Két évforduló – egy kötet

Vajon beteljesedik-e a herderi jóslat az elveszített magyarlakta területeken?

Forrás: erdely.ma

Mindvégig érezhető a politikus kérlelhetetlen igazságszeretete s a diplomata elemző realizmusa.

Remek összefoglalót nyújt rövid történelmi háttér-megvilágításával a határon túli közösségeink helyzetéről, ahol nemcsak a képmutató, kétszínű többségi politikáról rántja le a leplet, hanem tükröt tart a magyar közösségek és sokszor annak vezetőinek „érthető, de el nem fogadható” politikai passzivitása elé is. Így sommásan összegzi helyzetüket, amikor a felvidéki magyarság helyzetét a legsúlyosabb, a kárpátaljaiakét a legveszélyeztetettebb, az erdélyi magyarságét a legellentmondásosabb viszonyok közt lévőnek ítéli. Célom most a bemutatás, nem vita generálása és szemantikai viták folytatása, hogy melyik fejezi ki legpregnánsabban a helyzetüket, de Csóti Györgytől a féltés-aggódás-tapasztalat háromszögében elfogadható ez a megközelítés.

A magyar külpolitika történelmi mulasztásai címmel megjelent publikáció esetén lehet, hogy az olvasó a cím elolvasása után egy vaskos kritikára feni a fogát! Nem, ez arról a közös felelősségről szól, aminek a kiindulópontját a szerző kiválóan fogalmazza meg: előnyünk, hogy nem kell hazudnunk, történelmet hamisítanunk. Mivel mi olyan eszközökhöz, mint a többi között a hiteles történelmi adatokat tartalmazó könyvek ellopása a világ könyvtáraiból, egyetemeiről, nem szeretnénk folyamodni, közösen kell felismernünk a proaktivitás szükségességét a hiteles történelmünk megismertetése terén. Megjegyzem, ehhez a törekvéshez az EU-intézményrendszer is társulhatna azzal, hogy például nem csupán az afrikai származású emberek alapvető jogairól szóló EP-határozatban írja elő a valóságos történelmi ismeret bővítését a fiataloknak, hanem a XXI. században szocializálódó valamennyi európai fiatalnak is. No pláne, hogy egy külországi politikus se tehesse fel azt a kérdést, hogyan kerültek a magyarok Erdélybe.

Külön ki kell emelnem azt az írását a szerzőnek, amely a külhoni magyarság önpusztító megosztottságáról szól, melyben a belső viták ellenére sürgeti az egységes fellépést a jogok érvényesítése érdekében „úgy, hogy közben harcolunk az erősséggel dúló sovinizmussal”. Ennél a pontnál eszembe jutott annak a székely atyafinak a kérése, aki Marosvásárhelyen az utcán szólított meg, s kérte, hogy segítsük elő a magyar politikai elit együttműködését, amikor a románoknál kell a magyar érdeket érvényesíteni. A szerző a magyarság szégyenének nevezi a legutóbbi felvidéki választások eredményét ez év tavaszán megjelent írásában. Véleménye aggódással teli, amikor a részvételt figyelembe véve az ott élők reményvesztettségéről, apátiájáról ír.

Itt is külön ki kell emelni az SZNT nemzeti régiók érdekében folyó polgári kezdeményezését és az abban folyó aláírásgyűjtést. A Ráérünk-e egy aláírásra a nemzetért? című interjúban sürgeti a támogatást, melyet most én ismét megteszek, hiszen november 7-ig kell megfelelni a meghosszabbított határidő szerint annak az együttesen fennálló feltételnek, hogy az egymillió érvényes aláírás hét EU-s országból meglegyen. Irdalá.hu!

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár az epilógusban megfogalmazza, hogy nemzetünk legfontosabb éltető ereje összetartozásunk. Ha ehhez még hozzákapcsoljuk az alaptörvényünk által megfogalmazott egymás iránti felelősségvállalásunkat, akkor a herderi jóslat legfeljebb egy látomássá szelídül.

Ehhez nemcsak egymást, hanem értékeinket, nemzetünket, az összetartozásba vetett hitünket is óvnunk kell, a jelenért, a jövőért egyaránt. Csóti György gyűjteményes kötete egy nemzetpolitikai korrajz, minden kritikájával, aggódásával, javaslatával.

Kedves Gyuri! Szolgáld még sokáig nemzetünket erőben, egészségben!

A szerző miniszterelnöki megbízott, az Országgyűlés volt elnöke