Van mit megvédeni

Hazánk gazdasága nőtt a legnagyobb ütemben, gyors tempóban közelítettünk az EU fejlettebb államaihoz.

2020. 05. 27. 6:00
Az új ingatlanok számának növekedését visszafoghatja az áfakedvezmény részleges kivezetése Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jövőre lényegében minden területen több pénzből lehet majd gazdálkodni, mint az idén. Magyarul ez azt jelenti, hogy a válságra továbbra sem a megszorítás a válasz. Az ellenzék természetesen ezt nem így fordítja le. Szinte még fel sem került az Országgyűlés honlapjára a tervezet, máris elkezdték pufogtatni az előre legyártott panelszövegeket: A Fidesz költségvetése nem az újjáépítés költségvetése; a jövő évi büdzsé mellőzi a józan észt és a szakértelmet; a kormány semmilyen valódi intézkedést nem akar megtenni, amely tényleg a magyarok javát szolgálná, és a többi és a többi. Aki újat várt az ellenzéktől, az ismét csalódott. Még az is lehet, hogy a büdzséről szóló vitában Tóth Bertalan szocialista elnök harmadszorra is elmondja azt a beszédét, amivel 2019-ben és 2017-ben is megörvendeztette a hallgatóságát.

Az ország teljesítményét szerencsére most sem az ellendrukkerek magvas gondolatai minősítik, hanem az a tény, hogy egy gazdasági válság idején is a kormány készítheti el a költségvetést és nem a Nemzetközi Valutaalap írja elő, hogy mire mennyit lehet költeni. Sajnos az utóbbira is volt példa.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.