Egymilliárdos keret táboroztatásra

Egymilliárd forintos kerettel írnak ki pályázatot nyári táboroztatásra az Erzsébet-programon belül határon túli és magyarországi diákok számára.

WA
2012. 04. 03. 11:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kiírás szerint az első három pályázatot gyermekvédelmi gondozásban és nevelőszülőknél élő gyermekeknek, valamint iskoláknak hirdetik meg, 15 év alattiak számára. Április közepétől további két pályázati kiírás is megjelenik a határon túliak, illetve úgynevezett tematikus táborokba jelentkezők számára.

Soltész Miklós elmondta: a táborokat június 18. és augusztus 25. között rendezik meg a Balatonnál és a Velencei-tónál, többnyire állami üdülőkben. A jelentkezőknek anyagi helyzettől függően ezer, ötezer vagy tízezer forintos önrészt kell vállalniuk.

Gál András Levente, a Jó Állam fejlesztési koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztos kifejtette: az üdültetést korábban kihasználatlan ingatlanokban tudják önköltségen megoldani. Megjegyezte, hogy megvizsgálják a korábbi táborozásra használt ingatlanok sorsát is.

Guller Zoltán, a Nemzeti Üdülési Alapítvány tulajdonában lévő Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: az alapítvány kuratóriuma a táborok lebonyolításához tanácsadó testület segítségét kérte, amelynek elnöke Sunyovszky Szilvia színésznő, és tagjai között van többek között Kovács István olimpiai és világbajnok ökölvívó.

A sajtótájékoztatón jelen lévő Sunyovszky Szilvia a gyermekek hasznos elfoglaltságának lehetőségére hívta fel a figyelmet, Kovács István pedig arról beszélt, hogy több neves sportoló segítségével kívánnak sporttáborokat szervezni a tematikus táborokon belül, amelyekben a tehetségkutatásra, az utánpótlásra is hangsúlyt fektetnek.

Az MNO korábban megírta, hetvenötezer nagycsaládos, nyugdíjas, fogyatékos, valamint a szociális szférában dolgozó kapott üdülési lehetőséget az Erzsébet-program március 6-án lezárult négy pályázatának köszönhetően. A kétmilliárd forintos keretösszegű pályázat nyertesei jórészt magyarországi állami üdülőkben, szállodákban pihenhetnek majd.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.