A gazdaságpolitika védelmében

Örvendetes, hogy Chikán Attila is elismeri a fontos intézkedések helyénvalóságát és eredményességét.

Budapest, 2018. december 3. Chikán Attila, a CEU (Central-European University) kuratóriumának tagja az egyetem jövõjérõl tartott sajtótájékoztatón az intézmény V. kerületi Nádor utcai épületében 2018. december 3-án. A CEU minden amerikai akkreditációjú programját Bécsben indítja el 2019 szeptemberében, de megõrzi magyar egyetemi akkreditációját. MTI/Szigetváry Zsolt Fotó: Szigetváry Zsolt

A tartósan alacsony kamatkörnyezet megteremtésével és a Növekedési hitelprogrammal (NHP) pedig jelentős mértékben járult hozzá a nemzetközi összehasonlításban kiemelkedő, ám mégis fenntartható pályát leíró gazdasági növekedéshez. Az NHP ráadásul nemcsak a gazdaság növekedését dinamizálta, hanem első körben egy mélyülő hitelösszeomlástól (credit crunch) mentette meg a magyar gazdaságot 2013-ban, jelentősen javítva a kis- és középvállalkozások hitelhez jutási lehetőségeit és historikus mélypontra csökkentve a finanszírozási költségeiket.

Az elmúlt tíz évben látványosan csökkenő külső adósságunkat, a költségvetés egyensúlyát és az államadósság mérséklődését, valamint a historikusan alacsony inflációt látva aligha állja meg a helyét az a visszatérő kritika, amely szerint az MNB „prociklikus gazdaságpolitikát vitt”. Azzal tanár úr is bizonyára egyetért, hogy a rossz értelemben vett prociklikus (a gazdaság helyzetével megegyezően mozgó) gazdaságpolitika alatt általában olyan keresletoldali ösztönzést szoktak érteni, amely túlfűtöttséget, és ezért az infláció elszabadulását, valamint nem fenntartható (külső és belső) eladósodást eredményez. Szögezzük le, hogy Magyarországon mind az államadósság-ráta, mind az adósság devizaaránya, mind pedig a külső adósság folyamatosan csökkent.

Továbbá kiemelt gazdaságpolitikai cél volt, hogy a növekedésben egyre meghatározóbb szerep jusson a beruházásoknak, és így a kínálati oldalon keresztül (is) teremtsük meg egy nagyobb társadalmi jólét alapjait. Több más tényező mellett ennek is köszönhető, hogy a fogyasztói infláció historikusan alacsony szinten tartózkodott ezen időszak alatt, és csak két olyan hónap volt (ez év elején), amikor – átmeneti hatásoknak tulajdoníthatóan – felfelé kilépett az MNB inflációs toleranciasávjából.

A tanár úr által prociklikusnak vélt gazdaságpolitika miatt „a gazdaság élénkítése helyett itt ki kell belőle vonni pénzt”. A katedra másik oldalán ezzel szemben a tények azt mutatják, hogy az MNB a jelen helyzetben is precedens nélküli mértékben képes bővíteni a gazdaság rendelkezésére álló forrásokat. Az erős reálgazdaság és pénzügyi rendszer, valamint az a tény, hogy az MNB a mérlegét jelentős mértékben össze tudta húzni az elmúlt időszakban, megfelelő mozgásteret biztosít a monetáris politikának a járvány gazdasági hatásainak enyhítésére. Az MNB így jelentős mennyiségű likviditást, pénzt tud pumpálni a gazdaság azon szegmenseibe, ahol erre szükség van.

Az újonnan bevezetett fedezett hitelnyújtás (repóeszköz) a bankrendszer számára biztosít likviditást rövid és hosszú lejáraton egyaránt, és kihasználtsága már alig több mint egy hónap alatt is meghaladja a 700 milliárd forintot. A jegybanki eszközvásárlások (állampapír-vásárlás és a jelzáloglevél-vásárlások) az érintett eszközök piacán biztosítják a megfelelő likviditást és a hatékonyabb transzmissziós mechanizmuson keresztül lehetővé teszik a monetáris kondíciók befolyásolását a hozamgörbe hosszabb szakaszán is. Az NHP Hajrá 1500 milliárd forintos kerete pedig a vállalati hitelek piacát hivatott élénkíteni többletforrásaival úgy, hogy az eddigieknél szélesebb körben használható, így elősegíti a koronavírus gazdasági hatásainak átvészelését, a kkv-k megerősödését és további növekedését egyaránt. Az MNB továbbá a Növekedési kötvényprogram feltételeit is módosította, ami hozzájárul a nagyvállalatok finanszírozási korlátjainak további oldódásához. Mindemellett az MNB igazgatósága történelmi nagyságú, 250 mil­liárd forintos osztalékfizetésről döntött, ami a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetben többletforrást biztosít az államháztartásnak.

Meglehetősen fennakadtam tanár úr azon állításán is, miszerint a „munkaalapú társadalom gondolata a XXI. században egy erősen megkérdőjelezhető elképzelés”. A munkaalapú társadalom megítélésem szerint a gazdaság és a társadalom természetes állapota. Mindenkinek ajánlom II. János Pál pápa Laborem excercens című enciklikáját, amely szerint a „munka és az ember elválaszthatatlan”. Számos sikeres országban magától értetődő talpköve a gazdasági eredményeknek, és Magyarországon csak azért kell róla külön beszélni, mert sajnos a 2000-es évek nagy részében követett hibás gazdaságpolitika következtében 2010-re a lakosság lélekszámához viszonyítva Euró­pában Magyarországon dolgozott a legkevesebb ember. Ebből a szinte kilátástalan helyzetből indulva tíz év alatt a foglalkoztatottak száma közel 800 ezer fővel növekedett. Azonban ez korántsem egy erőltetett szint, ahogyan a munkaalapú társadalom kritikusai szokták sugallni: a magyar foglalkoztatási ráta ezzel az Európai Unió középmezőnyében szerepel.

Természetesen ismert a foglalkoztatottak számának növekedésével kapcsolatos két kritika: a közfoglalkoztatottak, valamint a külföldön dolgozók száma torzítja az adatot. Valójában azonban mindkét érv jóval gyengébb annál, mint amilyen gyakran elhangzik. Egyrészt a közfoglalkoztatottak száma a 200 ezer fő feletti szintről mára 105 ezer főre mérséklődött, ami arra utal, hogy a program valóban alkalmas volt számos munkavállaló piaci foglalkoztatásának támogatására. Másrészt a külföldön dolgozók száma az összehasonlító statisztikák szerint az egyik legalacsonyabb az egész kelet-közép-európai régióban.

A létszám alakulása mellett a bérek növekedése is azt jelzi, hogy van igény munkára Magyarországon a XXI. században. Az átlagos nettó reálbér, tehát az adózás utáni és inflációval csökkentett bér az elmúlt három évben 28 százalékkal emelkedett, miközben a munkaerő iránti kereslet az ágazatok széles körében a járvánnyal kapcsolatos rendkívüli helyzetig magas maradt, még a megemelkedett bérek mellett is.

Tanár úrral természetesen egyetértek abban, hogy a munka jellege megváltozhat a XXI. században. A XX. század második felére jellemző, meglehetősen rugalmatlan és kötött munkahelyekkel szemben rugalmasabbá, sokoldalúbbá válik a munka világa. Ez kedvezően hathat az egyéni igényekhez való alkalmazkodásra és az egyedi képességek kihasználására. Ebből fakadóan számos feladat elé néz a gazdaságpolitika, de az semmiképpen nem a munkaalapú társadalom feladása, hanem annak fenntartása az új körülményekhez való alkalmazkodás segítésével.

A szerző a Magyar Nemzeti Bank gazdaságtudományi és kiemelt ügyekért felelős ügyvezető igazgatója