élő végrendelet, a „living will” az előzetes nyilatkozattétel lehetőségét jelenti, és arra ad lehetőséget, hogy a cselekvőképes személy egy előzetes jognyilatkozatban visszautasítson bizonyos egészségügyi beavatkozásokat, kezeléseket későbbi, esetleges cselekvőképtelenné válása esetére. A testület megerősítette, hogy mindazt, amit az úgynevezett első eutanáziahatározatban az emberi méltóság és az önrendelkezési jog viszonyáról elmondott, változatlanul fenntartja, vagyis az emberi méltóság mint anyajog magában foglalja az egyén önrendelkezéshez való jogát, illetve a cselekvési autonómiát.

Az aktív eutanázia Hollandiában, Belgium­ban, Luxemburgban, Kolumbiában, Új-Zélandon és már Portugáliában és Spanyolországban is megengedett. 

 A bírósági gyakorlat azonban kidolgozta a kimentési okok rendszerét, amelyet 1993-ban a holland parlament irányelvbe foglalva tett közzé. Eszerint az eutanáziát mindenképpen be kell jelenteni a hatóságoknak. Utóbb be is iktatták a büntetőkódexbe azt a szakaszt, amely a büntetés elmaradását biztosítja, feltéve, hogy az eutanázia végrehajtása során betartanak bizonyos szabályokat.

Az eutanáziát csak a beteg kifejezett kérésére lehet végrehajtani. Az eutanázia azonban olyan betegen is végrehajtható, aki már nincs döntésképes állapotban, élő végrendelet formájában, a jövőre nézve ugyanis bárki rendelkezhet ezzel kapcsolatosan. Kiemelendő, hogy 

 Az orvosnak meg kell győződnie, hogy a beteg tisztában van a betegsége természetével és életkilátásaival, és hogy ezek ismeretében valóban meg akar halni. Természetesen a szakirodalomban méltán lehet sokat olvasni a fenti rendszer aggályairól.

Érdekes ügy Diane Pretty esete. A gyógyíthatatlan, teljesen mozgásképtelen nő az Egyesült Királyságban azt kérte előzetesen a vádhatóságtól, hogy ne emeljen vádat férje ellen emberölés címén, ha ő majd a fájdalmai elviselhetetlensége esetén átsegíti feleségét a halálba. A kérelmet megtagadták, mire az érintett az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, amely szintén elutasította az indítványt. Jelenleg is ezen megközelítést tartják irányadónak.

Az aktív eutanáziával kapcsolatos (további) fő probléma, hogy súlyos visszaélésekre ad lehetőséget. Például az örökség reményében távoli hozzátartozók meggyorsítanák egy nem szeretett rokonuk halálát. 

Tegyük viszont hozzá, léteznek tragikus, egyedi körülményeket rejtő esetek, amikor a beteg vegetálása életnek már nem nevezhető, ez jogi értelemben is sérti az emberi méltóságát, és a szenvedő minden körülmények közepette menekülne ettől. Amennyiben valamilyen egészen speciális tényállás merül fel, és – a beteg teljesen nyilvánvaló akarata mellett – a neki technikailag segítő személyt súlyosan meg akarják büntetni, alapjogsértésre hivatkozva az Alkotmánybírósághoz benyújtott alkotmányjogi panasszal vagy köztársasági elnöki kegyelemmel lehetne mentesülni az igazságtalan büntetéstől. A jog és a morál ugyanis – helyes megközelítés mellett – elválaszthatatlan egységet alkot. A kereszténységet és az erkölcsöt mögöttes értéknek deklaráló alaptörvényünkkel azonban semmiképpen nem férne össze az aktív eutanázia általános legalizálása.

A szerző alapjogvédelmi szakjogász

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)