Hasonló támadások indultak meg akkor is, amikor a Budapesti Corvinus Egyetem aulájából vitték arrébb Marx hatalmas bronzszobrát, elvégre mégis csak ő találta fel a kommunizmust. Az ellenzők akkor is az iskolai hagyományokra hivatkoztak, és arra apelláltak, hogy a diákok megszokták a nevet, és az életük részévé vált. Nagyon sok ember fel is ült ennek az érzelgős propagandának.
Valahol érthető is a ragaszkodása annak, aki fiatalkorát az átkosban élte le, a November 7. téren volt az első randevúja, és az Osztyapenkó-szobor igazította útba, ha Wartburgjával hazafelé döcögött a Balatonról. De lehet ezzel a nosztalgiával igazolni, hogy még 2011-ben is több mint ezer utca viselte a tömeggyilkos kommün vezetője, Kun Béla, a rettegett Lenin-fiúk vezére, Szamuely Tibor vagy az országot végigpusztító, majd megszálló Vörös Hadsereg nevét?
És ahogy ezeket a neveket sem az ott lakók vagy az ő választott képviselőik aggatták rá a helyekre, nem meglepő, hogy a szegedi Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium is az Oktatási Minisztérium nyomására kapta 1956 januárjában a nevét – erről is előszeretettel feledkezik meg a sajtó, amikor most „erőszakos átnevezésekről” ír.
Amúgy volna még igény némi „erőszakos átnevezésre”, lévén Ságváriénál sokkal meredekebb nevek is túlélték az elmúlt huszonöt évet. Nem kell messzire menni a Marx-szobortól, a Budapesti Corvinus Egyetemen ugyanis szakkollégium viseli a bestiális ÁVO megalapítójának, Rajk László belügyminiszternek a nevét éppúgy, mint a magyarok tízezreivel végző málenkij robot moszkvai magyar feltalálójáét, Varga Jenőét.
Viszont ha ezek a nevek maradhatnak, ha ezek az alakok „beleférnek”, akkor miért nem lehet valahol mondjuk egy Gömbös Gyula Gimnázium? Kerülhetne az aulájába egy méretes Prónay-szobor is: miért kisebb érték az antibolsevizmus, mint az antifasizmus? A diákok biztosan hamar megszeretnék, az áldozatoknak meg már úgyis mindegy, nem?
