A pozsonyi csata egy ígéretes kezdet

A film hiánypótló és igenis felemelő, és e vélemény biztosan egyezik a társadalom nagy részének gondolkodásával.

A pozsonyi csata Fotó: MKI

Jártál-e már Pozsonyban? Sokat. Megcsodálni a magyar emlékeket, a rendberakott várat, de el kell mondani azt is, hogy a szlovákok nagyon szépen rendben tartják és fejlesztik a történelem által gondjukra bízott várost.

Már osztrák területen, elfeledve egy dombtetőn áll egy kis emlékmű, amely még a Monarchia utolsó éveiben létesült, jómagam is csak a Hazajáró című csodaszép filmben láttam. Mindössze ez emlékeztet a 907-ben lezajlott pozsonyi csatára. Amely a kilencedik században kijelölte az Enns folyóig tartó magyar szállásterületet, valamint később a Magyar Királyság egészen 1920-ig fennálló nyugati határát. A bécsi medence az államalapítás előtt magyar szállásterület lehetett, ez az oka annak, hogy az osztrák fővárost manapság magyarul miért Bécsnek, és miért nem másnak hívják. Ami szemlátomást különbözik az ókori latin Vindobona, az angol Vienna vagy persze a német Wien elnevezéstől. A régi magyar nyelvben Bécs ugyanis pincét jelent, a moldvai csángóknál, nevezetesen Szabófalván jelenleg is használják a szót eredeti jelentésében. Talán a Grinzingben található jól ismert borospincékről nevezhették el eleink a települést.

A történelemkönyveinkben legfeljebb apró betűvel szereplő pozsonyi csatáról végre hiánypótló film készült. Sokan megkritizálták. Jó lenne, ha az újságírók és a politikusok helyett a szakemberek vitatkoznának azon, hogy mennyire jogosak a felvetések. Nagyon kevés, főként nyugati adat áll rendelkezésre a csatáról, és szemben a szerencsésebb népekkel, az őstörténetünkkel kapcsolatos ismereteink is meglehetősen hézagosak. Miként a narrátor is korrekten megjegyzi, juthatott szerep a forgatókönyvíróknak. Maga a csata helyszíne sem biztos. Valószínűleg a Duna mellett zajlott le, emellett szól az ausztriai Hainburg an der Donau-t körülvevő településrész és mező. De ez már a történészek asztala.

Szeretnék köszönetet mondani az alkotóknak. A film hiánypótló és igenis felemelő, és e vélemény biztosan egyezik a társadalom nagy részének gondolkodásával. Lehet, hogy a szakértők el fognak vitatkozni a történelmi háttéren. Nem hiszem, hogy például kiderülhet valaha, hogy a kettős honfoglalás megállja-e a helyét, hiszen kicsi a valószínűsége, hogy a kérdésben döntő adat kerülne elő ennyi év és kutatás után.

A rengeteg – szerintem elfogult – kritika mellett korrekt, méltató vélemények is elhangozhattak volna. Például a film nagyon helyesen rögzíti, hogy a magyarság a honfoglalás előtt nem egy kóborló nomád csürhe volt, hanem egy jól szervezett társadalommal, részben földműveléssel is foglalkozó nép. Önálló szellemi világunk (egyistenhit!) volt, és a leletek alapján kiemelkedő ötvöskultúrával rendelkeztek elődeink. Mint félnomádok igen sokat tudhattak a környező világról, ebbe igen gazdag néprajzunk tanulmányozásával is betekintést nyerhetünk. A vezető réteg határozott és önálló külpolitikát folytatott, másképpen nem lehetett volna szervezett hadjáratokat folytatni már a IX. században.

Az újabb kutatások, a mostani oroszországi leletek szerint a honfoglalás sem egy hosszú vándorlás lehetett, hanem egy viszonylag gyors, néhány évtized alatt lejátszódó, tudatos katonai akció. Valamiféle államnak is kellett léteznie, másképpen nem sikerülhetett volna Szent Istvánnak mindössze néhány évtized alatt megszervezni az 1920-ig nagyjából változatlan szerkezettel és határokkal fennálló, nyugati típusú magyar államalakulatot. Erről is van szó a filmben. Az, hogy az alkotói fantázia mivel töltötte ki a hézagokat, és ezáltal tette nézhetővé és emészthetővé a filmet, részletkérdés. Nem biztos, hogy felróható, hogy a nagy multijátékcégekkel szemben az alkotóknak végtelen pénze lett volna például a mimika részletes kidolgozására.

A kritikusok miért nem vetik fel azt, hogy miként lehet, hogy az 1968-ban készült Egri Csillagok óta nem készült jelentős magyar történelmi alkotás? Kivételt a Hídember és a Bánk Bán jelentett. Ha előkerül egy történelmi filmmel kapcsolatos forgatókönyv, akkor többnyire „félre megy”, miként a nándorfehérvári filmél történt. Miért van ez így?

Aktuális, de meg kell említeni, hogy a SZFE mellett kiállóknak az nem jutott eszébe, hogy több olyan rendező, színész, egyéb filmes gárda nőtt fel, amely nem érezte szívügyének és művészi ambíciójának, hogy elődeihez hasonló módon emléket állítson azoknak, akik miatt fennmaradhatott A pozsonyi csata című animációs filmben szépen ábrázolt nép. A mostanság elkészült filmeket – ritka kivétellel – a lakosság töredéke nézi meg. Ezen is el lehetne gondolkodni!

Aki esetleg a tavasz közeledtével újra a színművészeti melletti tömeges tüntetésen gondolkodik, azt háziorvosként is nagyon kérem arra, hogy vegye fontolóra. A karácsony előtti gyászos statisztika szerint a halottak között több, mint harminc áldozat egészségügyi tevékenységével kapcsolatosan vesztette életét, ebből tíz háziorvos, mint jómagam. Nem azért álljuk az első vonalban a sarat, mások életét védve, hogy bizonyos eszmék és homályos értékek vagy éppen érdekek mentén tüntetésekkel járványügyi gócokat hozzanak létre. Adófizetőként pedig fel vagyok háborodva, hogy az általam is befizetett adóból, közpénzből jelen esetben nem teljes értékű tanulási vagy oktatási tevékenység folyik! Munka közben is lehet tiltakozni, ha valaki ki szeretné fejteni a véleményét.

Minden bizonnyal a társadalom jelentős része így gondolja. A művészet nem csupán öncélú, hanem a közízlés és a közvélemény esztétikai és szellemi igényeit is ki kell elégítse.

Ezért is szeretnék köszönetet mondani A pozsonyi csata című alkotás munkatársainak!

A szerző háziorvos