Érdekes morális univerzumot tekinthettünk meg a múlt héten a posztkommunista-miskulancia ellenzék részéről.
A történet úgy indult, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter javasolta Dobrev Klárának, hogy talán nézze meg az Örök tél című, frissen Emmy-díjjal jutalmazott filmet. Talán pont azért, hogy ne tekintsen nosztalgiával a fényességes ötvenes évekre és ennek jegyében ne hirdessen háborút a klerikális reakció ellen.
Dobrev éppenséggel a katolikusokat illette a fundamentalista jelzővel, ami ellen talán épp a valódi fundamentalisták kelnének ki legélesebben. Olyan, hogy katolikus fundamentalizmus ugyanis nem létezik. Contradictio in adjecto. Ugyanúgy nem létezik egyébként, mint többszöri bérmálkozás. Sebaj.
Erre Hadházy képviselő – aki mostanság különleges érdeklődést mutat a lószerszámok iránt – szokásos leszedált állapotában szállt bele az igazságügyi miniszterbe, mondván, a miniszter apja III/II-es szt-tiszt volt, tehát fogja be.
Erre tercelt rá Ungváry Krisztián, aki most legalább kivételesen nem egy mezei síptól érezte úgy, hogy ő a NER-rel szembeni küzdelem Jeanne d’Arcja, inkább megírta, hogy ő (ő!) már sokkal korábban leleplezte Varga Judit apját, tehát a miniszter hazudik, amikor azt mondja, ezt a tényt ő maga hozta nyilvánosságra.
Ezenfelül Ungváry felelős a szövetségesek győzelméért a második világháborúban, ő fedezte fel a maghasadást és ő hozta ki Nelson Mandelát a börtönből. Sajnos azonban ezekre, ahogy a leleplezésére is, rajta kívül senki sem emlékszik. Arra viszont igen, hogy a miniszter egy interjúban maga mondta el, hogy apja III/II-es tiszt volt.
Ez a Gyurcsánnyal tandemben vonuló ellenzékiek szerint elég ahhoz, hogy Varga Judit kommunista bűnök ügyében soha ne szólaljon meg. Érdekes!
Már elég régen volt, de hajdanán ugyanez a tábor mentegette D–209-et, aki szerintük miniszterelnök is simán lehetett szt-tiszti múltja ellenére (sőt: még volt karhatalmista is lehetett miniszterelnök, azzal sem volt baja a haladóknak). A teljes haladó sajtó – tisztelet a kivételnek – éjt nappallá téve mentegette a volt miniszterelnök múltját. Ma már véleményt sem nyilváníthat olyan ember, aki maga ugyan nem érintett ebben, csak a családjából valaki. A kommunista erkölcs valóban haladó: máris sokkal szigorúbb, mint akkoriban volt! Ez rendkívül dicséretes.
Ha viszont ez a logika ennyire halad, akkor az apák és fiúk (lányok) története a továbbiakban talán nem tartozik a demokratikus erkölcs tilalma alá. Ugyanis annak idején a Demokratikus Charta Kht. haladó erkölcsért felelő divíziója azt tanította, apák és fiúkozni antidemokratikus, olykor ráadásul rasszista és antiszemita is. Felvilágosult és demokratikus világban tilos emlegetni azt, hogy melyik liberális csemete melyik kommunista vezető vagy hóhér gyermeke. Mi még így emlékszünk erre, ehhez tartjuk magunkat, változott valami? Kérjük, hogy a Demokratikus Tanítóhivatal a kérdésben haladéktalanul foglaljon állást!
Az egyszerű megfejtés az, hogy ez a sunyi relativizálás volt mindig is a kommunista taktika. Vezető szt-tiszt lehet miniszterelnök, az nem vet fel erkölcsi kérdéseket, azonban egy vidéki szállodai szt-tiszt lánya meg se szólaljon. Vidéki szt-tiszt lányának lenni pont ugyanolyan morális súllyal esik latba, mint az, ha valaki a kommunista rendszer egyik érinthetetlen vezetőjének leszármazottjaként kedvezményezett és haszonélvező ugye, ha emlékezetünk nem csal, az Apró-villát egyszer a nyilasok vették el zsidó tulajdonosától, majd aztán a kommunisták azzal a lózunggal, hogy dehogy a zsidókat bántják ők, pusztán a polgári elemeket távolítják el – ebben a villában lakik ma a Kárpátok-dinasztiája.
A kommunista rendszer vezetőjének, működtetőjének lenni pont ugyanolyan súlyú, mint a vidéki párttitkár titkárnőjének lenni: mindenkire fröccsent sár. Ez a gusztustalan hazugság lapul minden posztkommunista moralizálás mögött.
Az igazságügyi miniszter nem tartozik semmilyen magyarázattal – ő maga hozta nyilvánosságra apja múltját. A posztkommunista elit tartozna ilyesmivel, de tőlük úgysem kapunk semmit soha. Talán nem is igényeljük. De arra sincs igényünk, hogy ők döntsenek arról, ki tartozik erkölcsi beszámolóval és ki nem.
A szerző a Századvég vezető kutatója
