A magyarországi horvátok és szerbek Szerbiához, az erdélyi románok a Román Királysághoz akartak csatlakozni. Milyen ígérettel lehetett őket erről lebeszélni? Teljesíthetetlen elképzelésnek tűnt, de a vereség beismerése előtt álló Magyar Királyság politikusai igazságos, területveszteség nélküli békében reménykedtek a wilsoni pontok alapján.
Kormány és ellenzék egyaránt ezt propagálta, mintha csak az Amerikai Egyesült Államok elnökének lett volna rendezési terve, a briteknek, franciáknak nem, és nem ígértek volna semmilyen magyarországi, ausztriai területeket a szerbeknek, olaszoknak, románoknak a háborús részvételért, ami maga után vonhatta az Osztrák–Magyar Monarchia súlyos megcsonkítását vagy feloszlatását.
Ebben a helyzetben kellett a magyar kormánynak helytállni, bárkik is foglalják el a bársonyszékeket. A Habsburg-ház magyar ágának feje, József herceg (akinek neve szintén felmerült kormányfőként) vezette a kabinetalakítási tárgyalásokat.
Ő még Tisza István újbóli kinevezésén is elgondolkodott, de maga Tisza beszélte le erről, mondván, hogy ezzel csak ártana, és jobb jelölt hiányában azt javasolta József hercegnek, Károlyit nevezzék ki miniszterelnöknek, mutassa meg, mit tud.
Hatalomra jutása pillanatában Károlyi Mihályt mindenki támogatásáról biztosította: az egyházi felekezetek vezetői, a magukat feloszlató régi pártok képviselői. Furcsa volt ez a népszerűség. Budapesten tömegek üdvözölték az új miniszterelnököt.
Eközben vidéken országszerte elszabadultak az indulatok, és a parasztság az urak kastélyai, majorságai ellen fordult, kifosztotta és sok helyen felgyújtotta azokat.
Parád község parasztjai Károlyi ottani kastélyát rabolták ki, fütyültek arra, hogy földesurukat a fővárosban hősként éltették.
Az új kabinetnek máris megoldhatatlannak tűnő feladatokkal kellett megbirkóznia. Az országon végigfutó erőszakhullámot a morálisan szétesett rendőrség, csendőrség nem tudta kezelni, a Károlyi-kormány által szervezett új karhatalomnak legalább ezer embert kellett kivégezni, mire decemberre helyreállították a közbiztonságot.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!