Mese a rasszizmusról

Meserajzfilmmel plántálgatják a fogékony és hiszékeny magyar polgárok fejébe az amerikai haladár strukturális rasszizmus élenjáró ideológiáját.

Budapest, 2020. február 23. A Szabad bíróság! Szabad Gyöngyöspata! vonulós tüntetés résztvevõi a Kúria épülete elõtt 2020. február 23-án. A demonstrációt a Szabad Bíróság Szabad Gyöngyöspata, az Amnesty International Magyarország, a TASZ, az 1 Magyarország Kezdeményezés, a Szociális Csomagküldõ Mozgalom (Szocsoma), az Idetartozunk Egyesület és a Fõnix Mozgalom szervezte. MTI/Mohai Balázs Fotó: Mohai Balázs

Az ajánló szerint a magyar film az amerikai animációhoz hasonlóan történelmi kontextusba helyezve teszi érthetővé a romák társadalmi kirekesztésének mozgatórugóit. Ezen a ponton azonban kicsit elbizonytalanodik a narratíva. Azt mégsem állíthatják, hogy a cigányokat rabszolgaként hurcolták volna hazánkba, mivelhogy közismerten jöttek maguktól. Azt meg nyilván nem akarják szóba hozni, hogy a cigány közösségek zártsága és a paraszti életformát lenéző sajátos szabadságfelfogása évszázadokig gátolta a vidéki agrártársadalomba való beilleszkedést, miközben Európa minden sarkából a legkülönbözőbb nációk százezerszámra jöttek benépesíteni a török háborúk nyomán elnéptelenedett Kárpát-medencét. E történelmi tények kevéssé támasztják alá a problémák okát kizárólag az ellenséges külvilágban megtaláló áldozati mentalitást.

Azért megtalálták, ha nem is a történelmi analógiát, de az áldozati helyzetet, azt állítván, hogy a II. világháború végén „több tízezer cigány embert haláltáborokba deportáltak vagy a település határában tömegsírokba lőtték őket”. Minden gyilkosság égbekiáltó bűn, az áldozatokra való kegyeletes emlékezést azonban aligha segítik a durva lódítások, még ha azt nagy hangú érdekcsoportok is hirdetik. Ezt szó nélkül hagyni nem lehet. Legyen elég itt a téma legautentikusabb hazai szakértőjére, Karsai László történészre hivatkozni, akinek kutatásai szerint a ténylegesen deportált cigányok száma nem haladhatja meg az ötezret, a roma áldozatok számát pedig ezernél kevesebbre teszi.

A szóban forgó korszakban ugyanis nem volt (sem volt) rendszerszerű cigányüldözés, amit Karsai szerint az is jelez, hogy a cigányokat a Magyar Királyi Honvédség sem diszkriminálta. Amikor pedig jóval a német megszállás után „a kóbor és a letelepedett, de állandó foglalkozással nem rendelkező cigányokból” néhány katonai munkaszázadot mégis felállítottak, Karsai szerint járások egész sorából jelentették a jegyzők, szolgabírók, hogy náluk csupa rendes, dolgos, letelepedett cigány él, nem lehet cigány munkaszázadba senkit bevonultatni. S hogy mi a szakmai és a mozgalmi álláspont közötti kiáltó különbség oka, azt talán Setét Jenő roma polgárjogi aktivista szavai illusztrálják legvilágosabban: már a rendszerváltáskor megjelentek azok a „roma civil aktivitások”, amelyek a holokausztot a „közös identitásképzés és mozgalomépítés centrumába helyezték”.

A Rosa Parks Alapítvány névválasztása itt, Magyarországon, cigányügyben tevékenykedő szervezet esetében önmagában is szemléletes, az amerikai mintakövetés szándékát egyértelműsítő állásfoglalás. A cigányok felemelkedéséért munkálkodó szervezet nevezhetné magát mondjuk akár a két, a mélyből magát világhírig felküzdő kitűnő cigány művészről, Rácz Aladárról vagy Cziffra Györgyről is, de nem, a minta Rosa Parks amerikai (afroamerikai) asszony, a faji elkülönítés elleni polgárjogi mozgalom emblematikus személyisége. Merthogy az amerikai Délen valóban volt – nem ma van, hanem volt – faji elkülönítés. Ahol az első fekete egyetemi hallgatót katonai erővel kellett bejuttatni a fehérek egyetemére. Nálunk ilyesmiről természetesen szó sincs, de ha nincs, akkor konstruálni kell.

Szegregációt kell találni ott is, ahol nincs, ott is, ahol a szülők akarata a többségi segítőkészséggel találkozva példaszerű eredményeket ér el nemcsak a gyermekek, de az egész helyi cigány közösség felzárkóztatása terén. A kizárólagos ideológia számára tűrhetetlen botrány, hogy mások másképp is tudnak eredményesek, mi több, eredményesebbek lenni. És ehhez az irracionális és kártékony – mert nehezen elért konkrét eredményeket megsemmisíteni igyekvő – hozzáálláshoz is megvan a tengerentúli ideológiai támasz.

Ibram X. Kendi, a Bostoni Egyetem antirasszista kutatóközpontjának igazgatója szerint „a rasszizmus nemcsak szegregációs vagy elkülönítő törekvésekben és folyamatokban fejeződik ki, hanem olyan asszimilációs gyakorlatokban is, amelyek a feketéket fejlesztendő, civilizálandó csoportként jelenítik meg”, vagy amely az iskolai akadályokat az eltérő kultúrából, nevelésből és szokásokból vezeti le. Vagyis ha azt állítod, hogy a telepeken sínylődő cigányoknak segíteni kell a piaci alapú társadalomba való beilleszkedésben, a munkavállaláshoz vagy a tanulás sikerességéhez elengedhetetlen készségek, mint tervszerűség, kitartás, pontosság elsajátításában, a XXI. századi közegészségügyi követelményekhez való igazodásban, akkor már önmagában emiatt rasszista vagy.

A Rosa Parks Alapítvány kuratóriumi elnöke Kegye Adél, a Nyíregyháza Huszár-telepi görögkatolikus iskola bezárásáért szívósan perelő CFCF ügyvédje. A mintául szolgáló amerikai animáció angol szövegét Kende Ágnes adaptálta, az alapítvány Együttnevelési programjának szakmai vezetője. („Mi Budán, egy jó kerületben lakunk, hiába jártak a gyerekeim állami iskolába, teljesen nyilvánvaló volt, hogy nem lesz cigány osztálytársuk.”)

Súlyos nemzeti sorskérdésről van szó, amelynek megoldásában mindannyiunk erőfeszítésére szükség van, sokféle megközelítésnek helye lehet, s benne a jogvédelem is fontos szerepet játszik, amennyiben a jogok valóban sérülnek. Szükség van minden elkötelezett ember és szervezet munkájára a máltai szeretetszolgálattól a görögkatolikus egyházon át a Rosa Parks Alapítvány láthatatlan tanodá­jáig. Szükség van az évtizedes passzivitásból a munka világa felé vezető közmunkára, a kötelező óvodára, az ingyenes iskolai étkezésre és ingyen tankönyvekre, a roma szakkollégiumokra, a Biztos Kezdet Gyerekházakra. Amire nincsen szükség, az éppen az egyetlen biztos módszert kínáló s minden mást kárhoztató vonalas ideológia.

A szerző újságíró