Márki-Zay őszintén hisz az erőszakban

A haladó baloldali média kilencven százaléka megint úgy lapított, hogy azt öröm volt nézni.

Budapest, 2018. május 1. Márki-Zay Péter hódmezõvásárhelyi polgármester a Momentum Harcra Magyar! Tüntetés a jövõnkért! címmel szervezett tüntetésén a Kodály köröndön 2018. május 1-jén. MTI Fotó: Balogh Zoltán Fotó: Balogh Zoltán Forrás: MTI

Az euróezrekkel, táblagéppekkel és okostelefonokkal felszerelkezett, drága ékszerekben, márkás ruhákban parádézó „menekülő” szerencselovagok és honfoglalók hazugságait mind az ellenzéki sajtó, mind a ballib politikusok kritikátlanul visszhangozták, azonban úgy lebuktak, mint a magukat politikai pártoktól és ideológiáktól távol tartónak hazudó, valójában ballibsi SZFE-s diák­forradalmárok.

A nemzeti tábor tehát megerősödve közeledett a 2018-as választáshoz. Megerősödve, de elbizakodva, és kissé talán ellustulva. A hódmezővásárhelyi bukta hatalmas pofon, egy nagy lavór hideg vízzel kivitelezett ébresztő volt a polgári erőknek, hiszen egy olyan várost buktunk el, amelyikről senki sem feltételezte, hogy a közeli vagy akár a távoli jövőben elveszhet. Az immunválasz szerencsére még idejében megérkezett. Az eredmény ismert: a jobboldal felébredt, összeszedte magát, aminek következtében harmadszorra nyert a Fidesz–KDNP-pártszövetség. Most már, így néhány év távlatából bizton kijelenthető: Márki-Zay személye és győzelme volt a leghatékonyabb mozgósító erő.

De az elején említést tettünk arról, hogy Hódmezővásárhely polgármestere az interjú alatt megásta a saját politikai sírját. Ez az önmegsemmisítés három pontból tevődött össze.

Az ellenzéki polgármester szerint az összefogást el fogják árulni. Méghozzá a sötétben bujkáló ellenforradalmárok, olyan zűrös figurák, akiket megvett a Fidesz. Vagy meg fogja őket venni. Márki-Zay nem részletezte, kik ezek az alvó ügynökök és mely pártokban szundikálnak, ahogyan arról sem tett említést, hogy honnan szerezte az erre vonatkozó információit, a szövetségesei mindenesetre borzasztóan boldogok lehetnek attól, hogy az önjelölt miniszterelnök arra célozgatott, hogy az ellenzéki pártok tele vannak árulókkal.

Ugyan az ellenzék ha épp nem a vakcinák ellen hergel, akkor a közbeszerzések kapcsán szokott úgy fogalmazni, hogy Orbánék szétlopják az országot, ehhez képest Márki-Zay arról beszélt, hogy Hódmezővásárhelyen a sógora nyert meg egy pályázatot. Amit amúgy most már bán. Vagy nem is annyira, hiszen a kedves rokon adta a legjobb ajánlatot. A pontos vagy akárcsak a körülbelüli számokra nem emlékezett, de ezek pitiáner dolgok, sehol sincsenek az olyan igazán fontos tevékenységektől, mint a forradalom megszervezése.

Ez volt a legizgalmasabb. Márki-Zay ugyanis újra arról beszélt, hogy mélyen és őszintén hisz az erőszakban. Mármint nemcsak a felnőttekkel szemben, az régóta tudott dolog, mindannyian emlékszünk rá, hogy 2018-ban milyen szenvedélyesen szónokolt a lámpavasak alternatív felhasználási módjáról. Az ellenzék örök reménysége gyereket is ver. Na jó, egyelőre csak a sajátjait, más emberek csemetéit hála istennek nem szokta ütlegelni. Az édesgyermekeit viszont rendszeresen. Elsősorban dühből. Másodsorban nevelési szándékból. Vagy fordítva. E sorok írója szerint a sorrend igazából édes mindegy.

Márki-Zay ezen a ponton kissé belebonyolódott a mondandójába, mert ­alapvetően nem egy buta ember, tehát nyilván tisztában volt vele, hogy egy politikus aláírja a halálos ítéletét, ha arról beszél, hogy dühből szokta verni a kétéves (!) gyerekét. Mert ez is elhangzott. Utána persze megpróbálta azzal enyhíteni a családon belüli erőszakot, hogy csak úgymond életet szokott menteni, és kizárólag akkor ver rá a gyereke hátsó felére, ha át akar szaladni az úton.

Meg néha indulatból. Mondjuk ha a kétéves nem mosogat el maga után. Vagy nem veti be az ágyát. Vagy a fene tudja. Én magam két roppant eleven ikerfiúval bajlódom lassan tizenkét éve, és nem állítom, hogy az eddig eltelt idő minden egyes perce tündérmese volt, de egyszerűen képtelen vagyok elképzelni egy olyan helyzetet, amikor haragból vagy indulatból felpofozzak egy épp csak járni tanuló, csöppnyi kétévest. Legyen az a gyerek bármilyen szófogadatlan is. Ordibálni már ordibáltam, és volt olyan is, hogy erélyesebben választottam szét a két verekedő fiút. Ilyenkor persze hetekig vagy hónapokig, sőt akár évekig is mardossa az embert az a fránya lelkiismeret. Na de dühből pofon verni egy kétéves csöppséget? Ugyan, kérem.

Márki-Zay brutalitása természetesen nem kapott nagyobb nyilvánosságot a végtelenül független sajtóban. Sokadszorra állt elő az a helyzet, hogy akik a Telexből vagy 444-ből tájékozódnak, nem is hallhattak egy ügyről, erről sem, pedig minden bizonnyal érdekelné a választókat, hogy az ellenzék egyik miniszterelnök-jelöltje milyen ember is valójában.

A HVG ugyan pénteken kijött egy visszafogott írással a témában, és a Nyugati Fény egyik szerzője is biztosította két dorgálás között a hűségéről Márki-Zay Pétert, de a haladó média kilencven százaléka úgy kussolt, hogy öröm volt nézni. Vagy hallgatni.

Éljen a független sajtó, éljen a tájékoztatás!

A borítóképen: Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester a Momentum Harcra Magyar! Tüntetés a jövőnkért! címmel szervezett tüntetésén a Kodály köröndön 2018. május 1-jén.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán