Soha nem volt még olyan magas a Fidesz–KDNP támogatottsága a választások előtt ennyi idővel, mint jelenleg. 2012 augusztusában és szeptemberében – tehát szintén nagyjából húsz hónappal a parlamenti választás előtt – a kormánypártok csupán 41 százalékon álltak a biztos pártválasztók körében, 2016-ban pedig 46 százalékon, míg most az elérhető közvélemény-kutatások átlaga alapján 52 százalékot kapnának egy vasárnapi választáson. Mindez azt mutatja, hogy a magyar társadalom többsége elégedett volt a kormány koronavírus elleni küzdelmével, és egyáltalán nem dőlt be annak az ellenzéki rémhírkeltésnek és álhírterjesztésnek, amelynek a járvány tavaszi megjelenése óta nap mint nap szemtanúi lehetünk.
Mi lehet a Fidesz titka? Minek köszönhető az, hogy több mint tízéves kormányzás után sem erodálódik a jobboldal szavazótábora, hanem éppen ellenkezőleg, újabbnál újabb szavazókat tud megszólítani? Sokan keresik erre a választ, sorra jelennek meg a baloldalon olyan vélemények és elemzések, amelyek – általában valamilyen hamis kiindulópontból vizsgálva a témát – többségében arra jutnak, hogy a tanulatlan, főként vidéki és szerintük könnyen manipulálható választópolgároknak köszönhető az Orbán-kormány sikere, őket vezeti meg ez a szörnyű „autoriter” vagy „hibrid” rezsim. Ömlik tehát a gyűlölet a baloldalból, már arra sem figyelnek, hogy ezekkel a kijelentésekkel emberek millióit sértik meg, ráadásul az állításaiknak még valóságalapja sincsen. Éppen a kormánypárti elhajlással nem vádolható Závecz Research legfrissebb felmérése világított rá, hogy a Fidesz szavazótáborának elmúlt időszakban érzékelhető bővülése alapvetően a negyven év alattiak, a vidéki városokban élők és a diplomások körében figyelhető meg: mindegyik választói csoportban 15 százalékpont körüli emelkedés érzékelhető.
A siker titkára vonatkozó kérdésekre a választ tehát máshol kell keresni, mint azt a baloldali megmondóemberek teszik. A választók többsége valójában a politikai stabilitás mellett azt a koherens víziót támogatja, amely a Fideszt immár hosszú évtizedek óta következetesen jellemzi. Azt még Orbán Viktor legnagyobb kritikusai is elismerik, hogy a magyar miniszterelnök ért az emberek nyelvén, képes hosszú távú stratégiákban gondolkodni, minden kormányzati intézkedés sorba illeszthető, világos értékrendet képvisel. Ez a sokszor megmagyarázhatatlan, metafizikai erő eredményezi azt, hogy míg a baloldal kapcsán az az érzése az embernek, hogy nincsen semmilyen koherens világkép, csupán hatalomtechnikai alkuk, addig Orbán Viktornak van egy világos elképzelése a Magyarországot és a világot érintő folyamatokról, illetve van egy olyan – a társadalmi többség támogatását élvező – jövőképe, amelynek megvalósításáért még a legnagyobb európai hatalmakkal is képes szembeszállni az uniós viták során.
Az elmúlt tíz év gazdaságpolitikai változásai, a munkaalapú társadalom megteremtése, a családtámogatási rendszer megerősítése, a kereszténydemokrata értékek előtérbe helyezése és a nemzeti szuverenitás melletti kiállás eredményeként Magyarország immár nem példakövető, hanem mintaadó, amelyhez immár olyan szövetségesek is csatlakoznak, mint a visegrádi négyek vagy például Szlovénia. A szuverén politizálásnak köszönhetően mára ezekről az országokról lepattannak a liberális politikai elit irányából érkező politikai támadások. Ennek nagyszerű tanúbizonysága volt Andrej Babiš cseh miniszterelnök válasza egy liberális újságírónak a 15. Bledi Stratégiai Fórum nemzetközi konferencián. Szemlátomást Közép-Európa mára egy koherens alternatívát tud felmutatni a nyugat-európai liberális politikai renddel szemben, ami természetesen egyáltalán nem tetszik az Európai Egyesült Államokban gondolkodó globalista politikai erőknek.
Ennek köszönhetők a kormánypártok sikerei, hiszen mindez – párthovatartozástól függetlenül – egybevág a magyarok elvárásaival. Ugyanakkor szintén ennek a következménye, hogy Magyarországnak ősszel újabb támadásokra kell felkészülnie nemzetközi és hazai színtéren is.
Mindeközben a baloldal pártjai gyengülnek. Ennek a fő oka, hogy a jobboldallal szemben a baloldali szivárványkoalíció nem képes egy kézzelfogható alternatíva, koherens világkép felmutatására, a nyilvános kommunikációjuk ellenére továbbra is rendkívüli módon megosztottak, teljesen kormányzásképtelenek. Mint azt a XXI. Század Intézet egy korábbi elemzésében is írtuk, az ellenzéki térfél kísértetiesen hasonlít a dualizmus időszakában habarékpártnak gúnyolt egységesült ellenzékhez, amely az 1906-os választási győzelmét követően a belső ellentétek miatt csúfos kudarcot vallott és megbukott. Kisebb formátumú politikusokkal ugyan, de ismét egy ugyanilyen kormányzásképtelen, morbid koalíciónak vagyunk a szemtanúi, amely az antiszemita politikusoktól kezdve a szociáldemokratákon át a szélsőliberálisokig mindenkit magában foglal. Elég csak a tiszaújvárosi–szerencsi választókerületben tartandó időközi választásra gondolni, ahol azt a jobbikos politikust támogatják a balliberális pártok, akinek a közösségi oldala antiszemita és rasszista uszítások tömkelegétől volt hangos. Hiába tiltakozik a balliberális holdudvar jelentős része, hatalomvágytól megrészegült politikusaikról lepattannak ezek a kritikák, és nem hajlandóak új jelöltet keresni.
Már senkinek sem lehet meglepő, hogy a háttérben Gyurcsány Ferenc húzódik meg, aki meglehetősen nagy profizmussal szalámizza le sorban az ellenzéki pártokat, a mostani húzásával pedig a Jobbiknak kívánja behúzni az utolsó gyomrost. Az MSZP már nem konkurencia számára, az egykori szocialista szavazók jelentős része ugyanis a Demokratikus Koalíciónál kötött ki, a Jobbikot pedig, halálos ölelésének köszönhetően, szintén a parlamenti bejutási küszöb környékére gyengítette, de még mindig túl sok befutó helyet követel magának az ellenzéki listán az elviekben nagy vidéki hálózatára hivatkozva. Ezen akar változtatni Gyurcsány Ferenc, aki a mostani időközi választáson jóváhagyta és támogatta az antiszemita és rasszista botrányoktól hangos Bíró László elindítását. Ha ugyanis a jobbikos jelölt csúfos kudarcot vall októberben, akkor onnantól kezdve a Jobbiknak lényegesen gyengébb alkupozíciói lesznek az ellenzéki tárgyalásokon, hiszen Jakab Péter az asztalnál már arra sem fog tudni hivatkozni, hogy vidéken a jobbikos jelöltek esélyesebbek, ráadásul a rasszista- és antiszemitabotrányok szintén gyengítik a pártot Gyurcsány Ferenccel szemben.
Bárhogy is legyen, az augusztusi bejelentés csupán látványos figyelemelterelés volt az ellenzék részéről, valójában még semmiben nem állapodtak meg a 2022-es parlamenti választással kapcsolatban. Nem dőlt még el, hogy az egyéni körzetekben milyen lesz az erőmegoszlás az ellenzéki pártok között – ezért is igyekszik Gyurcsány gyengíteni a Jobbik vidéki pozícióit –, továbbra sem tudni, hogy hány ellenzéki lista lesz, ráadásul a közös miniszterelnök-jelölt személye sem körvonalazódik. Ennek következtében az ősz ismét az ellenzéki belső küzdelmektől lehet hangos, aminek egyértelmű nyertese Gyurcsány Ferenc lesz.
A szerző a XXI. Század Intézet vezető elemzője
