Nem akar senki drogambulanciát a szomszédban
Komoly ellenállást szült Józsefvárosban a lakók között az ötlet, félnek a gyermekeiket leengedni a térre.
Komoly ellenállást szült Józsefvárosban a lakók között az ötlet, félnek a gyermekeiket leengedni a térre.
Egyik üzlet sem tűnt el nyomtalanul.
Ez már nem az első bűne volt a férfinak.
Komoly ellenállást szült Józsefvárosban a lakók között az ötlet, félnek a gyermekeiket leengedni a térre.
Egyik üzlet sem tűnt el nyomtalanul.
Ez már nem az első bűne volt a férfinak.
„Kis közösségét példaértékűen szolgálta” – írta kollégája.
Nem múlik el nap anélkül, hogy valaki a tilos jelzés ellenére ne hajtana át valahol a vasúti átjárón.
A Nép Pártján elnöke úgy véli, az Egyesült Államok a demokratikus berendezkedés felé tereli az országot.
Az adatok javulást mutatnak, hamarosan elérik a járvány előtt mért értékeket.
Magyarországot, Olaszországot és Lengyelországot csatatérállamként jellemezte a szervezet.
A kommunikációs és médiaszakember több mint három évtizede kezdett televíziózni, azóta közszereplő, ám a fenyegetésekhez nem tudott hozzászokni.
Mutatjuk, mit kellene hallani Zsuzsanna napján.
Több bűntettel is gyanúsítják őket.
A magyar geotermia támogatóinak kiáltványa.
Egyre több jel arra mutat, hogy újabb Gripenek erősíthetik hazánk légterét.
A Budapest Airport szerint idén az utasszám még a 2019-es szintet is meghaladja majd.
Állítólag semmire nem emlékszik.
Egy forgalmas úton feküdt az úttest közepén, sporttáskával a feje alatt.
A „kristályért” az ékszertől az autóalkatrészen át szinte bármit elfogadtak.
A kormány kiemelt célja a tanárok és óvónők megbecsültségének növelése, hogy a gyerekek minőségi iskolákban tanulhassanak.
A gimnáziumi támadó nem ismerte be a tettét.
A magyarok miatt „aggódó” szenátorok mellett „civilként” a Soros-hálózathoz tartozó, a Regnum Marianum emlékkeresztjét ledöntő Léderer Sándor is az amerikai nagykövetség vendége volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nem kell szerénykednie Dobrev Klára alelnökének.
A Fidesz európai parlamenti képviselője közzétette a vagyonnyilatkozatát.
Kocsis Máté megfejtette, ezzel állhat elő a Tisza Párt?
Vannak háborús pártok, mint a Tisza, meg a DK.
A testvére próbálta eloltani.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ arra figyelmeztetett: több hamis, félrevezető információ jelent meg ez ügyben a sajtóban.
A Tisza Párt-vezér úgy törlesztette adósságát, hogy közben gyarapodott a megtakarítása.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
A mezőgazdasági vállalkozóknak és a hoteleknek szükségük van emberekre – fogalmazott az amerikai elnök, ugyanakkor megjegyezte, hogy azt szinte el sem akarja hinni, hogy illegálisan senki nem lépi át a határt.
A HIMARS rakétákat katonai gyakorlatokon használják.
Az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek az illegális fegyverkereskedőkhöz kerülnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.