Kezdődik…

Rohan a világ, ingerlékenyek vagyunk, ezért hálásak lehetünk minden olyan gesztusért, amely a nyugalmunkat szolgálja. Így aztán külön köszönet a magyar futballszövetségnek, amely van olyan komoly, empátiára hajló testület, hogy nem akar bennünket hirtelen, nagy dózissal sokkolni: kedden és szerdán két-két kupameccsel indítja a szezont, hogy aztán a hét végén csőstől (hatszor kilencven perc) zúdítsa ránk a megpróbáltatásokat.
Mert kérem, ha tetszik, ha nem, kezdődik az őrület.
Itt a futballszezon.
Valaha az úgy volt, hogy az idény nyitányaként arról elmélkedett a krónikás, hogy melyik fordulóban melyik meccs lesz a sorsdöntő derbi, a SPORTESEMÉNY, amelyet senki sem hagyhat ki, hiszen rangról dönt, rangot ad (ezért hívták rangadónak). Később a reményé lett a főszerep, hogy majd talán most, most tényleg minden megváltozik, és jó lesz, sőt jobb, mint egykoron.
Annyit hallottam, hogy remény hal meg utoljára, hogy muszáj rögzítenem: mindennek vége. Mindenki úgy érti, ahogy akarja, de nyitányként leszögezem, parányi esélyt se látok arra, hogy egy picurkát is a jó irányba változzon mindaz, amit itthon futball címszó alatt foglalnak össze, annak ellenére, hogy a magyar nyelv van olyan gazdag, hogy különbséget lehessen tenni a látszat és a valóság között.
Az áldott emlékű régiek megfogalmazásával újra „útjára indul a labda”, én inkább azt mondom, kezdődik minden elölről. Jön a melldöngetés (győzelem után), a felelősség áthárítása (vereséget követően), a pénz utáni ácsingózás (vereségtől, győzelemtől függetlenül), a napi érdekek uralma a lényeg (játék, sport, sportemberek) fölött.
Minden változatlan.
A föld pedig forog.
Azt mondják.