Kísérlet a vidék feltámasztására

Alig egy éve kezdődött a Magyar Falu Program, majd nem sokkal később a falusi otthonteremtési támogatás, de úgy látszik, liberális barátaink ezt se lenyelni, se kiköpni nem tudják.

Fotó: Kurucz Árpád

Alig egy éve kezdődött a Magyar Falu Program, majd nem sokkal később a falusi otthonteremtési támogatás, de úgy látszik, liberális barátaink ezt se lenyelni, se kiköpni nem tudják. Nem, mert 2020-at írunk, amikor olyan avítt fogalmaknak, mint magyar, falu vagy család, már nem kellene számítaniuk. S minthogy Magyarországon még most is azzal kell szembesülniük, hogy mindez igenis számít, csak hüledezve néznek. Persze nemcsak figyelnek, hanem előszeretettel fel is jelentgetik hazánkat, mert mégiscsak világbotrány, hogy nem érzékenyítő- és genderprogramokat indít a magyarországi kormány, hanem a hagyományos családot részesíti előnyben, ráadásul a mucsai vidékre is figyelmet próbál fordítani. Borzasztó!

Már a faluprogram és a falusi csok indulása előtt látszott, hogy a nyuszika esetével állunk szemben. Azaz, ha van rajta sapka, az a baj, ha nincs rajta, akkor az. Hol sokallták, hol kevesellték a programra szánt forrásokat, hol túl szigorúnak, hol visszaélésre lehetőséget adónak találták a pályázatokat, hol túlzónak, hol fölöslegesnek ítélték az egészet.

Tipikus példája volt ennek Vadai Ágnes, a Gyurcsány-párt fő rikácsolója. Vadainak a legapróbb részlet sem kerülhette el a figyelmét, buzgóságában kétnaponta tette fel újabb és újabb cinikus kérdéseit, akár egy ellenzéki sajtóbeszámoló nyomán merült fel benne kétely, akár rossz álmai voltak, annyira aggódott a vidékért. Mint egy igazi Kádár-kori házmester: mindent ellenőrizni akart, mindenkit fel akart jelenteni. Hogy időben elbírálják-e a pályázatokat, hogy kik és milyen alapon bírálják el azokat, hogy megkapják-e a pénzt a pályázók a jelzett határidőre, hogy van-e értelme ennek és ennek a programpontnak, hogy el tudnak-e számolni a július havi vécépapír-beszerzésekkel.

Hej, ha Vadai Ágnes korábban lett volna ilyen alapos a honvédelmi tárcánál! Csak hát amikor ő államtitkárként tevékenykedett, nos, hogy is mondjuk, nem volt éppen előtérben a vidék. Plasztikusan összefoglalta az akkori szocialista–szabad demokrata kormányok vidék- és családpolitikáját Mihályi Péter közgazdász.

A fekete öves SZDSZ-es a 2006-ban lapunk hét végi mellékletében megjelent kerekasztal-beszélgetésen kifejtette: „A társadalmi dinamizmus a városiasodásból vagy a járásokká alakulásból áll. Az állam feladata, hogy arra ösztönözze az embereket, mozduljanak el onnét, ahol vannak. Ha falun maradnak, a gyermekeik helyzetét rontják, mert a kistelepüléseken nem lesz rendes egészségügy, rendes közlekedés. Aki a kistelepülések érdekeit védi, valójában az ott élők és azok gyermekei ellen beszél.” Majd a döbbent visszakérdezésre („Szűnjön meg a falu?”) a haladó, européer közgazdász nemes egyszerűséggel odavetette: „Persze. Középkori hagyomány, miért kéne fenntartani?”

És történtek is sajnos szép számmal lépések a vidék elsorvasztására. Vadai Ágnes és mostani társai ezt azért már nem merik így az arcunkba mondani, de mivel a DK-s papagájkommandó minduntalan felsült „jobbító” ötleteléseivel, előbb-utóbb megunták, hazamentek.

Ezen a ponton léptek be Gyurcsányék újdonsült cimborái, a Jobbik újabb kori vezetői, akik demagógiáért bizony nem mennek a szomszédba. Mivel egy községi közösségi épület vagy egy út felújítása nem egy-két napos feladat, ahogy egy család költözése az álomtól a megvalósításig vagy egy házfelújítás lebonyolítása sem, néhány hónap elteltével is kár mérleget vonni.

Nem így gondolta a Jobbik korábbi elnöke, aki már akkor leírta a falusi csokot, amikor még el sem kezdődött. Sneider Tamás, az egykori nemzeti párt tavalyi majálisán kerek perec kijelentette – csak semmi demagógia! –, hogy vidéken nem megoldás a falusi csok, bérunióra van szükség. Noha Sneider saját vallomása szerint sokrétű személyiség, és valamilyen szinten mindenhez ért, ám mivel eme kiválóságai ellenére is háttérbe szorult, a legújabb elnök kijelentései érdekesebbek most nekünk.

Jakab Péter, nem tudni, miért, szintén beállt a falusi csokot kárhoztatók körébe, csak pestiesen szólva árnyékra vetődött. „Meghatározó ingatlanpiaci szereplők statisztikai adatai szerint a falusi családi otthonteremtési kedvezmény felhasználása a gyakorlatban messze eltér az eredeti kormányzati szándéktól, nem ritka esetben azzal éppen ellentétes hatást ér el” – írta Jakab, aki szerint sokan üdülővásárlási céllal folyamodnak a támogatásért.

Azon túl, hogy a tíz év életvitelszerű ott lakást a helyi jegyző ellenőrizheti, ráadásul gyerekek nélkül a támogatás nem jár, még egy komoly szépséghibája van a dolognak. A Népszava ugyanis – a jobbikos politikus forrása – meg nem nevezett balatoni ingatlanforgalmazókra és szakemberekre hivatkozva tálalta jóformán tényként, hogy a balatoni falusi csokos településeken vásárolnak a legtöbben a támogatás segítségével – mi mást, mint nyaralót.

És innen már meg is volt Jakab dörgedelmes ítélete, hogy az „elit Balaton-parti településeknek”, és nem a leszakadó térségeknek jó a falusi csok. Azt csak halkan jegyezzük meg, amire sem a cikkíró, sem a politikus nem gondolt a jelek szerint. Ugyanis mindenki szeret szép ingatlanokat nézegetni, balatoni panorámás nyaralókról álmodozni, de attól, hogy százmilliós ingatlanokat nézegetünk, még nem jelenti azt, hogy százmilliós ingatlanokat és balatoni nyaralókat vásárolunk.

A Jakabnak válaszoló Tállai András államtitkár mindenesetre lecsaphatta a magas labdát, s a tényadatok ismereté­ben közölte: „Az ön által nevesített öt balatoni kistelepülésen mindössze 18 támogatási szerződést kötöttek.” Ezzel szemben az is kiderült, hogy négy hónap alatt 2700-an éltek a falusi csokkal, a legtöbben Szabolcsban és Borsodban.

Vegyük figyelembe, hogy annak a Jobbiknak a vezetőiről beszélünk, amelynek korábbi időszakának úton-útfélen ismételt szlogenje úgy hangzott: ami a nemzet és a magyarság érdeke, azt megszavazzák, támogatják, ami azzal ellentétes, azt nem. Feltehetjük e ponton a kérdést: mi lehet nagyobb nemzeti érdek, mint azok a szempontok és ideológiák, amelyek a Magyar Falu Program, illetve a falusi csok mögött meghúzódnak? Kimondott-kimondatlan cél a vidék népességmegtartó erejének erősítése, a helyben maradás elősegítése, a gyermekvállalás ösztönzése, a magyar családok segítése, s mindezt a többi családtámogatási elemhez ­hasonlóan nem segélyként, hanem munkához, társadalombiztosításhoz kötötten.

A programban közszolgáltatások fejlesztése, óvoda- és bölcsődefejlesztés, út- és járdafelújítás, közösségi terek, könyvtárak, kultúrházak felújítása, programjaik finanszírozása, sportparkok kialakítása, temetők rendbetétele, alsórendű utak javítása egyaránt szerepel, a családok pedig több millió forintot igényelhetnek ingatlanjuk felújítására. Sőt aki falura költözik, vállalva annak minden szépségét és nehéz­ségét, az a támogatásokkal és a kedvező hitellehetőségekkel gyakorlatilag önerő nélkül házat tud venni, és korszerűsíteni tudja azt.

Mind-mind olyan terület, amivel az elmúlt évtizedekben senki nem foglalkozott – nem véletlen, hogy sok település népessége fogyatkozott meg, s szinte egész kistérségek néptelenedtek el.

Rákosi padlást söpört, Kádár földet művelő falusi parasztból tévét bámuló városi proletárrá akarta formálni a magyar társadalmat, a rendszerváltozás utáni Mihályi-félék pedig már a vidéki élet betiltásán gondolkoztak. Ehhez képest most évtizedes mulasztásokat pótolna és bűnöket próbálna helyrehozni a kormány, amennyire az utolsó órákban még lehet. Jobban belegondolva, ez az egész egy kísérlet a korszellemmel szemben. Egyelőre csak kísérlet, mert persze semmi nem garantálja, hogy sikerrel is jár. De aki nem tesz semmit, az nem is tud előrelépni, az első eredmények pedig bizakodásra adnak okot.