A genderlobbi túl messzire ment

A szülők kezéből ebben a fontos és rendkívül szenzitív témában nem szabad kivenni az irányítás, a kontroll jogát.

Budapest, 2016. július 2. A 21. Budapest Pride felvonulás résztvevõi az Alkotmány utcában 2016. július 2-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt Fotó: Szigetváry Zsolt Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Azon gondolkozom már régóta, hogy életszerű-e az az állítás, hogy egy mai 10–14 év közötti gyerek egész addigi élete során nem hallott arról, hogy léteznek homoszexuális emberek? Szerintem nem. 2021-ben egészen egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy soha nem hallott arról egy kiskamasz, hogy vannak olyanok, akik a saját nemükhöz vonzódnak.

A pedofilellenes törvény ellenzőinek egyik legfontosabb érve ugyanis az, hogy a Fidesz és közvetve a törvény támogatói gyakorlatilag aláírják a kiskorúak halálos ítéletét azzal, hogy innentől kezdve úgymond be lesznek tiltva az iskolai érzékenyítések, amelyek során az LMBTQI-közösség soraiba tartozó néhány százaléknyi kisiskolás értesülhetne erről a roppant fontos információról.

Nem vicc, komoly emberek érvelnek ezzel a téma legfontosabb fórumain, többek között a 444-en, és a kommenteket elolvasva is – több ezren vagyok túl – ez az egyik legfontosabb indokuk arra, miért is süllyedt vissza Magyarország a sötét középkorba a törvény megszavazásával, és miért fognak kisgyerekek tömegével öngyilkosságot elkövetni.

Ez az állítás is csak a szokásos baloldali hergelés és hazugság, hiszen lehetséges lesz effajta tevékenységet végezni, de csak olyan szervezeteknek, amelyeket előzetesen regisztráltak. Nem véletlen, hogy elsősorban a szélsőliberális, brutálisan jobboldal- és konzervatívellenes, úgynevezett civil szervezetek kezdték el a vészharangot kongatni. Ezek az egyesületek hosszú évek, sőt évtizedek óta harcban állnak a Fidesszel és a keresztény-konzervatív pártokkal, nyíltan politizálnak és, minő meglepetés: a nagy világjobbító, Soros György támogatását élvezik.

Mind erkölcsi, mind anyagi értelemben. Ezek azok a szervezetek, amelyek nem felvilágosítanak, hanem kőkemény genderpropagandát folytatnak. Áldatlan tevékenységük érett gyümölcsét láthatjuk is a fejlett Nyugaton. Hihetetlen erőszakosságuknak köszönhetően minden egyes újabb filmben, sorozatban, sőt újabban rajzfilmben és rajzfilmklasszikusok feldolgozásában is megjelentek a homoszexuális szereplők, de az egészen pici gyerekeknek szóló gyerekműsorokban is felbukkantak a transznemű műsorvezetők. Olyan férfiak, akik hatalmas sminkben, feltupírozott hajban, vörös rúzzsal, szoknyában, magas sarkú cipőben énekelnek, mesélnek, szavalnak az óvodáskorú szereplőknek és a műsort otthonról követő óvodásoknak. Az LMBTQI-lobbi szerint ez egy csodálatos dolog; elfogadásra és toleranciára nevel, szerintünk viszont egyszerűen hányinger, felháborító, és ezek az úgynevezett drag quee­nek takarodjanak a gyerekeinknek még a környékéről is.

Ahogyan az is jóval túl van a tolerálható szinten, hogy ma már szinte képtelenség úgy bekapcsolni a televíziót vagy elvinni a gyerekeinket egy moziba, hogy ne találkozzunk egy szimpatikus, vicces, jólelkű és megnyerő meleg szereplővel vagy egy olyan kisfiúval vagy kislánnyal, aki épp a nemváltáson gondolkozik. Vagy már túl is van a műveleten.

Senki ne mondja, hogy ez egy normális vagy üdvözlendő jelenség, mert nem az. És a dolog roppant veszélyes is. A tudomány mai állása szerint ugyanis nem létezik olyan, hogy meleg gén.

Pedig hatalmas igény lenne rá, keresi is a lobbi minden erejével, de az a helyzet, amiről egyébként egy viszonylag új, a Telexen megjelent írásból értesülhettünk, hogy egy friss kutatás szerint a homoszexualitás kialakulásáért a genetikai háttér egészen alacsony, mindössze 15 százalékban felelős. A többiről a környezeti hatások, a neveltetés, a gyerekeket érő ingerek és a traumák tehetnek. Nem kell messzire mennünk a történelemben ahhoz, hogy lássuk, mennyire igaz ez a bizonyos, a Telex által szemlézett kutatás. Az ókori Rómában és Görögországban jóval magasabb volt a homoszexualitás aránya, elfogadott, sőt követendő volt a saját nemükhöz tartozó szeretővel parádézni. A fiatal kamasz fiúk (el)tartása hozzátartozott a kor elitjének szokásaihoz.

Más volt talán a görögök és a rómaiak génállománya? Ugyan. A kor és, ami talán a leglényegesebb, a divat és az elvárt viselkedés volt különböző.

Menjünk tovább!

Néhány hónapja a híres meleg stylist egy műsorban még büszkén arról mesélt, hogy heteroszexuális férfiakat szokott megtéríteni – az ágyába vinni –, azonban a napokban mégis azzal érvelt egy videóban az Instagramon, hogy szerinte egészen abszurd azt gondolni, hogy egy könyv vagy egy érzékenyítés fog meleggé tenni bárkit is. Mert a melegség csak úgy van. Azért jó lenne, ha a legalább a lobbi híres reklámarcai is konszenzusra jutnának ebben a témában. Legalább saját magukkal.

Mert az egy teljesen komolytalan és végiggondolatlan állítás, hogy a kialakult személyiséggel rendelkező felnőtteket az ismert stylist képes meleggé tenni, de a kisgyerekek valamilyen furcsa okból teljesen immunisak az efféle befolyásolási kísérletekre.

De menjünk tovább!

A Visszatérés Epipóba című dokumentumfilm annak a Sipos Pálnak a történetét mutatta be, akiről kiderült, hogy az általa vezetett táborban és az iskolában – ahol tanított –, fiúgyerekek tucatjait rontotta meg. Heteroszexuális fiúkat. A sármjával, a műveltségével, az intelligenciájával, a humorával. Behálózta a sérülékeny, bizonytalan, megértésre és elismerésre vágyó fiatal fiúkat – 14 év feletti gyerekekről beszélünk –, majd lecsapott rájuk. Évekig tudta mindenféle akadály nélkül folytatni ezt a megtérítős munkáját. És a film szerint igen magas volt a sikerrátája.

Haladjunk!

A Táncművészeti Egyetemen harminc éve, amikor még főiskolának hívták, azzal a furcsasággal szembesültem, hogy mondjuk tíz évfolyamból kettőben szinte kizárólag meleg növendékek vannak. De szinte csak ezekben az osztályokban. Aztán viszonylag gyorsan kiderült, hogy vagy egy nagyon színpadias és nőies mozdulatokkal instruáló, a melegségét minden helyzetben teátrálisan kimutató homoszexuális balettmester vezeti az évfolyamot, vagy az osztályt elkezdte behálózni egy „nagy” művész. A „nagy művész” Siposhoz hasonló módon vadászott, vigyázva arra, hogy a gyerekek túl legyenek a beleegyezési koron, és drága ajándékokkal, ruhákkal, ékszerekkel, utazásokkal, vacsorákkal, figyelemmel, odafigyeléssel udvarolt.

Roppant ügyes volt, mi pedig döbbenten néztük a néhány évfolyammal alattunk változó srácokat. A „nagy művész” hihetetlenül sikeresen térített. Pont úgy, mint Sipos és mint a meleg stylist. Ha Sipos nem bukott volna le, és most is a liberális elit fontos véleményformálója lenne, talán ő is egy lenne azok közül, akik amellett törnek most lándzsát, hogy a homoszexualitást nem lehet érvekkel, könyvekkel, filmekkel, rábeszéléssel kiváltani. Hiszen az vagy van, vagy nincs. Nem csak talán. Egészen biztosan így beszélne.

A szülők kezéből ebben a fontos és rendkívül szenzitív témában nem szabad kivenni az irányítás, a kontroll jogát. A homoszexualitás kialakulásával kapcsolatban ugyanis egyszerűen nem létezik tudományos konszenzus; a témát megannyi kérdőjel övezi. Az LMBTQI-lobbi viszont azt követeli, hogy a szülőknek ne legyen joguk beleszólni abba, hogy milyen narratíva jelenhet meg ezeken az érzékenyítő órákon az iskolákban. Ami tűrhetetlen és elfogadhatatlan.

A gondviselőnek joga van ahhoz, hogy megtiltsa, hogy szélsőliberális szervezetek roppant haladó és divatos dolognak állítsák be ­például a nemváltást. Látjuk ugyanis, hogyan működik Nyugaton a propaganda. A nemváltáson gondolkodó gyerekek aránya megtöbbszöröződött azokban az országokban, ahol Soros úr alapítványai a nemváltást propagálhatják. Pardon, elfogadásra és toleranciára taníthatnak. Végül: Magyarország egy végtelenül biztonságos ország a meleg közösség tagjai számára. Tilos velük szemben bármilyen diszkrimináció, a jog ismeri és keményen szankcio­nálja a gyűlölet-bűncselekményeket, Magyarország megvédi minden homoszexuális tagját az erőszaktól. Kordonok nélkül vonulhatnak, nem támadják meg őket szélsőjobboldaliak, mint mondjuk tíz éve.

Azonban van egy vörös vonal. A gyerekeink­hez semmi közük, a gyerekeink nevelését vagy, ahogy arrafelé mondják, érzékenyítését nem fogjuk rájuk bízni.

Utoljára mondjuk el: El a kezekkel a gyerekeinktől!

(A borítóképen a 21. Budapest Pride felvonulás résztvevői az Alkotmány utcában 2016. július 2-án. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)