Szovjetesedő Nyugat

A nyugati önkény válthatja fel az EU-támogatások jogállamisági kritériumokhoz kötésével a korábbi kommunista önkényt.

Forrás: Pixabay

A baloldal mindig ideges lesz, ha az Európai Uniót a Szovjetunióhoz hasonlítják, és a kommunizmus újjáéledését emlegetik vele kapcsolatban. Ezért nincs abban semmi meglepő, hogy Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő fájdalmasan pontos értékelését sérelmezik. Eszerint uniós, nyugati önkény válthatja fel az EU-támogatások jogállamisági kritériumokhoz kötésével a korábbi kommunista önkényt. A haladó újmarxista erők hiába háborognak az egzakt látlelet miatt. Inkább azt a régi igazságot kellene megszívlelniük, hogy aki nem akar kommunistának látszani, az ne viselkedjen úgy, mint a bolsevikok. Velünk együtt a térség népeinek kommunizmusfelismerési képessége igen fejlett, a diktatúraeltűrési hajlandósága viszont a zéróhoz közelít.

Ha közelebbről megnézzük ezt a bizonyos jogállamisági kritériumrendszert, vészesen hasonlít arra, amit a szovjet rendszer alkalmazott azokkal szemben, aki nem értett velük egyet. Már ott kezdődik az azonosságok sora, hogy nincs is konkrét kritériumrendszer. Jogállami, ­európai csakis az lehet, amire azt mondják a felkent moszkvai–brüsszeli felső vezetők, avagy MSZMP-utód helytartók. Nálunk a szovjet megszállás évtizedei alatt olyan fejlett volt a népi demokrácia – nem úgy, mint a rothadó kapitalizmusban –, hogy nem kellett definiálni, kikkel szemben járhat el a karhatalom. Elég volt, ha valakiről megállapították, hogy sérti a közrendet, a hivatalostól eltérő nézeteket vall, már be is lehetett csukni vagy kirúgni az állásából. Örülhetett, ha nem nyírták ki, nem került börtönbe és legalább utcaseprőnek alkalmazták. Ugyanígy a szólásszabadság is abból állt, hogy mindent lehetett mondani és írni, ami nem veszélyezteti a szocializmus ügyét.

De hogy rögzítsék jogszabályokban a követelményeket, arról szó sem lehetett. Hisz akkor miként tudtak volna eljárni gumiparagrafusok nélkül azok ellen, aki nem paríroztak?

Ma szintén ez a helyzet a nyugati újkommunisták farizeus demokráciaképével. Mi volna, ha egyetlenegy jogállamisági feltételt meg tudnának nevezni? Hogyisne! A végén még teljesíteni tudnánk, és akkor miként tudnának megfenyíteni bennünket? Netán kiderülne, hogy éppen ők nem felelnek meg az európaiság, az emberi jogok, a humanitás kritériumainak.

Ha egyesek úgy beszélnek, mint a kommunisták, és úgy is viselkednek, mint a kommunisták, azok bizony minden kétséget kizáróan kommunisták. Egyetlen titkos diktatúrapárti nyugati politikus sem fog konkrétumokat mondani, mivel azzal a zsarolási fegyverüket csorbítanák ki. Akkor nem lehetne bárkire kimondani a fatvát, aki nem úgy táncol, ahogy ők, az önkénypárti neoszovjet elit fütyül.

Nem is szocializmust akarnak a PC-szovjet erők. A helyzet rosszabb: ők nem a Kádár-érában uralkodó állapotokat akarják újraéleszteni, hanem a vörös fasiszta Rákosi-rendszert, ahol mindenki ellenség volt, aki kilógott a sorból.

A párt vezető szerepének visszaállítása is stimmel, ma a globalista elit s az általuk kitartott NGO-k értendők alatta. És megvan a munkásosztály vezető szerepe is, amire folyamatosan lehet hivatkozni: azt most Amerikától Brüsszelig agyontámogatott társadalmi kisebbségek töltik be. Igaz, végül is a nyugati balos politikai mainstream – élén az olyan milliárdosokkal, mint Soros György – mindig is szimpatizált, sőt kollaborált a keleti kommunizmussal. Legfeljebb ezt immár nyíltan teszik. Ők is maradtak ugyanolyanok tehát, mint voltak, de mi is, akik nemet mondunk a diktatúrára. A változás viszont óriási: most már nem lehet ránk erőltetni, és ennek bizonyságát is adhatjuk. Például egy vétó formájában. Éppen a valódi jogállamiság nevében.