Méltatlanok

Ha valahol tapasztalhatunk demokratikus deficitet, az éppen az Országgyűlés, ahol az ellenzéki pártok évek óta nem folytatnak érdemi munkát, sőt olykor erőszakkal próbálják akadályozni a törvényhozást.

Az alkotmánybírók szerint a zavarkeltők visszaéltek a joggal Fotó: Kurucz Árpád

A parlamenti demokráciának szerves része a mindenkori ellenzék, amelynek feladata a kormányzat ellenőrzése, és egyúttal az is, hogy komolyan vehető alternatívát kínáljon a választók számára. Mindezt az ország, a nemzet érdekeinek figyelembevételével, a magyarság iránti felelősséggel kellene tenniük.

Gyakran elhangzik belföldön és a nemzetközi színtéren is az a kritika Magyarország ellen, hogy a kormány lebontja a demokráciát, gőzerővel épül a kvázi-diktatúra. A független intézmények – mint például a bíróságok – napi működése azonban cáfolja ezeket a vádakat, a szólás- és sajtószabadságot sem vonhatja kétségbe épelméjű ember. Ha valahol tapasztalhatunk demokratikus deficitet, az éppen az Országgyűlés, ahol az ellenzéki pártok évek óta nem folytatnak érdemi munkát, sőt olykor erőszakkal próbálják akadályozni a törvényhozást, mint tették azt tavaly decemberben.

A kormánypártok viszont azt teszik, ami a feladatuk, a kötelességük: képviselik a választóikat, azt az értékrendet, társadalom- és jövőképet, aminek érvényre juttatására felhatalmazták őket. Ennek szellemében nyújtják be a törvényjavaslatokat a parlamentnek, majd a képviselők megvitatják, és a szükséges módosítások után döntenek az előterjesztésekről. Ha kell és lehetséges, jogi, más esetben politikai támogatást nyújtanak a kormánynak, a miniszterelnöknek a nemzetközi színtéren zajló vitákhoz, a nemzeti érdekek érvényesítéséért.

Az ellenzék működését figyelve gyakran az a benyomásunk támadhat, hogy sejtelmük sincs, miért ülnek az ország házában, mi a feladatuk, miért kapják a tiszteletdíjukat. Sőt ennél is rosszabb a helyzet, mert az egyértelműen gyenge képességek, és a munkától való távolságtartásuk mellett a szándékos rombolás is tetten érhető. A minél rosszabb, annál jobb nihilista megközelítés azoknak sem lehet rokonszenves, akik egyébként nem szívlelik a Fidesz–KDNP-kormányt, de az ellenzéki politikusok lelkén és tudatán elhatalmasodott Orbán-fóbia egyre kevésbé ad teret racionális döntéseknek.

A magyar emberek mindennapjait befolyásoló jövő évi költségvetés vitáját megpróbálták silány bohózatba süllyeszteni, olyan ötleteket terjesztettek elő, mint például a jobbikos Jakab Péter-féle Orbán-szobor Felcsúton. Emellett kétszer elköltötték volna az országvédelmi alap teljes összegét.

Azt, hogy a honatyák mennyire nem veszik komolyan még saját magukat sem, Tóth Bertalan, az MSZP elnök-frakcióvezetője demonstrálta profi módon, ugyanis a költségvetési vitában szóról szóra megismételte a két évvel ezelőtti gondolatait.

A kocsmában, piacon vagy a játszótéren talán értékelnék ezt a hozzáállást, de ezek a politikusok választók százezreit képviselik, az a megtiszteltetés érte őket, hogy az ország törvényhozásában dolgozhatnának a magyar emberekért. Ők viszont ennek a kivételezett helyzetüknek képtelenek méltó módon megfelelni, csak arra használják a mandátumukat, hogy az országot egyszer már csődbe vezérlő balliberális elitet – élén Gyurcsány Ferenccel – és közvetve nemzetközi elvtársaikat ismét hatalmi pozícióba segítsék.

A hídfőállásukat Budapesten akarják kiépíteni, az előválasztási színjáték is már az önkormányzati választás kampányának része volt. De itt is láthattuk azt a mérhetetlen felelőtlenséget és felkészületlenséget, amit a parlamentben produkálnak évek óta.

Úgy látszik, soha nem tanulják meg a leckét: a politika nem üres szócséplés, ripacskodás és marketingtevékenység, a sikerhez vezető út kemény munkát, folyamatos tanulást és a nemzet iránti alázatot igényel.

Ideje lenne a hazai ellenzéki politikusoknak is felnőniük a feladatukhoz: a magyar emberek méltó képviseletéhez.