Nem hajt bennünket a tatár

Olvasóink közül biztosan sokan hallották vagy olvasták már az amerikai komikustól, Woody Allentől ezt a viccet: Beiratkoztam egy gyorsolvasó tanfolyamra, és másfél óra alatt kiolvastam a Háború és békét. Az oroszokról szólt…
Nagyjából ugyanez ismétlődik meg ma a parlamentben, ha a kormánypárti és ellenzéki képviselők együttesen rábólintanak azokra a törvényjavaslatokra, amelyeket a kormány sürgősségi indítvánnyal terjesztett be, még pénteken. E javaslatok témája azonban a magyar állampolgárok számára nem viccesek, hanem életbevágóan fontosak: az Európai Unió jövőbeni működését szabályozó lisszaboni szerződés elfogadása, valamint ehhez kapcsolódóan Magyarország az unióhoz való csatlakozási szerződésének módosítása. Kézzelfoghatóan a jövőnk a tét tehát.
A többi európai uniós állam- és kormányfővel együtt Gyurcsány Ferenc 13-án, azaz csütörtökön írta alá Lisszabonban ezt a törvénybe foglalandó megállapodást, amely azt követően lép hatályba az unióban, amikor valamennyi tagállam saját alkotmányos követelményeinek megfelelően megerősítette. Ismerve Gyurcsányt, nem lehetünk meggyőződve arról, hogy a magyar miniszterelnök – mielőtt kézjegyét rátette volna Lisszabonban a dokumentumra – elolvasta volna a 150 oldalt kitevő szerződés szövegét. Ami azonban egyértelmű: a magyar kormányfő újra kapkod, hiszen a kormány már másnap, 14-én beterjesztette a javaslatokat a parlament elé, s a képviselők akkor – azaz ma – szavaznak róla, amikor egyébként is óriási lesz a feszültség az egészségügy privatizációjáról szóló végszavazás miatt.
De vajon mire ez a nagy sietség, amikor tudható, hogy a játék tényleg nem babra megy? A törvényjavaslat indoklásából ugyanis kiderül, hogy „…számos új, időszerű, az állampolgárokat is közvetlenül érintő területen kezdődhet meg vagy válhat hatékonyabbá a közös uniós cselekvés. Ide tartozik az energiapolitika, … a szabadságon, a biztonságon és a jogérvényesülésen alapuló térség továbbfejlesztése, ahol hatékonyabbá válik a súlyos bűncselekmények elleni küzdelem és a tagállamok közötti polgári jogi ügyek kölcsönös elismerése.” A kapkodás okairól a kormányjavaslat előterjesztésében tájékozódhat az olvasó, amiből kiolvasható: újra bebizonyíthatjuk, hogy az unió országai közül mi adjuk fel önként leghamarább nemzeti érdekeinket. Ez pontosan így hangzik a hivatalos iratban: „A sürgős tárgyalás és a napirendi javaslat kiegészítésének indoka az, hogy (…) Magyarország azzal, hogy elsőként ratifikálhatja a dokumentumot, világosan kifejezi integrációs elkötelezettségét, egyúttal pedig pozitív jelzést küldhet a többi tagállamnak is.”
S vajon nálunk ilyenkor miért nem működik a demokrácia? Ilyen fontos kérdésben miért marad el az egyeztetés a társadalommal? Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ugyan az utóbbi időben egyre többet hivatkozik Bibó Istvánra, ám jóhiszeműen azt gondolhatjuk, hogy a régi reflexeinek köszönhetően továbbra is „félreérti” a demokráciát, s diktátorként akarja a magyar állampolgárokat kirekeszteni a jövőjüket érintő kérdések megismeréséből. A lakosság ugyanis teljes mértékben tájékozatlan az uniót legfrissebben érintő ügyben, ami nem véletlen, hiszen még az újságírók is tájékozatlanok. A Külügyminisztérium honlapjára például csak 12-én, azaz aláírás előtti napon került fel a szerződés szövege, ahogyan a külügyben fogalmaztak: a „közérthető magyar nyelvű – konszolidált – változata”. Az előkészítetlenségre és a kapkodásra utal, hogy a minisztérium még felelősséget sem vállal a szövegért. A szerződés minden egyes oldalának alján ugyanis ez olvasható: „Az itt közölt szöveg az állampolgárok tájékoztatására készült, és nem tekinthető a Szerződések hivatalos változatának. A szöveg semmiben nem köti az Európai Unió intézményeit, a Magyar Köztársaság kormányát vagy Külügyminisztériumát.”
De térjünk vissza képviselőinkre, akik, ugye, emberek, ezért hát nem mindig tartozik legfontosabb teendőik közé a precíz törvényhozás. A mai eset ráadásul igen kemény dió. Képviselőink egy gombnyomással de facto hatályon kívül helyezhetnek sok ezer oldalnyi magyar törvényes rendelkezést azért, mert egy el sem olvasott, a nyilvánosság által meg sem ismert lisszaboni szerződést helyeznek fölé és hatályba. Átírják például a büntető törvénykönyvet – azaz valamely más országban elkövetett bűncselekmény automatikusan nálunk is azzá válik –, de átírják a polgári törvénykönyvet is, mégpedig a nagy nemzetközi társaságok potenciálja növelésére. Megváltozik az energiapolitika, azaz mondjuk az olcsó paksi áramot olcsón kell adnunk és drágán visszavásárolnunk a közvilágításra. Vagyis ezer és ezer praktikával nem nézünk szembe, amikor olvasatlanul, értékelés nélkül hatályba helyezzük ezt a szerződést, csupán azért, mert az igazmondásáról híres kormányunknak fenntartás nélkül elhisszük, hogy a nemzet és csakis a nemzet érdekében gyalogol át az alkotmányon, a józan ész követelményein, és ezért sürgeti a bekötött szemmel történő törvénybe iktatást. Pedig lenne egy egész évünk – akárcsak a többi 26 országnak – arra, hogy gondosan áttanulmányozzuk a szöveget, és számba vegyük a lehetséges következményeket, hatásokat, illetve a szerződésből eredő törvénymódosításokat.
Márpedig a sietség a káoszteremtés eszköze. Hiszen a sok ezer jogszabályi kihatás a korábbi törvényeket, jogszabályokat úgy írja felül, hogy az nincs is kihirdetve. Így a jogalkalmazók a korábbi törvények szerint eljárva kiteszik magukat a támadásnak, ami különösen külföldről várható. Ott ugyanis sokkal egyszerűbb a lisszaboni szerződés rendelkezéseire hivatkozni, semmint a magyar jogszabályokat megismerni. Ráadásul a szolgáltatások szabad áramlása részeként minden bizonnyal ide települ majd egy nemzetközi ügyvédi kör. Tagjai amíg eredményesen hivatkozhatnak az általa könnyebben alkalmazott angolszász precedensalapú jogra, addig a magyar bíróknak meg fogalmuk sem lesz, mit kezdjenek a liszszaboni szerződésre alapozott keresetekkel, ha szembe megy a magyar törvényekkel.
A magyar alkotmány 19. § (2) bekezdése szerint „az Országgyűlés a népszuverenitásból eredő jogait gyakorolva biztosítja a társadalom alkotmányos rendjét, meghatározza a kormányzás szervezetét, irányát, feltételeit.” Ma azonban az előterjesztés megszavazásával nem a rend, hanem a rendetlenség elképesztő növelésére teszünk egy történelmileg is számon tartott abszurd lépést. Kétharmados törvényként azonban a Fidesz megakadályozhatja ezt az önsorsrontó lépést. Ellenkező esetben azonban szintén hozzájárul a demokrácia leépítéséhez.
A törvényjavaslat előterjesztésében az is olvasható, hogy a 150 oldalas szerződés mellett „a törvényjavaslat mellékleteit képező megállapodások szövege csaknem 400 oldal”. Ezt pedig ma kapják kézhez a képviselők, már aki megkapja. Hiszen mindez akkora mennyiség, hogy még az Országgyűlés hivatalát is takarékosságra készteti. Ezért aztán nem kapja meg minden képviselő a szöveget, csak a frakcióvezetők, az érintett bizottsági elnökök és a független képviselők, ők is „egyeztetett példányszámban”. S mivel várható, hogy honatyáink nem fogják egymás kezéből kikapkodni a vaskos iratot, javarészük Magyarország sorsát alapvetően meghatározó kérdésében tehát úgy nyomja meg ma a szavazógombot, hogy annak tartalmáról, horderejéről még csak fogalma sem lehet.
Woody Allennek mázlija volt. Ő megtudta, hogy a Háború és béke az oroszokról szólt. A javaslat mai elfogadásával mi nem leszünk ekkora mázlisták, hiszen képviselőink tudatlanul nagyobb rontást hozhatnak ránk, mint az egész egészségügy privatizációjával.