Érdekes kiadvány került a kezembe minap. A címlapon az állt, hogy Európai magyarok, de belül semmi európai nem volt, csak rengeteg ronda hazugság Budapest két olyan kerületéről, amely nagyon nem érdemli meg. Meg Gyurcsány Ferenc.
A füzetkét olvasva az a kép alakulhat ki a gyanútlan olvasóban, hogy bizony Kőbányához és Kispesthez képest Pripjaty egy ötcsillagos üdülőfalu: a házak lerobbantak, a közbiztonság gyalázatos, az utcákon tenyészik a bűn, a rendelők, kórházak romokban, az itt élők rettenetes egészségügyi ellátásban részesülnek – ha egyáltalán. Mindez Arató Gergely tollából, aki az „európai magyarok” (korábbi nevén Gyurcsány Ferenc) színeiben indul az országgyűlési választáson. Néhány tömör mondatban elmondta – lesújtó – véleményét a kőbányai és kispesti orvosokról, mentőkről és ápolókról, rendőrökről, tűzoltókról és közterület-felügyelőkről, a városvezetőkről és végeredményben az itt élőkről.
A terület baloldali politikusai – köztük Burány Sándor országgyűlési képviselő – még nem emelték fel a szavukat azok védelmében, akiket képviselnek.
Büszke kőbányai vagyok, ráadásul tizenöt éve vagyok tagja és tizenegy éve tisztségviselője az önkormányzat képviselő-testületének – és nekem most meg kell szólalnom! El kell mondanom, miért tévednek óriásit Kőbányával kapcsolatban az „európai magyarok”. El kell mondjam, miért vagyok büszke Budapest X. kerületére.
Kőbányán a rendszerváltáskor minden adott volt a gyors fejlődéshez: az önkormányzatnak komoly vagyona volt, és volt egy tehetséges jobboldali polgármestere, György István. Az első ciklus lendületét azonban hamar megfojtotta a baloldal visszatérése: 1994-től újra baloldali többségű a képviselő-testület, egészen 2010-ig ők irányították a kerület életét. Minden konzervatív erőfeszítés dacára újra elindult az, amit sajnos jól ismerünk: felkészületlen, felelőtlen emberek hoztak átgondolatlan, káros, bizonyos esetben jogszabályellenes döntéseket. Az eredmény nem is maradt el: a baloldali többség alatt a kerület fölélte elképesztő tartalékait: több mint negyvenmilliárd forint értékű vagyon tűnt el néhány ciklus alatt, többnyire nyomtalanul, eredmények nélkül. Még jobban a bőrünkön érezzük, ha azt mondom: ez 270 ezer évnyi minimálbérnek felelt meg akkoriban – olyan, mint ha ma körülbelül hatmillió forintot húznának ki minden kőbányai zsebéből. A vagyon elherdálása mellé természetesen sikerült milliárdos hiteleket felhalmozni – ráadásul büszkén.
Már a képviselő-testület ifjú tagjaként a saját fülemmel hallhattam, amint az egyik baloldali vezető így érvel a sokadik hitelfelvétel mellett: „Semmi ok a pánikra, rengeteg eladható ingatlanja van még a kerületnek, ott vannak például az iskolák.” A saját szememmel láttam bölcsődei szobákat azbeszttel szigetelt épületekben, ahol kompletten leszakadt a plafon – csak a gondviselésnek köszönhető, hogy nem voltak bent épp a picik. Az Örs vezér terétől induló Gyakorló utcai lakótelep budapesti szinten magabiztosan vezetett a gépjárműlopások és -feltörések számában. A kerület tulajdonában lévő lakások bérlőinek csaknem fele egyáltalán nem fizetett semmi bérleti díjat. Ikonikus épületünkben, a kerület címerében is szereplő Csősztoronyban kocsma üzemelt.
A fővárosi önkormányzat baloldali vezetése megajándékozta a kerületet rengeteg hajléktalanszállóval: az éjjeli menedékhelyeik közül három van Budapest többi 22 kerületében, négy van Kőbányán – annak minden következményével együtt.
Ha ez nem lenne elég, Kőbánya – egyetlen fővárosi kerületként – érintett volt a Kulcsár-ügyben, kerületi baloldali politikus is volt az elítéltek között. Egy baloldali alpolgármestert bilincsben vittek el a hivatal épületéből.
Közben a demokrácia ünnepén mi, jobboldaliak éjszaka felváltva plakátoltunk és futottunk nagydarab emberek elől. Akkor még nem hívták magukat európaiaknak, egyszerűen ők voltak a baloldal.
Túlzás nélkül mondhatom:
fordulat következett be 2010-ben. D. Kovács Róbert polgármester vezetésével megalakult a Fidesz-vezette képviselő-testület, György István főpolgármester-helyettesként és parlamenti képviselőként állt mellettünk.
Én a kerület gazdasági és fejlesztési alpolgármestereként kaptam lehetőséget. Az új vezetésnek új filozófiája is volt: rend, tisztaság, fejlődés, szolgálat. A kormány, a fővárosi önkormányzat és a kőbányai önkormányzat együtt dolgozott, minden Kőbányán lakóért. Azt akartuk: Kőbánya legyen újra a kőbányaiaké!
A közös munka eredménye ezen évtized alatt kézzelfogható: megújult négy orvosi rendelő, folyamatban vagy előkészítés alatt van még kettő – ezek már kormányzati támogatással. Óvodákat, iskolákat és bölcsődéket újítottunk fel kerületszerte, több száz kilométer új utat és járdát építettünk. Új, fűbe ágyazott villamossíneket kapott a Kőbánya városközponton áthaladó villamosvonal. Rendbe tettük a parkokat, rendezett, tiszta zöldfelületeken alakítottunk ki új, modern játszótereket és közösségi tereket, rekortán burkolatú futóköröket és szabadtéri fitneszpályákat. Rengeteg energetikai fejlesztéssel csökkentettük a kerület ökológiai lábnyomát. Régi, leromlott ipartelepek rehabilitálásában működtünk közre. Nem csak önkormányzati tulajdon fejlesztésére költöttünk: egymilliárd forint fölött adtunk vissza nem térítendő támogatást a kerület társasházainak fejlesztésére és biztonságosabbá tételére. Kőbánya fejlesztéséből kivette a részét a kormány is: megoldotta a kerületi szakrendelő évtizedes problémáját és vadonatújat épített, ráadásul be is rendezi. Ide költöztette az Opera Műhelyházat, és ide fogja költöztetni a Közlekedési Múzeumot – így a kerület immár nagy presztízsű, országos intézményeknek adhat otthont.
A közös munka eredménye számszerűsíthető: 2010-ben kevesebb mint ötszázmillió forintot költött a kerület fejlesztésre, 2020-ban ennek a csaknem hússzorosát. 2010-ben 11 közterület-felügyelőnk volt, ma 92 van. A baloldali vezetés nem tartotta fontosnak a térfigyelő kamerák telepítését, ma 147 darab vigyáz a kőbányaiakra. A kerület bérlakásállománya évi nyolcszázmillió forint mínuszt termelt, ma szinte nullszaldós.
A közös munka eredményét mindenki élvezi: évente háromszázmillió forint jut a kerületi rászorulók segélyezésére, támogatjuk az iskolakezdést, ösztöndíjjal jutalmazzuk a javuló tanulmányi eredményeket. A fiatalok ingyen kapnak meg több oltást, amiért tízezreket kellene fizetniük. Az idősek pihenhetnek az önkormányzat balatoni üdülőiben, a gyógyszer- és orvosisegédeszköz-vásárlásaikra önkormányzati támogatást kapnak. A kőbányai újszülöttek babacsomagot kapnak, amelynek összetevői azt hirdetik: „Kőbányai baba vagyok” – ők már néhány hónapos korukban büszke kőbányaiak.
Ezt építettük egy évtized munkájával: a tisztább, biztonságosabb és fejlődő Kőbányát, mindenki Kőbányáját. Erre vagyunk büszkék. Ezt sajnálják le és veszik semmibe az „európai magyarok”, a benne élőkkel és dolgozókkal együtt, amikor lepattant külvárosnak bélyegzik. Vehetnénk rosszindulatnak is, de vegyük egyszerűen tudatlanságnak – hisz nem kőbányaiak –, és tegyünk nekik egy baráti, szelíd ajánlást! „Európai magyar”, egyszer gyere el Kőbányára! Meglátod: annyi minden van itt, aminek örülni lehet. Ülj le egy padra bármelyik szép és rendezett parkban, nézz be egybe a sok felújított rendelőből, örülj együtt a gyerekkel a minőségi játszótereknek.
Próbáld ki a közterületi kondiparkjainkat vagy valamelyik futókört, ugorj fejest a medencébe a felújított uszodában, korzózz egyet az Újhegyi sétányon. A Bajcsy-Zsilinszky-kórházban az új szakrendelőt ki ne hagyd – szép, nagy épület, szinte el se lehet téveszteni. Egyél egy lángost a piacon. De ne próbáld visszahozni azt, a zűrzavart, koszt és felelőtlenséget, amit ti csináltatok még akkor, amikor egyszerűen csak baloldal voltatok! És ne állítsd be Kőbányát leszakadt külvárosnak, mert azért mi itt, Kőbányán harapunk!
A szerző Budapest 9. számú országgyűlési egyéni választókerületi elnöke (Fidesz–KDNP), Kőbánya önkormányzati képviselője
(A borítóképen KŐBÁNYA betűivel díszített térplasztika a parkosított közterületen, Kőbánya egyik forgalmas kereszteződésénél, a Kápolna utca és a Kőrösi Csoma Sándor út csomópontjában, az egykori szolgáltatóház helyén. Forrás: MTVA/Bizományosi: Róka László)
