Kelet fénye, nyugat árnya

Ha baj van, akkor az európai nemzetek csak magukra számíthatnak, az EU mint a kontinens nagy részét összefogó intézmény jelen állapotában alkalmatlan arra, amiért létrejött évtizedekkel ezelőtt.

Brüsszel, 2020. március 10. A tüdõgyulladást okozó új koronavírus járványáról rendezett vita az Európai Parlament brüsszeli üléstermében 2020. március 10-én. MTI/EPA/Olivier Hoslet Fotó: Olivier Hoslet

– A koronavírus-járvány újabb szeg, talán az utolsó a nemzetek felett álló és tehetetlen bürokrácia koporsójában – ezt Nicolas Bay, a francia Nemzeti Tömörülés képviselője mondta az Európai Parlament tegnapi ülésén. Nem ő az egyetlen, aki bírálja a brüsszeli vízfejet, az Európai Uniót a döntésképtelensége és a tagállamok iránt érzett felelősség teljes hiánya miatt. Sebastian Kurz osztrák kancellártól a baloldali Giu­seppe Conte olasz kormányfőig számos vezető politikus fogalmazta meg azt, ami lényegében úgy összegezhető: ha baj van, akkor az európai nemzetek csak magukra számíthatnak, az unió mint a kontinens nagy részét összefogó intézmény jelen állapotában alkalmatlan arra, amiért létrejött évtizedekkel ezelőtt.

Konrad Adenauer, Alcide De Gasperi és Robert Schuman európai álmának egyik alaptétele a szolidaritás, aminek akkoriban magától értetődő módon a kereszténység biztosította az elvi talapzatát. A szolidaritást – persze a korszellemnek megfelelően a keresztény jelzőtől megfosztva – manapság is gyakran hangoztatják a brüsszeli bürokraták, de mint oly sok szólamuk, ez is csak üres lózung. Most, amikor Európának igazán szüksége lenne arra az erkölcsi erőre, ami minden egészséges társadalom alapja, az együttműködésre és egymás támogatására, nyomát sem látjuk a szolidaritásnak.

Az önzés, a csőlátás, a máról holnapra gondolkodás kerekedett felül, pedig éppen a magukat haladónak gondoló politikusok tudhatnák leginkább, hogy a mai globalizált világban egy globális válságot csak az államok összehangolt, közös cselekvésével lehet megoldani. A határok eltörlését hirdető liberálisok a koronavírus-járványban szánalmasan magukba zárkóztak, azt sugallva, hogy „csak én ússzam meg, más nem érdekel”.

Nem véletlen, sőt kódolva van a tévesen értelmezett individualista életszemléletben szocializálódott és a materialista világképben hívő nyugati baloldali elit tagjaiban ez a hozzáállás, az önzés, ezzel együtt pedig a valódi szolidaritás hiánya. Az ő ideológiájuk nem ismeri el értékként a természetes közösségeket, a kiindulópontjuk, az emberképük, a világnézetük hibás, ezért képtelenek megfelelő válaszokat adni a globális problémákra vagy éppen egy világjárványra.

Régi igazság, hogy bajban ismerszik meg a barát, és ez most is beigazolódik. A nyugati országoktól semmilyen segítséget nem kaptunk, gyakorlatilag einstandolták a kontinensre beérkező védőfelszereléseket, lehetetlenné tették a beszerzést hazánknak.

Keleten viszont még ismerik a hála, a szolidaritás fogalmát, így Kínából érkezett is a segítség, hárommillió maszk, százezer vírusteszt és 86 lélegeztetőgép formájában. Az ázsiai ország budapesti nagykövete úgy kommentálta a szállítmányt: Kína külön hálás Magyarországnak, amiért elsőként nyújtott segítséget hazájának a koronavírus-járvány kitörésekor. Persze vannak, akik ilyenkor is fanyalognak, diktatúráznak és politikai PR-akciónak nevezik a kínai segítségnyújtást, de nekik fogalmuk sincs a távoli ország kultúrájáról, az ottani emberek életszemléletéről; vagy csak nem akarják megérteni, mert a közösség és a természet tisztelete itt, nyugaton már szinte értelmezhetetlen egzotikumnak minősül.

A keleti nyitás tehát számos sikeres gazdasági együttműködés mellett egy, az anyagiakon túlmutató, valóban az életről, az emberekről szóló ügyben is igazolta létjogosultságát és fontosságát. Talán egyre többen ébrednek majd rá a következő időszakban, hogy civilizációnk megújításához nélkülözhetetlen a keletről érkező eszmeiség és tudás. Ezt azok a vezetők értik meg, akik Adenauer szavaival élve nem a legközelebbi választásokra gondolnak, hanem a következő nemzedékre. Ők nem politikusok, hanem államférfiak.