Halálában Kászem Szolejmani erősebb, mint életében! – mondta ezt Irán újdonsült nemzeti hőséről Hosszein Szalami, a Forradalmi Gárda tábornoka a Kerman városában összegyűlt tömegnek. A síita iszlám ismeri a szentek fogalmát, talán nem nagy szentségtörés a Husszein imámnál tapasztaltakhoz hasonlítani a meggyilkolt Szolejmanit körülvevő indulatokat. Emberek haltak meg a tülekedésben, a koporsóhoz pedig ruhadarabokat érintenek, hogy az később szerencsét hozzon. Negyven nappal a halál után a síiták újra összegyűlnek, hogy megemlékezzenek a drága elhunytról. Kászem Szolejmani esetében ez a negyven nap épp akkor fog lejárni, amikor az ország megünnepli az iszlám forradalom győzelmét. Jó eséllyel az is kint fog állni a tömegben, aki egyébként utálja az egész teokratikus rendszert, és cseppet se fundamentalista. Csak iráni, ez pedig épp eleget mond.
Szalaminak pedig igaza van. Egy katonai vezetőt nem szokás szentként tisztelni halálában, nem tapossák egymást halálra a temetésén ismeretlenek. Szolejmani halálával összekovácsolta Iránt. Ezért óhatatlanul felmerül a nagyon is számító kérdés: megérte-e? Lehet, hogy igen, mert az események olyan fordulatot vesznek, amely a messzi jövőben kiegyezéshez vezet, béke lesz, legalábbis olyan speciális háborús béke, amilyet megismertünk az elmúlt 41 évben az Egyesült Államok és Irán között. Talán a történelemkönyvekbe is bekerül Szolejmani neve, akit mégiscsak úgy öltek meg, hogy egy független ország katonai vezetője volt, de terroristaként likvidálták. Ez a semmitmondó, de sokat használt kifejezés amolyan biankócsekk lett. Irán azt tervezi, hogy az Egyesült Államok szárazföldi hadseregét terrorszervezetté nyilvánítja. Magyarán kilövési engedélyt kap mindenki, hogy lelőjön egy amerikai katonát, legalábbis Irántól.
Miközben mindenki tudja, hogy se az iráni, se az amerikai fegyveres erők nem terrorcsoport, a szakállas martalócok gúnyáját ráhúzva a reguláris alakulatokra máris jogi kiskaput nyit. Ez pedig nem éppen a béke irányába vezet. 1956-ban a szovjet csapatok azt állították, terroristák ellen küzdenek, vérbe is tiporták a magyar forradalmat, de saját szemükben ők tiszták voltak, mint a hó. Ezzel szemben 2020 elején ha egy ember Franciaországban késsel támad járókelőkre, és Allah akbart kiabál közben, az pszichiátriai eset, nyomasztó gondolatokkal, bolond, agymosott – de nem terrorista.
