Mármint előbbre a világ. Mert könyvekről megy a szó mostanában a hazában, ami nem is lenne olyan nagy baj, sőt. Ritka az ilyen időszak manapság. Csak hát a kontextus, ugye. Az egész virbli azzal kezdődött, hogy Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom politikusa le- és egyben bedarálta a Meseország mindenkié című könyvet. Felhorgadása aztán szépen eszkalálódott, Borbély Lénárd csepeli polgármester például betiltotta a művet, azaz utasítása értelmében az önkormányzatához tartozó óvodákban és bölcsődékben nem hasznosítható a gyermekek épülésére. Hagyják békén a gyerekeinket! – fűzte még hozzá Facebook-bejegyzéséhez a polgármester úr konkrétan.
Aztán meg az történt a könyvvel, ami ilyen esetekben lenni szokott: jelentősen megnőtt iránta az érdeklődés. Ezen a ponton kijelentem, hogy a művet a róla vitatkozók legnagyobb részéhez hasonlóan nem olvastam a maga teljességében, és nem is áll szándékomban. Önző módon ennek hátterében a személyes érintettség és a motiváció teljes hiánya áll, valamint az időzavar, mivel a lakosság ez ügyben passzív részéhez hasonlóan annyit dolgozom, mint egy állat és örülök, ha esténként hozzájutok egy falat Gordon Ramsey-hez, akinek viszont valóban tanulságos az önéletírása. Így aztán nem áll módomban véleményt formálni arról, hogy a Meseország homoszexuális-propaganda inkább vagy csupán a sokszínűség dicsérete.
A bölcsek kövének megannyi tulajdonosának túltolástól eltorzult arca viszont felettébb érdekes. Lenne mit dolgozni rajtuk a pszichológusoknak. A pszichológusok egy része azonban inkább Bagdy Emőkével foglalkozik, miután kollégájuk azt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, hogy a gyerekekre veszélyt jelentenek a gendermesék. Szerinte a gyerekek három- és ötéves koruk között kapják meg azokat a kulcsingereket, amelyek hozzásegítik őket, hogy a biológiai nemükkel azonos társadalmi nemben találják meg később a számításaikat. Már amennyiben jól értelmeztem a szavait.
Idézem őt pontosan is: „Például ha arról hall egy történetet, hogy két herceg egymásba szeret, akkor ezt a gyerek megjegyzi, és számára már evidencia lesz, hogy a fiúk egymásba szerethetnek.” Magam Bagdy Emőkét igen nagyra tartom, egyszer láttam egy előadását Veszprémben, és le voltam nyűgözve, viszont azt látom jártamban-keltemben, hogy a fiúk (és a lányok is) sorra szeretnek egymásba, anélkül is, hogy ezt kiskorukban evidenciaként verték volna a fejükbe, lásd még érzékenyítés. Ettől a szócskától én azért nem biztosítanám ki felhevülten a revolveremet, ugyanis lenne mire érzékenyíteni. Például a hajléktalanokra, akiket apuka pénzével kibélelt újgazdag kis szarháziak vernek össze sportból, az elesettekre, a kiszolgáltatottakra és a megnyomorítottakra, akiken átlépnek a templomba menet, a fogyatékkal élőkre, de akár a kisfiús kislányokra is, akik a poklok kínját élik át minden nap a társaiknak köszönhetően.
