Irány a Balaton!

Miközben több a milliárdos a baloldalon, mint ahány tag maradt az MSZP-ben, folyamatos siránkozást mímelnek lakájmédiájukban.

Újabb performanszra vállalkoztak az ellenzéki képviselők a parlamentben. Szomorú színjáték Fotó: Mirkó István

Akinek volt kétütemű kismotorja, az tudja, mit jelent, ha a szerkezet megszívja magát. Hiába van minden együtt az égéshez, olyan sok olajos benzin kerül a hengerbe, hogy szikra ide, szikra oda, elmarad a robbanás. Így járt valahogy a baloldal is az Orbán-fóbiára épített politikájával. Úgy megszívta magát az egész rendszer a nemzeti oldal iránti gyűlölettel, hogy hiába sorozzák nap mint nap a legprimitívebb populista szólamok szikráival a választókat, a hőn áhított társadalmi robbanás, ami elsöpörné a rezsimet, rendre elmarad. Pedig mindent megpróbálnak, de az odakozmált kísérleteik füstje lassan eléri az egészségügyi határértéket. Most éppen hazánk legkedveltebb üdülőhelyén próbálkoznak előszeretettel, mert a miniszterelnök azt találta mondani, hogy több Balaton, kevesebb tenger lenne ildomos idén, amíg tombol a járvány a világban. Na ugye, tobzódik a diktatúra, üvöltött fel egy újrahasznosított szabad demokrata tanácsadó a Soros-hálózat egy eldugott végpontján, már azt is megszabnák, hol nyaraljunk! És hozzáfogtak erre a zseniális felismerésre kampányt építeni. Kezdték azzal, hogy nem is lehet a Balatonnál nyaralni, mert a tavat és a környékét lenyúlta a Fidesz, a Mészáros és az Orbán család. Ez a tetszetősnek látszó politikai üzenet viszont még füstöt sem lökött, mert azok a tízezrek, akik eljutottak valamelyik partra, a saját szemükkel látták, hogy hazugság az egész, nem mellesleg mindenütt csodálatos a fejlődés. A többiek pedig nem jöttek lázba attól, hogy nem Gyurcsányé vagy Veres Jánosé a magyar tenger.

Később kiállítottak egy végtelenül ostoba fajankót egy szabadstrand kellős közepére arról rikácsolni, hogy nincs a tónál szabadstrand, ezt a lehetőséget is elvette a kormány. Egy másodpercre sem zavarta meg a baloldali populisták politikai éleslátását, hogy szánalmas akciójukat önfeledt pancsolással festette alá a tömeg az állítólag nem létező szabadstrandon. De az a tény sem késztette körültekintőbb akcióra őket, hogy a fizetős partszakaszok az önkormányzatok kezelésében vannak, nem a kormányéban. Így sok esetben saját magukat vádolták.

Ám ezt is tudták még fokozni. Miközben több a milliárdos a baloldalon, mint ahány tag maradt az MSZP-ben, folyamatos siránkozást mímeltek lakájmédiájukban arról, hogy a Balaton drágább, mint az Adria, egy lángost sem tud megenni az éhező magyar, és Szingapúrban olcsóbb a luxus, mint Siófokon. Legnagyobb sajnálatukra azt nyavalygás közben sem tudták letagadni, hogy a szerintük méregdrága szállodák leginkább telt házzal mennek, a lángos sem rohad rá a kizsákmányoló gaz imperia­lista sütőügynökökre, és a magyarok tömegesen érzik nagyon jól magukat a tó mindkét partján. A populizmus egész alakos szobrára a koronát a rejtélyes okból még mindig Jobbiknak csúfolt párt egyik prominense tette föl.

A nemzeti karakterétől a teljes átalakulás közben megvált radikális csapat érzi, hogy valamit nagyon elrontott, ezért előjött azzal a nagyszerű, bár nem teljesen friss ötlettel, hogy balatoni halat kellene felszolgálni a tó mentén minden magyarnak. Túl azon, hogy az ezzel foglalkozó szakemberek évek óta forszírozzák a hekk trónfosztását, ebből sem lesz kormánybuktatás. Az agrártárca ugyanis már az unióval csatázik a balatoni hal védjegyének megszerzéséért, amit maga Steinmetz Ádám baloldali halügyi szakértő is előre mutatónak nevezett. Az ellen pedig, hogy a magyar ember máshol sem eszik elég magyar halat, nem csak a Balatonnál, valóban tenni kellene valamit. De a magam részéről helyesebbnek tartanám, ha a halászat ügyét is inkább hozzáértőkre bíznánk a szedett-vetett ellenzék politikusai helyett.

Addig pedig irány a Balaton!