Hallgassuk csak Márai Sándort! „Senki és semmi nem lesz olyan hamar amorf, mint a tömeg. Minden, amit a tömeg »akar« – amiben hisz, amit tagad, ahogyan él –, minden hamarább esik szét, mint amit az Egyén akar és őriz. Ha igaz, hogy a világ organizált anarchia: ebben az anarchiában a személyiség az organizáló, a konstans erő.” A példakép, a hős.
Ehelyett még mindig mi a valóság? Egy példa. Egész generációk iskolai történelemkönyvéből hiányzik Árpád vezér pozsonyi győzelme, mert a honfoglaló fejedelem korszakos diadala „nem illett bele” a nemzetre erőszakolt bűnös nép koncepcióba. Nem tudhatta meg a magyar ifjúság, hogy a nemzet első honvédő csatájában, 907-ben Árpád negyvenezres serege Pozsony alatt csúfos vereséget mért az országra törő egyesített Nyugat százezres hordájára. Nem tanították, holott aranyba kellene foglalni azt a napot… De miért hallgatunk erről a világraszóló diadalról, amely Európa históriáját is alapjaiban befolyásolta? Érthetetlen, hogy a magyar történetírás miért szerénykedik, miért nem kezeli azt az őt megillető súllyal és büszkeséggel. Ami keveset tudunk a csatáról, azt is elhallgatta előlünk a ránk lőcsölt kommunizmus, megpróbálták kiradírozni a tudatunkból. Valóságos csoda, hogy a győzelem millenniumára (1907) felállított tizenöt méteres turulszobor túlélte az agymosást, és ott maradhatott Tatabánya fölött, a Gerecse sziklafalán.
A globalizmus (leánykori nevén internacionalizmus) ma is kőkemény módszerekkel dolgozik a kereszténység és a nemzettudat eltiprásán. (Az MSZP–SZDSZ-kormányok még a történelemérettségi megszüntetését is tervbe vették.) Ha visszapillantunk, azt látjuk, hogy minden világégést, háborút a meghamisított történelmen keresztül készítettek elő. Befolyásolni a lelket és a tudatot, elhallgatni az igazat – a liberális módszer ma is él. A rendszerváltás érintetlenül hagyta a történelemszemléletet. Harminc évvel a kommunizmus bukása után kulturális elitünket zavarja egy magyar hősökről szóló kisfilm.
Elég volt!




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!