Nem úgy a közönségfilm esetében. Az azonnal hat. A színtiszta szórakoztatást célzó produkciók, mintha egy szeletet kimetszenénk az élő organizmusból, a filmipar pillanatnyi helyzetéről árulkodnak. És ennél jóval többről is: a társadalom aktuális állapotát is jelezhetik. Egy elsöprő siker alapján viszonylag pontos képet kapunk a nézők elvárásairól, preferenciáiról. A Valami Amerika 3. az első hét végén több mint 116 ezer nézőt vonzott a mozikba. Aligha tévedünk ezek után, ha azt mondjuk, Herendi Gábor filmje tökéletesen kielégíti a nagyközönség vágyait. Ez azért tűnhet problémásnak, mert a fentebb már érzékeltetett ízléstelenség egy nagyon stabil rendszerbe áll össze, amelynek lényege, hogy magasról tesz a társadalmi normákat és értékeket meghatározó erkölcsi szabályokra. Herendinél nincs jó és rossz, csak humort nyomokban is alig tartalmazó altesti tréfák. A Valami Amerika előző részei sem újították meg a magyar komédiát, de érezhető volt az alkotók szeretete a karakterek és a történet iránt. Ennek is köszönhetően váltak kasszasikerré a produkciók.
Az első epizód óta eltelt tizenhat évben a tekintet harminc-negyven centit lejjebb csúszott: a szív helyett immár a nemi szervekre és a végbélre koncentrálnak az alkotók. Így a publikum is.
Örömteli, hogy a nézők visszataláltak a magyar alkotásokhoz, de nem árt vigyázni. A közönségfilm veszélyes fegyver, a társadalomról alkotott kíméletlen képe könnyen visszacsaphat. És egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy a film láttán a büszke apához hasonlóan felsóhajtunk: legalább ránk ütött.
