De nem csak az amerikai fordulat jelzi, hogy gyengélkedik a liberálisok pozíciója: Kanadában, Németországban és Franciaországban is hasonló folyamatokat látunk. Kanadában lemondott Justin Trudeau liberális miniszterelnök, miután történelmi mélypontra zuhant a Liberális Párt támogatottsága: Trudeau személyes népszerűsége 22 százalékos, míg a kanadaiaknak mindössze a 16 százaléka támogatja a Liberális Pártot. Ez még a 2011-es választási eredményüknél is gyengébb, pedig az akkori teljesítményük a liberálisok 157 éves történetének legrosszabb szereplése volt. A bukott kanadai miniszterelnök képviselte a liberális politikai elit mintaprojektjét, dollármilliárdokat fordított az LMBTQ-lobbi finanszírozására otthon és külföldön egyaránt, liberális abortusz- és eutanáziapolitikát követett, emellett több millió migránst engedett be az országba, és egyik legnagyobb támogatója volt az ukrajnai háborúnak. Mindeközben jelentősen nőtt a szegénység az országban, a lakhatási problémák is rendkívül súlyossá váltak, és az antiszemitizmus is tombol. A kanadai választópolgárok mindezt megelégelték, így
várhatóan konzervatív fordulat jön Kanadában az idei választáson. A legnagyobb esélyes a miniszterelnöki posztra a Konzervatív Párt elnöke, Pierre Poilievre, akit a „kanadai Trumpként” is emlegetnek.
Európa két meghatározó országában, Németországban és Franciaországban is hasonló folyamatoknak lehetünk a szemtanúi. Németországban tavaly ősszel omlott össze a balliberális kormánykoalíció, Olaf Scholz egész Európában a legnépszerűtlenebb kormányfőnek számít. Az újévi beszédében is csupán a „szélsőjobboldallal” tudott riogatni, illetve olyan üres szólamokat ismételgetett, miszerint meg kell védeni a demokráciát.
Ez a kommunikáció a jobboldali AfD-től való félelem jele, amely párt már stabilan a második legerősebb, ráadásul Elon Musk nyilvános támogatása óta egyre népszerűbb. Emellett meglehetősen hiteltelen Scholz részéről, hogy úgy beszél demokráciáról és a társadalmi kohézió fontosságáról, hogy mindeközben az AfD-t politikai karanténban akarják tartani, tehát a német választók negyedének az álláspontját teljesen ki akarják zárni.
Egy biztos: a februári előre hozott választás izgalmas lesz Németországban, annak kimenetele alapjaiban befolyásolja majd az európai politikát, azaz a liberális világrend megmaradt bástyáját.
Franciaországban is kormányválság van, ezúttal Francois Bayrou a miniszterelnök, azonban elődjéhez hasonlóan ő sem számíthat hosszú pályafutásra, ugyanis a francia törvényhozásban a tavalyi választáson három egyenlő blokk alakult ki, így az gyakorlatilag megbénult. Az ország idei költségvetését sem tudták elfogadni, így a kiadásokról egy speciális törvénnyel havonta szavaznak, amíg meg nem születik egy átfogó megállapodás. Mivel egy éven belül nem lehet új választás, így a nyárig ez a helyzet fenn fog állni, addig komoly jogalkotási munkára nem lehet számítani Franciaországban, marad a patthelyzet. Érdekesség, hogy az országnak 1791 óta tizenöt alkotmánya volt már, és ezek is gyakran alapvető módosításokon esnek át. Legutóbb a hétéves elnöki ciklust szállították le ötévesre, amivel ugyanakkor azt érték el, hogy a francia elnök ismét olyan politikussá vált, aki csak a saját rövid távú politikai túlélésével foglalkozik. Így tesz a
liberális Emmanuel Macron is, aki ambíciói ellenére nem tud érdemben külpolitikával foglalkozni, ráadásul könnyen belebukhat a belpolitikai bizonytalanságba, aminek a nyertese Orbán Viktor szövetségese, Marine Le Pen lehet.
De meg kell említenünk még Ausztriát is, ahol nem volt sikeres a balliberális politikai oldal kormánykoalícióról szóló tárgyalása, így az Osztrák Szabadságpárt kapott kormányalakítási megbízást az osztrák szövetségi elnöktől, amely párt az Orbán Viktor fémjelezte Patrióták Európáért EP-frakció egyik alapító tagja.
Ezek a példák is jól mutatják, hogy változik a korszellem, alapjaiban alakul át a világ. Olyan nagy változásoknak lehetünk a szemtanúi, amelyeket Orbán Viktor 2014-es tusnádfürdői beszédekor még csak el sem tudtunk képzelni, csupán vágyálomnak tűntek. A fenti felsorolásból is jól látszik ugyanakkor, hogy
míg az Egyesült Államokban elsöprő győzelmet arattak a patrióták, Európában ez még koránt sincs így. Hiába gyengültek meg a globalisták, még mindig fontos pozícióik vannak, de ami talán a legerősebb hídfőállásuk, az Brüsszel. Nem véletlenül beszélt Orbán Viktor a héten arról, hogy elkezdődik a következő felvonás, ebben az évben a brüsszeli adminisztrációban kell fordulatot elérni.
Ami számunkra a legfontosabb, hogy végre véget kell vetni a háborúnak, emellett a szankciós politika felülvizsgálata is időszerű. Most, hogy Amerikában fordulat állt be, Orbán Viktornak is nagyobb politikai mozgástere van erre Európában. Kedden a Robert Ficóval közösen tartott pozsonyi sajtótájékoztatóján a korábbiaknál is élesebben fogalmazott a brüsszeli szankciókról, így ezen a téren érdemi lépések várhatók. Ugyancsak friss bejelentése a kormányfőnek, hogy a Soros-féle szervezetekkel szemben is lépések lesznek, tavasszal ezzel kapcsolatos jogszabályváltozás várható. Míg korábban egy ilyen intézkedéssel szemben az amerikai nagykövetség minden eszközzel fellépett volna, a jövőben ez éppen fordítva lesz, támogatóan fognak viszonyulni egy ilyen lépéshez.
Izgalmas év előtt állunk tehát, megindul az európai globalista hálózat felszámolása!
