Halála előtt megerőszakolhatták a pszichológuslányt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Újabb részletek derültek ki Bándy Kata meggyilkolásával kapcsolatban. Az ismert nyomozó, Kovács Lajos is bekapcsolódik a nyomozásba.

WA
2012. 07. 12. 17:21


A Blikk arról ír, hogy feltehetőleg megerőszakolták a hétvégén eltűnt rendőrségi pszichológusnőt. A bulvárlap úgy tudja: a gyilkosság miatt kihallgatták a lány volt barátját is, de a fiú alibijét és állításait a hazugságvizsgáló is igazolta. Helyi forrásokból az mno.hu is úgy értesült, a fiú nem került be a gyanúsítotti körbe.

A kutyák sem jeleztek

A Hír Televízió helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy a helyszín egy parkoló melletti, bokrokkal, fákkal sűrűn benőtt szakadék, ahová egyébként az mno.hu értesülései szerint a szemetet hordják. A közelben van egy kutyafuttató, ahová a gazdák közvetlenül a szakadék mellett vezető úton tudnak csak eljutni. Több kutyatulajdonos is határozottan állította, hogy még szerda reggel sem jeleztek az állatok, hogy egy emberi test van a bozótosban. Ez azt a verziót erősíti meg, miszerint a nőt nem ott gyilkolták meg, ahol megtalálták. A rendőrök szerdán a holttest megtalálása előtt még egy külföldi diák fényképét mutogatták a környéken.

Egy másik meg nem erősített verzió szerint pár hete történt egy erőszakos éjszakai támadás Pécsen, és nem kizárt, hogy a két ügyben azonos lehet az elkövető. A rendőrségen továbbra is hírzárlat van érvényben. Éjszaka több helyen is razziát tartottak a gyilkosság kapcsán.

Egymillió a nyomravezetőnek

Egymillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel szerdán Hatala József országos rendőrfőkapitány annak, aki segít kézre keríteni a pécsi rendőrségi pszichológus, Bándy Kata gyilkosát.

A rendőrség korábban közölte, hogy a vasárnap hajnal óta eltűntként keresett Bándy Kata holttestére egy férfi bukkant rá szerdán délután Pécsen, a Délibáb utcában, egy bokros területen. Az első adatok szerint a nőt megölték, a körülményeket vizsgálják. Az ügyben emberölés megalapozott gyanúja miatt egyelőre ismeretlen tettes ellen indult nyomozás, amelyet külön nyomozócsoport végez.

A rendőrség még kedden, lakossági felhívásában tette közzé Bándy Kata eltűnését. Ebben foglalkozás és munkahely nem szerepelt. Azt írták, hogy a 25 éves nő vasárnap hajnali két órakor egyedül, gyalog indult el egy sörözőtől, otthonába azonban nem érkezett meg.

Sokan keresték

A rendőrségen dolgozó pszichológus eltűnéséről több pécsi internetes portál is beszámolt. Az édesapa, Bándy Pál azt mondta: a lánya és barátai egy szórakozóhelyen ünnepelték egy barátnőjük születésnapját. Az apa szombat este beszélt a lányával telefonon. A portálok abból, hogy Bándy Katát a Király utcában még rögzítették a térfigyelő kamerák, arra következtettek: a nőt mindössze néhány száz méter választotta el attól, hogy a lakásához érjen.Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI érdeklődésére azt mondta: a rendőrséghez érkeztek és érkeznek lakossági bejelentések elektronikus levélben és telefonon Bándy Kata eltűnésével összefüggésben. Hozzátette, hogy ezeket az információkat megvizsgálják, ellenőrzik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.