Néztem a csőcseléket, az eltorzult arcokat a televízióban, néztem, ahogy rárontottak egy maroknyi magyarra, rárontottak egy temetőre, rárontottak a halottak nyughelyére, sírkeresztekre.
Néztem és tudtam, ti ilyenek vagytok. És megint és újra pontosan tudjátok, mit cselekedtek. Ti voltatok ott az Úzvölgyében, ti, román politikusok. Fanarióták leszármazottai, fanarióták vérvonala, Moldva és Oláhország hoszpodárjai, mindig mindenkit és mindent elárulók, hátba szúrók. Románia hatszor árulta el szövetségeseit a XX. század első felében.
A Balkán-háborúk idején elárulta szövetségesét, Bulgáriát, és ezért jutalmul háromezer négyzetmérföldet szerzett meg Bulgáriától. Semmibe vette az Osztrák–Magyar Monarchiával kötött semlegességi szerződést, amikor úgy ítélte meg, hogy az antanthatalmaknak nagyobb esélye van a győzelemre, titkos szerződést kötött az antanttal, és 1916-ban megtámadta Magyarországot.
Miután minden fronton vereséget szenvedett, megszegte az antanthatalmakkal kötött szövetséget, és békét kötött a központi hatalmakkal Bukarestben. Holott Ion Constantin Bratianu azt ígérte az antantnak, hogy bármi is történik, akkor sem fog különbékét kötni. Aztán persze megszegte a bukaresti békét is, és a Monarchia összeomlása után ismét megtámadta Magyarországot.
Majd gondolkodás nélkül ismét elárulta a szövetséges hatalmakat, és Adolf Hitler oldalára állt, amikor annak csillaga felmenőben volt. Amikor Hitler vesztésre állt, Románia elárulta a tengelyhatalmakat, átállt a szövetségesekhez, és ezért jutalmul ismét megkapta Erdélyt.
S persze el ne felejtsük 1918. december 1-jét, a gyulafehérvári „román nemzetgyűlést”, ahová a MÁV ingyen szállította a küldötteket, és ahol kimondatott:
„Az új román állam megalakításának alapelveiként a Nemzetgyűlés kinyilvánítja a következőket: 1. A teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő nép számára. Minden nép saját kebeléből való egyének által saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással. Minden nép a hozzá tartozó egyének számarányában képviseleti jogot fog kapni a törvényhozásban és az ország kormányzásában. 2. Egyenlő jogosultságot és teljes felekezeti szabadságot az ország összes felekezetének.”
Ó, hát persze…, s a világ imádja megkoszorúzni a hősök emlékműveit, de csak az árulókat jutalmazza, az adott szóhoz ragaszkodókat pedig titkon kiröhögi.
Ezt tanulta meg a román politika. És Románia ezért szüntetheti meg a marosvásárhelyi magyar orvosképzést, ezért zárathat be magyar egyházi iskolát, ezért korlátozhatja, tilthatja és büntetheti a kisebbségi nyelv- és szimbólumhasználatot, mindezt a fényességes unió kebelében.
Az unió és Judith Sargentini ilyen alkalmakkor éppen mindig vécén van, s az öblítés zajától nem hallja, mi is történik éppen Romániában. Aztán az unió és Sargentini kilép az illemhelyről, és elborzadva pillantja meg a magyar jogállamiság szörnyűséges állapotát, a kerítést, a férfi és nő közötti köteléken alapuló család fogalmát, no és persze a tomboló antiszemitizmust (Soros Gyuri bácsi a háttérben orgonál).
S Románia ezért gyalázhat meg magyar katonai temetőket is. Egy Bákó megyei gazember (mellékállása polgármester) kitalálja, hogy a Hargita megyében lévő magyar katonai temetőbe román parcellát telepít. Kikéri ez ügyben a román honvédelmi minisztérium véleményét. A román honvédelmi minisztérium közli a Bákó megyei gazemberrel, hogy ne csinálja, és nem is csinálhatja, mert nincs is ott illetékessége.
A Bákó megyei gazember köszöni, és nekilát. Maroknyi magyar odaáll a temetőkapuhoz, védeni a maroknyi magyar múltat. A bákói gazember meg az ortodox papok feltüzelik és leitatják az ilyesmire mindig fogékony csőcseléket (lásd még Marosvásárhely, lásd bukaresti bányászjárás!), és azok elindulnak „ünnepelni”. Ország-világ láthatja: ott áll a temető kapujánál egy maroknyi magyar, és csendesen imádkozik; velük szemben jóféle lakodalmas-mulatós zenére gyűlik a román csőcselék, aztán eltorzult képpel ordít, fröcsög a nyála és ölni akar.
A román csendőrség úgy tesz egy darabig, mintha védené a magyarokat, aztán utat enged a dolgok folyásának. Amúgy az ordító, őrjöngő csőcselék közepén ott őrjöng és „csőcseleg” a román csendőrség második embere (!). A román csőcselék beront a temetőbe, kitépi a kereszteket, letarolja a székely kaput, tort ül, a maroknyi magyar elmenekül. Másnap a bákói gazember közli, hogy nem történt semmi Úzvölgyében, ott „nem voltak problémák”.
És még hozzáteszi: „A Hargita és Kovászna megyeiek akciója szerintem nem volt szerencsés. Kényelmetlenséget okoztak. (…) Mindenkit biztosítok arról, hogy nem voltak és nincsenek problémák.”
Ezután a román külügyminiszter arra kéri a magyar külügyminisztert, hogy Magyarország csillapítsa le az erdélyi magyarokat – igen, ez nem valami vicc, ez a fanarióta pofátlanság és becstelenség menetrend szerinti megnyilvánulása.
Ezt mondja a román külügyminiszter: Budapest küldjön nagyon világos üzenetet a magyar közösségnek a konfrontáció és a feszültségek fokozódásának elkerülése érdekében (!).
Majd amikor a magyar külügy berendeli a budapesti román nagykövetet, az megtagadja a megjelenést, és arra hivatkozik, erre a román külügy utasította. Végül a román miniszterelnök bejelenti, hogy a Hargita megyében lévő magyar katonai temetőt a román honvédelmi minisztérium fennhatósága alá helyezik, és a temetőt „nemzetközivé” nyilvánítják. Nemzetközivé lesz holnapra a világ…
Itt tartunk most.
Ti voltatok ott a temetőnél, ti, román politikusok, polgármesterek, ilyen-olyan potentátok. Ti, fanarióták. S mindez miért? Ó, hát nem olyan bonyolult!
A jelenleg éppen amerikai befolyás alatt álló Románia és román politikai elit elsődleges, rövid távú célja, hogy kipiszkálja a megbuktatandó román kormány mögül az RMDSZ-t. S ím, itt a tökéletes állapot: ha a román kormány a jog és a magyarok pártjára áll, akkor Orbán bérence és elárulta a románságot, ha eláll a jog és a magyarok mellől, akkor töketlen és magyarellenes (amúgy az!); mindezeken túl természetesen meg kell mutatni Brüsszelnek a „magyar nacionalizmust” és annak legnagyobb veszélyét, a „destabilizációt”.
Ez is sikerült – a „magyar nacionalizmus” hallatán az EU és Sargentini hirtelen kirontott a budiról. A nagyon európai és liberális fröccsöntött szász, a román elnök pedig lapít, mint sz…r a fűben, hiszen az ő puszta létezése önmagában bizonyítja, Románia a kisebbségpolitika mintaállama.
Hát ezért.
És jó ez így mindenkinek. Jó a román politikának, a román ellenzéknek, a román secunak, a magyar ellenzéknek, Brüsszelnek, jó a németeknek, az ukránoknak, az amcsiknak, jó az oroszoknak is, akik éppen most malmozzák meg Moldáviában a románokat, és teszik tönkre húsz év román titkosszolgálati munkáját. Jó ez mindenkinek, csak nekünk rossz.
Az meg kit érdekel. Tényleg, egy pillanatra képzeljük el, mi lenne, ha ez a román csőcselék a Pride-ra rontana rá úgy, ahogy rárontott a magyarokra és a magyar temetőre. Ugye…
Ne feledjük: ez a román politika, ezek a román politikusok. S persze éppen ilyenek az unió politikusai is, tisztelet a kivételnek. Ne feledjük: megint csak magunkban bízhatunk. De legalább magunkban bízzunk, és kapaszkodjunk össze, soha, egyetlen pillanatra sem hátat fordítva a saját, itthoni fanariótáinknak!
És benneteket is figyelünk, román politikusok. És tudjuk, hogy csaltok. Hiszen nem adhattok mást, csak mi lényegetek.
