Érkeztek bejelentések a pszichológusnő eltűnése ügyében

Kapott bejelentéseket a pécsi rendőrség a vasárnap hajnalban eltűnt pszichológusa, Bándy Kata keresésének ügyében.

KG
2012. 07. 11. 13:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán a távirati iroda érdeklődésére azt mondta: a rendőrséghez érkeztek és érkeznek lakossági bejelentések elektronikus levélben és telefonon Bándy Kata eltűnésével összefüggésben. Hozzátette, hogy ezeket az információkat – csakúgy, mint a keresés során felmerülő adatokat – megvizsgálják, ellenőrzik a keresés során.


A rendőrség kedden, lakossági felhívásában tette közzé Bándy Kata eltűnését. Ebben foglalkozás és munkahely nem szerepelt. Azt írták, hogy a 25 éves nő vasárnap hajnali két órakor egyedül, gyalog indult el egy sörözőtől, otthonába azonban nem érkezett meg.

A rendőrségen dolgozó pszichológus eltűnéséről több pécsi internetes portál is beszámolt. E hírekben az édesapa, Bándy Pál azt mondta: a lánya és barátai szórakozóhelyen ünnepelték egy barátnőjük születésnapját. Az apa szombat este beszélt a lányával telefonon.

Az internetes portálok abból, hogy Bándy Katát a pécsi Király utcában még rögzítették a térfigyelő kamerák, cikkeikben arra következtettek: a nőt mindössze néhány száz méter választotta el attól, hogy a lakásához érjen.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.