Nekünk, hál’ istennek, olyan osztályunk volt a gimiben, hogy nem ötévente, de inkább havonta találkozunk, és minden évben elmegyünk osztálykirándulni. Ahogy kell: busszal, szendviccsel, borral, csak az osztályfőnök hiányzik, nincs, akitől intőt kapjunk.
Idén Krakkóba, Ószandecre és Limanowába mentünk. Április 26-án pénteken indultunk, és május 1-jén szerdán érkeztünk haza. Ebből következően a hétfői Sajtóklubot nem én vezettem, hanem Huth Gergely.
Észrevette ezt egy bizonyos Molnár Bálint nevű ember is, és mindjárt megfejtette távollétem okát, s tette mindezt a Kolozsvári Szalonna fantázianévre hallgató, egészen elképesztő portálon, imigyen:
„És hogy hol van az ötös számú? Gondolom, rájöttek, hogy nem ő a legmegfelelőbb reklámarc Bangóné patkányozásának elítéléséhez, mert ha elgurulnak a gyógyszerei, élő adásban rontja el a bulit.”
Így tehát, miután hazaértem, megtudhattam végre Molnár Bálinttól, hogy miért nem én vezettem a műsort. De ez még hagyján, mert ennél sokkal fontosabb dolgokat is megtudhattam magamról, Molnár Bálint ugyanis a következő kijelentéseket tulajdonította nekem:
„Magyarországon él 2,8 millió tisztességes ember, akik a Fideszre szavaztak. A többi rohadt állat nyugodtan takarodhat a francba, még beléjük is rúgok kifelé menet, hogy minél messzebbre repüljenek. Szóval takarodó van picinyeim, ez már a mi országunk.”
Majd mindjárt utána ezt:
„A magyar emberek nem megosztottak, hiszen a magyar emberek teljes egyetértésben állnak ki Orbán Viktor, a Fidesz és Magyarország mellett. A többi haszontalan sejthalmaznak nem sok köze van a magyarokhoz és az emberi fajhoz.”
Nos, akkor a miheztartás végett: fentieket soha, sehol nem mondtam, nem írtam, mindehhez semmi közöm. Még a ’18-as győzelem után írta ezeket – talán a Facebookján – egy ember úgy, mintha az én szavaim lennének. Aztán már akkor is elmondtam, elmondtuk, hogy ez nem igaz, de hát tudjuk, az ilyesmi hiábavaló.
Mert újra és újra akadnak majd emberek, akik előveszik, idézik, leírják, amikor éppen szükségét érzik, hogy alátámasszák remekül felépített és kikezdhetetlen rögeszméiket.
Amúgy melyik az az állat, amelyik képes tudatosan hazudozni, a hazugságait utólag letagadni/megmagyarázni, melyik állat képes l’art pour l’art ártani a másik állatnak, melyik állat képes aljas és becstelen módon rágalmazni?
Igen, egy ilyen állat van, az ember. Például Molnár Bálint. Molnár Bálint, az ember „írása” után az Index is közölt egy remekművet, Aki embertársát ostobának nevezi, állítsák a nagytanács elé címmel, szerzője egy bizonyos sefatias álnevű ember, aki egyebek mellett imigyen bölcselkedik:
„Csodálom, hogy Bayer úr nem szólalt fel, hogy a patkányozás az ő privilégiuma, hiszen ő nevezte patkánynak azokat, akinek nem tetszettek kenyéradó gazdájának szavai. Illetve ő nevezte rohadt állatoknak a másik politikai oldal szavazóit.”
Nos, e rövidke bekezdés két állításából másfél nem igaz. Az első esetében valóban lepatkányoztam azokat a politikusokat, akik Orbán Viktor tavaly március 15-i beszédét úgy próbálták kiforgatni, mintha a miniszterelnök börtönt, deportálást, kötelet ígért volna ellenfeleinek a választási győzelem utánra.
Mondom még egyszer: ellenzéki politikusok hazudták ezt, természetesen az éppen zajló választási kampány keretében, és róluk szólt a patkányozás, amit végtelenül sajnálok.
Azért sajnálom, mert – mint az imént említettem –: Melyik az az állat, amelyik képes tudatosan hazudozni, a hazugságait utólag letagadni/megmagyarázni, melyik állat képes l’art pour l’art ártani a másik állatnak, melyik állat képes aljas és becstelen módon rágalmazni? Igen, egy ilyen állat van, az ember. Hát ezért, és csak ezért. És most ezt a patkányozást emlegetik úgy szerte odaát, hogy „a Bayer lepatkányozta az ellenzéki szavazókat”, illetve, mint éppen az imént láttuk, „lepatkányozta azokat, akiknek nem tetszettek a miniszterelnök szavai”.
Ó, dehogy! De hát tudjuk: ilyesféle hazudozásra az ember képes.
Amúgy eléggé elbizonytalanítja az embert, összekuszálja tisztánlátását a túloldali propagandisták és megmondóemberek egynémely kinyilatkoztatása. Itt van például a Balavány nevű ember legutóbbi kinyilatkoztatása:
„A választópolgár bárhogyan beszélhet a politikusról, de a politikus nem beszélhet bárhogyan a választópolgárról.”
Rendben van, értjük, Balavány, az ember éppen ezzel mentegeti például mindannyiunk Blankáját. Ellenben nem egészen világos, hogy ki tekinthető választópolgárnak, hétköznapi embernek, aki, ugye, ezek szerint akármit mondhat a politikusokról (lásd még a g…ci hatalmas karrierjét a Balavány-szerű emberek közegében).
Szóval választópolgárnak tekinthető-e például e sorok írója, vagyis „a Bayer”, akinek patkányozása mögé igyekszik most behúzódni az összes patkányozó, g…ciző, csüngőhasú disznózó, bűnözőző, akasztani akaró stb., stb. emberek? Mert ha „a Bayer” választópolgárnak, hétköznapi embernek tekinthető, akkor a balaványi tétel szerint bármit mondhat a politikusokra.
Ha erre a kérdésre keressük a választ, akkor támpontul szolgálhat Balavány ugyanebben a cikkben olvasható önmeghatározása, amely szerint:
„A dehumanizáló jelzők hétköznapi állampolgárok (amilyen magam is vagyok) közt is sértőek tudnak lenni, de nem mindig, és nem egyforma mértékben.”
Balavány tehát önképe szerint „hétköznapi állampolgár”. Amúgy publicista, újságíró, a HVG, a 24.hu szerzője, írásait rendszeresen szemlézi a Mandiner, saját politikai oldalán nagyjából olyan véleményvezérnek tekinthető, mint én a saját politikai oldalamon. Mégis, ő egy hétköznapi állampolgár, ami azért fontos, mert ezen önmeghatározás alapján tehát bármit mondhat (írhat) a politikusokról.
Kínzó kérdés, vajon engem is megillet-e a hétköznapi állampolgár kitüntető státusa, és az ezzel járó korlátlan szólásszabadság, vagy ez csak a baloldali-liberális újságírókra és véleményvezérekre vonatkozik?
Talán ez is kiderül majd egyszer.
Addig is adózzunk csodálattal a túloldali megmondóemberek végtelen kreativitásának és annak a határtalan képességüknek, amellyel mindent és bármit meg tudnak magyarázni, mindent és bármit meg tudnak önmaguknak (meg a Jobbiknak) bocsátani.
Ez is egy képesség. Ebből is látszik, hogy ők emberek.
