2002 őszén, a kormányváltás után alig fél évvel úgy kellett elkezdenie az Európa-bajnoki selejtezőket a magyar labdarúgó-válogatottnak Stockholmban, Svédország ellen, hogy a Magyar Televízió akkori illetékesei cinikusan kijelentették, a közmédia nem veszi meg a közvetítési jogokat, mert túl drágák, főleg ahhoz képest, hogy nem is különösebben érdekli az embereket a gyenge magyar futball. Hiába játszott a csapatunk bravúrosnak mondható 1-1-et a svédekkel, a magyarok csak azért láthattak hosszabb összefoglalót a mérkőzésből másnap, mert az Eurosport ezt választotta a hét meccsének. Pár napra rá simán vertük idehaza San Marinót a fiatal Gera Zoltán mesterhármasával, és a jó kezdés után a következő tavasszal esedékes lengyelországi selejtezőnket végre műsorra tűzte a Magyar Televízió is. Igen ám, de a válogatott – és a csapatot elkísérő újságírók – utazásait szervező iroda kénytelen volt kijelenteni, hogy ha a köztévé nem rendezi a korábban felhalmozott tetemes adósságát, akkor nem áll módjukban elvinni a kommentátort és a stábot a válogatott különgépén.
Így esett, hogy Knézy Jenő és kollégái egy kisbusszal vágtak neki az egyáltalán nem rövid útnak, ráadásul az akkor még EU-n kívüli határok szigorú ellenőrzései miatt sok kellemetlenségük akadt útközben a kamerával. A válogatott sajtósaként fogadtam őket Katowicében, és lehetetlen elfelejteni Jenő keserűségét, aki fáradtan mentette ki magát a vacsoráról, mondván, egy sör mellett majd máskor megbeszéljük, mi is zajlik a köztévé sportosztályán. A sörözésre sajnos sohasem kerülhetett sor, és Knézy Jenő sem utazott többé tudósítani, ez volt ugyanis az utolsó külföldi útja az alig három hónap múlva bekövetkező halála előtt. (A sportminisztérium élén közben Jánosi Györgyöt egy másik MSZP-s politikus, Gyurcsány Ferenc váltotta.)
Mindezt azért elevenítem most föl, hogy emlékeztessem magunkat, milyen az, amikor a regnáló hatalom és hivatalnokai nem tekintik prioritásnak a magyar sport ügyét, sőt szükséges rosszként, nyűgként kezelik. Még a közmédiában is, amelynek hagyományos küldetése, a magyar kultúra szolgálata során kevés fontosabb feladatot ismerek a nemzet sportjának ügyénél.
Ezt azonban akkoriban megtagadták a köztévénél, amelynek feladatait nem egy esetben külföldi tulajdonú televíziócsatornák vették át, piaci alapon. Mert szépen lassan külföldi kézbe került a teljes magyar sportmédia: ahogyan korábban a megyei lapokat, a roppant profitábilis Nemzeti Sportot is megvásárolta egy nyugati befektető, míg egymás után indították televíziós sportcsatornáikat a külföldi médiacégek Magyarországon.
Mint láttuk, volt idő, amikor a közmédiától sem remélhetett ezen a területen semmi jót a magyar sportrajongó, s az elsősorban tulajdonosaik profitszerzéséért dolgozó, még oly nívós külföldi sportorgánumoktól hogyan is lehetett volna elvárni, hogy a magyar sport ügyét tekintsék prioritásnak.
Ezért volt fontos eleme a magyar sport 2010-ben elkezdett újjáépítésének a hazai tulajdonú sportmédia megerősítése. Elindult a nemzeti televíziós sportcsatorna, az M4 Sport, ismét magyar kézbe került a mára a közmédiába integrált Nemzeti Sport, elindulhatott a Sportrádió, amely június 14-től Nemzeti Sportrádió néven, ugyancsak a közmédia sport portfóliójának részeként teszi teljessé az MTVA sportos médiaszolgáltatásait. Televíziós, rádiós, nyomtatott és online tartalmakkal szolgálhatja a szurkolókat mostantól a közmédia, ami tulajdonképpen nem jelent mást, mint hogy a helyükre kerültek a dolgok: a magyar kultúrában és közéletben kiemelt helyet elfoglaló sport megkapja a kellő figyelmet és felületet a nemzeti médiától.
A Nemzeti Sportrádió elindításával voltaképpen a legrégebbi műfaj tér vissza a közmédiához. A rádió közvetlen elődje a budapesti Telefonhírmondó volt, a zseniális Puskás Tivadar médiatörténeti találmánya, amelynek révén a világon először Budapesten mondtak élőben hallgatható híreket. (1893. február 15-én a világ első, hangban továbbított híre így szólt: „Egy cseléd maró lúgot ivott a Csap utcában…”)
Jöttek aztán a sporthírek is meg az élő közvetítések (igaz, először hangversenyekről), majd az új, már drót nélküli is továbbítható adás 1925-től a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. révén.
Kevesen tudják, hogy a második világháború végéig magáncégként üzemelt a mai közmédia elődje, ahogyan a Nemzeti Sport is, igaz, a nemzeti elkötelezettség és a köz szolgálatának igénye ezeknél a műhelyeknél nem volt megkérdőjelezhető. Történetük egyébként már az első válogatott futballmeccs rádióközvetítésekor összekapcsolódott: a rádió a korábbi válogatott labdarúgót, a Nemzeti Sport szakíróját, Pluhár Istvánt kérte fel 1930-ban a magyar–olasz (0:5) mérkőzés élő közvetítésére. Ő lett a magyar sportrádiózás első korszakos egyénisége, a műfaj legnagyobbja, Szepesi György elődje és példaképe. A magyar sport és a magyar futball olyan kiemelkedő sikerei, mint a berlini, a londoni vagy a helsinki olimpia és az 1938-as, majd az 1954-es világbajnoki ezüstérem meg az Aranycsapat összes diadala a rádió fénykorára esett (emlékezetes, hogy a londoni 6:3 is főként Szepesi hangját jelentette a magyaroknak, a meccs teljes filmfelvétele csak évtizedek múlva érkezett meg hozzánk).
A rádió megjelenésekor sokan a nyomtatott sajtó halálát vizionálták, ahogyan később a televízió és az internet színre lépésekor is, mégis minimum évtizedekkel élte túl az újság ezeket a vészjósló pillanatokat. Sőt csaknem egy évszázaddal az első hazai rádiós sportközvetítések után, amikor a Nemzeti Sport még a saját jogait védve harcolt a félelmetesnek ígérkező rádió ellen, 2022-ben éppen az NS berkeiből indult a kezdeményezés: legyen végre tematikus, csak sporttal foglalkozó rádiója a magyar sportnak. Ez lett a Sportrádió, amelynek jó kétéves, lelkes erőfeszítéseit talán nem is remélt siker koronázta:
a közmédia karolja fel a kezdeményezést, mellé téve mindazt az infrastruktúrát, közvetítési jogot, archív anyagot, szaktudást és kihasználva azokat a szinergiákat, amelyek csak az MTVA-ban állnak rendelkezésre, s amelyek révén a június 14-én, a futball Eb első napján induló Nemzeti Sportrádióval teljesen új távlatok nyílnak a hazai sportrádiózásban. Ez pedig már egy modern tematikus csatornát jelent, kielégítve sok-sok sportszerető hallgató igényét, hogy olyankor is halhassanak a sportról, amikor eddig csak politikai, zenei, gazdasági, közéleti műsorokat hallgathattak.
A Nemzeti Sportrádióra visszatérnek az élő közvetítések (az Európa-bajnokság minden napján lesz meccsközvetítés), a „körkapcsolás” legendás műfaja, és újraélhetjük majd a párizsi olimpia idején a megállás nélküli, élő rádiós műsorfolyam, a minden magyar érdekeltségű helyszínen jelen lévő klasszikus közvetítés varázsát.
