Kezes, fizess!

A tervezett szöveg szerint az állam kezességet, méghozzá készfizető kezességet vállal a babaváró támogatással nyújtott kölcsönért, a tőkeösszeg és a kamat erejéig.

Kulcsár Anna
2019. 03. 13. 10:00
null
A mikro- és kisvállalkozók egy főre jutó termelési értéke tavaly nem érte el az évi hétmillió forintot Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A címben foglalt felszólítás – Kezes, fizess! – lényegében természetesnek mondható, hiszen bárki tudhatja, hogy aki kezességet vállal más tartozásáért, az köteles fizetni, ha az adós nem törleszti a részleteket. Ez már a római jogban is így volt. Eredetileg ugyan az „Adós, fizess!” mondat lenne érvényes, de a kezes bizonyos esetekben belép az adós helyére.

Tapasztalhatták ezt az elmúlt időkben is mindazok, akik munkatársuk, ismerősük kölcsönszerződését kezesként aláírták azzal a feltétellel, hogy majd ők helytállnak, ha a kölcsönfelvevő nem fizetné az összeget.

Legutóbb a kezességnek egy új megjelenési formájával találkozhattunk, a családvédelmi terv részeként ugyanis a kormány törvénytervezetet nyújtott be a parlamenthez a babaváró támogatás egyes feltételeiről. A tervezett szöveg szerint az állam kezességet, méghozzá készfizető kezességet vállal a babaváró támogatással nyújtott kölcsönért, a tőkeösszeg és a kamat erejéig.

A kezesség indoka nyilvánvalóan az, hogy a közhatalom a központi költségvetésből segíti a fiatal házaspárokat, amikor lehetővé teszi: legfeljebb tízmillió forint összegben a hitelintézettől kölcsönt vegyenek fel. Ezt azután a kedvezményezettek a megszülető gyermekek számától függően kamatmentes hitelként vagy vissza nem térítendő támogatásként hasznosíthatják.

Az állami kezesség mindenképpen előnyös a családoknak, mert így sem a fiatal házaspárnak, sem pedig a szüleiknek nem kell a meglévő ingatlanaikra jelzálogjogot bejegyeztetniük, de ismerősök, családtagok kezességvállalására sem lesz szükség. Az állam garanciát nyújt a banknak: a pénz nem kerülhet veszélybe.

Adott esetben a készfizető kezes önként fizet. Annyit ehhez mindenképpen hozzátehetünk, hogy az állam a kezesség két változata – a sortartó és a készfizető kezesség – közül a hatékonyabb formát választotta. Ilyenkor fölösleges, hogy a hitelt nyújtó bank először a kölcsönfelvevőt vegye sorra, s csak akkor forduljon a kezes ellen, ha az adós így sem teljesít. A készfizető kezes per nélkül is helytáll. Más kérdés, hogy az adósok szintén felelősséggel tartoznak.

Remélhető, hogy különféle felszólításokra, behajtási módozatokra a családvédelmi rendelkezések kapcsán nem lesz szükség. Az eddig megismert tervek ugyanis nagyon népszerűek. A hétpontos kormányzati koncepcióban talán épp a babaváró támogatás a legpraktikusabb, a legkézenfekvőbb.

A 18 és 40 év közötti szülőképes korú nők – a házastársukkal együtt – a legtöbb esetben gond nélkül felkereshetik a hitelintézetet és aláírhatják a megfelelő szerződést.

Bár természetesen meg kell felelniük azoknak a feltételeknek, amelyeket a júliusig hatályba lépő törvénytervezet és kormányrendeletek előírnak majd. Szükséges például, hogy legalább az egyik házastársnak társadalombiztosítási jogviszonya legyen – a fiataloknak maguknak is helyt kell állniuk, akár a munkavégzést, akár pedig ezzel összefüggésben a fizetőképességet vesszük alapul.

Családot alapítani csak komoly elhatározással lehet, az állam másként nem is kezeskedhet a hasonló vállalásokért. Már csak azért sem, mert a támogatás az állami költségvetés terhére történik, s a közpénzt nem szabad felelőtlenül, hanyagul kezelni – az adófizetők ezt nem vennék jó néven.

A szerződési feltételeket – már csak a viták megelőzéséért is – alaposan ki kell dolgozniuk a jogalkotóknak. Figyelembe kell venniük például, hogy a házaspár nemcsak a bankkal és az állammal mint kezessel szerződik, de nyilvánvalóan az állam is megállapodást köt a hitelintézetekkel.

Érdemes megemlíteni azt is, hogy a hitel, a támogatás az életkezdést segíti ugyan, ám lényegesen hosszabb távra szól, hiszen mindenképpen fontos eleme lesz a házassági vagyonközösségnek, ennélfogva megalapozza a szülők és a gyermekek elkövetkező éveit.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.